Én már letettem arról, hogy egyszer magyarul olvashatom Andrzej Sapkowski wiedźmin-történeteit, amikor 2010-ben – az addig könyvkiadással nem foglalkozó – PlayON! megjelentette az első kötetet. 2013 decemberében a magyar nyelvű sorozat már a negyedik, A megvetés ideje című könyvvel kényezteti a rajongókat.
Jó alkalom ez arra, hogy kérdésekkel nyaggassuk Szathmáry-Kellermann Viktória fordítót.
– Tudsz arra magyarázatot adni, hogy a magyar olvasókat miért kellett másfél évtizeden át várakoztatni?
– Itthon még mindig nem számít népszerű és jó műfajnak a fantasy. Amikor a múlt évezred vége felé elindult a fantasy-könyvkiadás, akkor a legolcsóbb papíron a legbénább borítókkal kerültek piacra a könyvek. Voltak köztük gyöngyszemek is – nekem is vannak régi fantasy köteteim –, de olyan kiadásban, ami jóérzésű emberhez el se jut.
Másrészt, speciálisan lengyel irodalmat nem nagyon akarnak kiadni mifelénk. Lengyel réteg-irodalmat meg pláne nem! Persze, ez nézőpont kérdése.
Lengyelországban ez nem rétegirodalom.
Ha ott bemész egy könyvesboltba, akkor nem csak fantasy részleg van, de külön lengyel fantasy részleg is.
Ha egy kicsit tágabban nézzük a magyar-lengyel irodalmi kapcsolatokat, akkor jellemző, hogy nálunk egyetlen lengyel szingli-regény jelent meg, a Katarzyna Grochola által írt Nyalogatom a sebeimet (Petrovszki Lajszki Brigitta fordította). Nem túlzás azt mondani, hogy semmilyen visszhangja nem volt. Ugyanez a kötet a lengyeleknél nagyon nagy figyelmet kapott, és a szerző igazi sztárrá nőtte ki magát, film is készült a regényből.
– A Vaják történet novellafüzérként kezdődött…
– Az első, ami a folyóiratbeli megjelenéseket követte, egy novelláskötet volt, és ezt követően indult el az ötkötetes regényfolyam, amit most, 2103-ban kibővített Sapkowski.
– A vaják történetek ismertsége – és ezzel együtt a rajongótábor – kötetről-kötetre növekszik. A szerzőről viszont nem sokat tudunk…
– A szerző egy „gonosz kapitalista”, aki külkereskedői múltja miatt pontosan érti, mitől megy jól egy üzlet. Nyilván regényt eladni egy kicsit más, de a technika ugyanaz. Nagyon ügyesen bánik a jogaival, ami néha elég nagy szerencsétlenség a kiadóknak. Sapkowski mindenre odafigyel, a fordító személyét ugyanúgy vele kell engedélyeztetni, mint a borítókat. Például arra is ügyel, hogy a köteten belül ne legyen semmiféle reklám. Miközben elég jól kereshet a játékon, a képregényen, a filmen, a sorozaton – vagy éppen a legfrissebben: a társasjátékon, amit még csak bejelentettek, de már rajongótábora van –, azonközben irodalmi szempontból mindig elhatárolódik ezektől a „kiegészítő termékektől”, mondván, hogy ezek nincsenek közvetlen kapcsolatban az irodalmi művel.
Egyébként kimondottan kellemetlen fickó, mégis nagyon vonzó és elragadó. Levelezni is szórakoztató vele, mert a válaszai mindig rettentően cinikusak és szellemesek.
Nem kedves ember, de nagyon jó showman, van egy körülbelül egy órás „műsora”, amiben mesél a keletkezéstörténetről és az egész univerzumról.
– Miért pont te lettél a fordítója?
– Korábban nem nagyon fordított senki lengyel fantasyt, így nem volt olyan, aki egyértelmű és kézenfekvő választás lett volna. Én pedig könyvnélküli fordítóként – aki csupa rövidebb dolgot fordított – érlelgettem magamban, hogy jó lenne valami nagyobb dologba belemerülni.
