A ma 103 éve született Kati Horna azokhoz a méltatlanul mellőzött, emigráns magyar származású fotóművészekhez tartozik, akiket külföldön el, egykori hazájukban viszont alig ismernek. Robert Capa tinédzserkori nagy szerelmét azonban még halála után tizenöt évvel is kultusz övezi Mexikóban, ahol az egyik legjelentősebb dokumentarista fotóriporterként tartják számon.
Kati Horna 1912. május 19-én született Mezőszilason egy elszegényedett zsidó családban, eredetileg Deutsch Katalin néven. Általános iskolába már Budapestre járt, gimnáziumi évei alatt pedig megismerkedett az akkori avantgárd művészeti élet jeles tagjaival, mint például Kassák Lajossal, Zelk Zoltánnal vagy Vas Istvánnal, akikkel életre szóló barátságot kötött.
Első fényképeit egy Rolleiflex géppel készítette, magát a szakmát pedig Pécsi József műtermében sajátította el Friedmann Endrével együtt, akit a világ leginkább Robert Capa néven ismer. Onnantól kezdve elválaszthatatlanok voltak két éven át, ezalatt pedig többször modellt is ültek egymásnak: Kati Horna első, legismertebb portréját is Capa készítette el, az alábbi képet pedig Horna.
Ennek ellenére 1930-ban szétváltak útjaik, Horna ugyanis Berlinbe emigrált, ahol kétkezi munkát végzett: napi kilenc órát robotolt egy petárdagyárban a szalag mellett. Egy idő után bedolgozott a Dephot nevű fotóügynökségének, így ismerkedett meg Bertolt Brechttel és Moholy-Nagy Lászlóval. Későbbi fotómontázsait valószínűleg a velük töltött idő is inspirálta.
Amikor 1933-ban a náci párt erősödni kezdett, Horna Párizsba költözött, ahol újra találkozott és összejött Capával. Együtt mulattak a szürrealista művészek akkori vezéregyéniségeivel, a Montparnasse kávézóiban köttetett barátságokon kívül pedig, a szürrealista hatások is nyomot hagytak a fiatal fotográfusnő képein: Hitler című sorozatán például a Führert megszemélyesítő tojásokat nyomkodott össze, így figurázva ki személyét.
1937–ben felkérte a CNT anarchista szakszervezeti szövetség, hogy fotózza végig a spanyol polgárháborút, így Capával, a szintén magyar származású Imre Chiki Weisz-szel, Gerda Taróval és David “Chim” Seymourral együtt a következő tizennyolc hónapban végigjárta az aragóniai frontvonalat: Valenciában, Barcelonában, Madridban és számtalan kis faluban készítette humanista szellemű, megrázó szocifotóit a hátországról.
Míg kollégái a háború véres oldalát dokumentálták, addig Horna a borzasztó körülmények között tengődő árvákról, egyedül maradt asszonyokról, és anyákról exponált fényképeket.
Ezeket kevésbé ismert, anarchista szellemű lapokban közölték, többek között az Umbralban. (Horna anarchista volt, Capával együtt pedig már Magyarországon is a baloldali, értelmiségi találkozók gyakori résztvevői voltak.)
Akkoriban ismerkedett meg későbbi férjével, a festő- és szobrászművész José Hornával is, akivel Párizsba menekültek, miután segített a férfinak megszökni egy fogolytáborból. A mexikói nagykövetségen beszerezték az emigráláshoz szükséges hivatalos papírokat is, így 1939 őszén New Yorkba, onnan pedig Mexikóba hajóztak. Capa állítólag még Párizsban felkereste Hornát, akinek könyörgött, hogy hagyja el Josét, és tartson inkább vele, a nő azonban visszautasította.
Mexikóban életük végig tartó barátságot kötött az ismert szürrealista festőnőkkel, Leonora Carringtonnal és Remedios Varóval, barátnőit pedig számtalan fényképen meg is örökítette.
Mexikó-szerte az akkori legismertebb női művészekről készített portréival vált híressé. Számtalan mexikói lapban publikált – Nosotros, Mujeres, México This Month, S.nob, Diseño, Revista de la Universidad de México, Perfums y Modas, Tiempo, Revista de Revistas, Mujer de Hoy, Arquitectos de México, Obras, Vanidades – emellett pedig lelkiismeretesen tanította a legifjabb, felnövekvő fotós generációt is.
Capa úgy látszik nyughatatlan volt, mivel Mexikóban is felkereste egykori szerelmét, mondván, ha Horna elhagyja férjét, akkor ő felhagy a frontvonalon való fényképezéssel, és hajlandó a családalapításra is:
Anyám csak mosolygott és nem adta be a derekát. Azt válaszolta, hogy ő már élete végéig apámmal marad. Mégis, amikor tizennégy évvel később megtudta, hogy Capa meghalt Vietnamban, vigasztalhatatlanul zokogott.
– nyilatkozta az independent.com-nak lánya, Norah Horna.
Miután 1963-ban férje is meghalt, Kati Horna egyre inkább visszahúzódott otthonába, ritkán mozdult ki, és csak közvetlen családtagjaival, valamint legközelebbi barátaival tartotta a kapcsolatot.
Emlékét, többek között, a mexikói Nemzeti Szépművészeti Intézet által alapított Kati Horna Gyűjtemény (Fondo Kati Horna) őrzi. A múzeumnak még 1985-ben egy hatezer darabos válogatást – a fotórchívumának csak egy kis részét – adományozott Horna.
A fotóművésznő állítólag soha nem feledkezett meg magyar gyökreiről sem, sőt, magát magyar származású mexikóiként határozta meg. Egyik barátja így emlékszik vissza rá:
Magyarország tovább élt benne, de ami ott történt, az meghalt számára. Nagyon fiatalon hagyta el Magyarországot, amely számára a megőrzött emlékeket jelentette. Látta viszont, hogy Magyarország hogyan pusztul, és nagyon megszenvedte, hogy azt a Magyarországot, amely visszaemlékezéseiben él, már nem látja többé. ő ugyanakkor azt a halott Magyarországot új életre keltette. (Kosárka József: Kati Horna élete és világa, Zempléni Múzsa 2002. januári szám.)
(Forrás: ketezer.hu, time.com, independent.co.uk)