– Tudtad, hogy mit vállalsz?
– A történetről tudtam, hogy milyen, a nyelvezetről pedig legendákat hallottam az ismerősöktől. Azt tudtam, hogy diplomás emberek veszik a fáradságot ahhoz, hogy olvasás közben leemeljék a lexikont a polcról.
Adódnak érdekes helyzetek, mondjuk, amikor a nyúl fenekén futás közben felvillanó fehér foltra keresek megfelelő kifejezést egy XIX. századi sziléziai szótárban… persze mindezt hajnali kettőkor. Sapkowski sokszor megtréfálja a fordítót.
– Érdekes dolgokat tanultál?
Persze. Sosem gondoltam volna, hogy otthon, Zalában találok megfelelő szót a piros, korallból fűzött nyakláncra…
– …???
– Kaláris a megfelelő szó! Nagyon szeretem azokat a részeket, amelyeknél O. Nagy Gábor könyvében kell keresni megfelelő szólásokat, hiszen az eredeti szólások nagy része nem fordítható át közvetlenül. Aztán a fegyverekről nagyon sokat tanultam: jót szoktak mulatni az ismerőseim, amikor munkaeszközként előrántok egy késenciklopédiát.
Mostanra tudom, hogy hol kell Magyarországon keresni a hagyományőrző szabók, fegyverkovácsok, ostromgépkezelők honlapjait. Tudom, kiktől lehet ostromgépeket bérelni…
– Az első kötetben ismert mesehősök is felbukkantak, ami – szerintem – nagyon szórakoztató…
– Nagyon eltérő a novellák és a regény(ek) „működése”. A kötetek tényleg egyetlen regényt alkotnak, és a stiláris változások általában tudatosan egy irányba mutatnak. Van ahol a hét kötetet együtt említik sagaként, de Sapkowski csak az öt regényt ismeri el annak. Aki panaszkodott a regény első kötetének végén, hogy a szálakat milyen hirtelen vágja el a szerző, az, szerintem kötetről-kötetre jobban bosszankodik.
Ahogy haladunk a történetben, úgy egyre kevesebb a mesei elem, egyre kevesebb a szörny, és – nem akarok senkit elkeseríteni – egyre kevesebb a harc is. Viszont van, akinek éppen a „politikai vonal” erősödése tetszik, vagy ahogy a legfrissebben megjelent kötetben azt parodizálja, hogy milyen egy koktélpartyn csevegni…
A történet elején a Vaják még minden útjába kerülő szörnyet levág, de aztán ő is változik, és ezzel a hozzáállása is.
– A lengyel wiedźmin-ből lett az angol witcher. Hogy sikerült vajákká magyarítani?
– A magyar cím kitalálása igazi közösségi munka volt, és bár innen nézve kézenfekvőnek tűnik, mégis sok fejtörést okozott. A kezdet-kezdetén sokan voltak azon az állásponton – aminek én nem örültem – hogy az angol címet kellene átvenni. Sokan mondták: legyen Witcher magyarul is! Mindenféle ismerősöket és szakembereket összegyűjtve kezdődött az agyalás. A kezdet kezdetén jó megoldásnak tűnt a „boszor”, hiszen a szótő elég férfias, és jól működtethető, de aztán nekiálltam ragozni, és akkor kiderült, hogy nem használható. A csonkolásos próbálkozás mellett voltak hozzátoldásos kísérletek is, de hosszú, pláne összetett szavakat nem lehet négyszáz oldalon keresztül ismételgetni. Aztán csonkolással kísérletezve jött a garanbonciás több változata, de nem hangzott elég jól. Végül a középkori irodalommal foglalkozó nagynéném fejéből pattant ki a vaják… És ennyi! Ezt kerestük!
– A wiedźmin/witcher/vaják „univerzum” egyre több irodalmon túli elemet foglal magába, mi a kapcsolat ezek között?
– Kezdetben a könyvre épült minden. Először volt a képregény, aztán a film, aztán a tévé-sorozat… aztán a számítógépes játék megjelenésével kicsit eltolódtak a dolgok, és onnantól a nem-irodalmi, „járulékos” jelenségek inkább a játék vonalát követték. Így alakult ki például Magyarországon az a furcsa helyzet, hogy a regényből és a játékból táplálkozó külön világok más-más néven futnak. Én is elfogadom, hogy a játék Witcher név alatt fut, ahogy a játékhoz kötődő egyéb termékek is. Maga Sapkowski is szétválasztja a játék világát és a regények világát, ő sem tiltakozik, ha a számítógépes játékok kapcsán a veretessé lett angol cím jelenik meg.
– Tudomásom szerint a játék világszerte ismert és kelendő.
– A számítógépes játék is nagyon igényes, a lengyel grafikusgárda színe-virága dolgozott rajta. Magát a karaktert Przemysław Truściński tervezte, aki az egyik legnagyobb névnek számít a lengyel képregény-szakmában. A második játék intro-ját meg a Tomek Bagiński készítette, aki Legjobb Animációs Rövidfilm kategóriájában Oscar-díj jelölt is volt már.
– Az első három magyar nyelvű kötet borítója még a játékokhoz kötődött…
– …amit nagyon szerettek azok, akik a játék felől közelítettek a regényhez. Nem is volt ezzel baj, bár gyorsan kiderült, hogy a regény iránt érdeklődők köre túlnyúlik a játék kedvelőin. Azt néhányan nehezményezték, hogy a könyv fedelén olyan szereplők vannak, akik csak a későbbi kötetekben tűnnek fel. A negyedik kötet borítóját már magyar grafikus, Dányi István készítette! Persze, ezt is engedélyeztetni kellett a szerzővel.
– Sapkowskit odahaza nem csak a Wiedźmin/Witcher/Vaják miatt tartják számon.
– Másik híres regény-trilógiája egy egészen másfajta világot mutat meg, az egy husziták korában játszódó, fantasy-elemekkel átitatott történelmi regény. Más világ, más nyelvezet, de, ha sikerülne fordítót és kiadót is találni, akkor szerintem az olvasók ráharapnának. A nyelvezete – a sziléziai keveredések miatt (is) – kétségkívül horror lesz az esetleges fordítónak, ha komolyan veszi a munkáját.
Van például egy Sapkowskival készített háromszáz oldalas interjúkötet, amiből jobban meg lehetne őt ismerni, mint szerzőt, és mélyebben meg lehetne érteni a világát.
De adott ki esszét az Artúri mondakörről vagy éppen a számítógépes szerepjátékokról is. Én haszonnal forgatom például a fantasztikus irodalomról szóló kötetét, amiben mindenféle szörnyhatározó mellett műfaji alapvetések is vannak. Utóbbi 2011-ben jelent meg, amikor az addigi vaják köteteket újra kiadták egy egységes sorozatban.
– Volt egy pont, majd’ másfél évtizede, amikor elfogytak a Vajákról szóló sztorik…
– …aztán tavaly, tizennégy év kihagyás után jött ki egy új Vaják kötet. Ami egy fordító számára, aki a korábbi kötetek minden szavát többször átrágta, elég fura, hiszen ennyi év alatt nagyon megváltozik az író stílusa, és óhatatlanul kiesik a szerző abból a világból, amit megteremtett.
– A 2013-as Wiedźmin fordítása nyilván csak távoli terv, mikor kerül(het) piacra az Vaják ötödik kötete?
– Idén, 2014-ben fog megjelenni a következő kötet, de az időpontot még jósolni sem merek. A kiadói szempontok nem tartoznak a hatáskörömbe, fordítóként pedig azt kell mondanom, hogy vannak kevesebb meglepetést tartogató, könnyebb szövegek amikkel könnyebb biztosan tervezni …
