Elhagyatott tanyákon bolyongva, kerítésen átmászva és kutyák elől menekülve folyt az alapos kutatómunka, melynek során számos titokra fény derült. A nehézségekről és kalandokról a kötet ötletgazdáját és szerkesztőjét, Halász Csillát kérdeztük.
Hogyan kapcsolódsz Ybl Miklós munkásságához? Honnan jött az Ybl összes című kötet ötlete?
Amikor 2013 őszén közelgett Ybl Miklós születésének kétszázadik évfordulója, és az is kiderült, hogy a következő esztendő Ybl-év lesz, azon kezdtem el töprengeni, hogy a Látóhatár Kiadó vezetőjeként mit tudnék ehhez a történethez hozzátenni. Tisztában voltam vele, hogy Ybl Miklóssal érdemes foglalkozni, hiszen már életében a XIX. század második felének legnagyobb építészeként tartották számon, a kortársai művészetnek tekintették a tevékenységét, a korabeli újságok, mint művészről írtak róla. Elmentem az Országos Széchényi Könyvtárba, átlapoztam a róla korábban megjelent könyveket, s azt tapasztaltam, hogy azokban főleg tervrajzok láthatók, s nem is derült ki egyértelműen, melyek állnak ma is közülük. Kíváncsi lettem, hogy néznek ki most ezek az épületek, milyen állapotban vannak, mire használják őket. S ekkor már magam előtt is láttam egy új kötetet, amely Ybl Miklós minden épületéről a helyszínen készült friss fotókat tartalmaz, és kicsit tudósításhoz hasonló, de szakszerű leírásokat arról, amit látunk, s amit tudni lehet ma ezekről az alkotásokról.
A kötet szerkesztése során mi volt a koncepciód?
Az első pillanattól, az ötlet megszületésétől az vezérelt, hogy ne csupán a könyvtárak, netán az Ybl-kutatók számára fontos könyv készüljön, hanem az átlagos műveltségű olvasókhoz is eljusson az az üzenet, amelyet Ybl Miklós egész élete, tevékenysége, életműve jelent nekünk. Azokban a napokban, mikor a könyv ötlete megszületett, egy nagy könyváruházban döbbenten láttam a sikerlistás kiadványok falán, hogy csak a bulvárnak sikerült bejutnia az első húsz legkeresettebb kötet közé. Ez számomra elfogadhatatlan és hazug volt, ezért elhatároztam, hogy igényes könyvet fogok megjelentetni, és igenis el fogom juttatni az olvasókhoz.
Sokan azt hiszik, hogy az igényes, értékes könyv nem adható el nagy példányszámban. Miért gondoltad, hogy most sikerül?
Sokszor tapasztaltam, hogy megjelennek nagyon értékes könyvek, alapos kutatómunkával, de nem képesek eljutni az olvasóhoz, mert belelapoznak, és túlságosan magasröptűnek találják. Én átgondoltam jó előre, hogy hogyan lehetne a színvonalas tartalomhoz olyan formát találni, amely nem ijeszti el az olvasókat. Az Ybl összes megdönti azt az elméletet, hogy minőségi könyvet nem lehet eljuttatni a nagyközönséghez. Ebben a könyvben ugyanis nem csak helyszíni leírások vannak Ybl Miklós összes épületéről, hanem tanulmányok is, amelyekhez lábjegyzetek tartoznak, ám ebből az olvasó csak annyit érzékel, hogy érdekes leírások, információk találhatók benne, archív képekkel, a korról, amelyben Ybl alkotott, Budapest XIX. századi fejlődéséről, netán Ybl korának sajtójáról vagy az életmű vitatott fejezeteiről. A kötetünk attól különleges, hogy nem csak az átlagos műveltségű olvasók érdeklődését keltette fel, de a kutatók is haszonnal forgathatják, hiszen egyrészt összegeztük a tudományos kutatások legfrissebb eredményeit, másrészt saját kutatásokkal is segítettük az Ybl-életmű mind teljesebb megismerését. A neves építészektől, művészettörténészektől érkezett visszajelzések is azt mutatják: nem volt hiábavaló a törekvésünk.
Mit jelent a könyv készítői számára, hogy az Ybl összes elnyerte a Nyomda- és Papíripari Szövetség bronz emlékplakettjét?
A különleges kivitelű kiadványok kategóriájában nyerte a díjat a kötet, az elismerést a Pauker Nyomda vehette át a szövetségtől. Ez a díj megerősít bennünket abban, hogy tartalmában és küllemében is minőségi könyvet készítettünk. Nagy gondot fordítottunk nem csak az információk összegyűjtésére, ellenőrzésére és megfelelő tálalására, de a művészi kivitelezésre is, amely a Csíkszeredában élő festő- és grafikusművész, Csillag István alkotása. Az ő látása, ízlése, igényessége, minőségi munkája is kellett ahhoz, hogy ez a kivételes küllemű igényes kiadvány megjelenhessen, és elnyerje ezt a szép szakmai díjat.
Bár a könyv mindössze fél éve jelent meg, már a második kiadásnál jár. Mitől ilyen népszerű ez az album?
Amikor nekifogtunk a nagy munkának, könyvkiadós ismerőseim óva intettek attól, hogy nagy példányszámban adjuk ki a kötetet. Hiszen a könyvpiac folyamatosan sorvad; míg a rendszerváltáskor évente több mint százmillió példányban jelentek meg könyvek, tíz évvel ezelőtt már csak 40 millióban, tavaly meg mindössze 17 millióban. Éppen ezért hatalmas csodaként élem meg, hogy az olvasók megszerették ezt a kötetet. Meggyőztek arról, hogy van kereslet a magyar kultúrára. És az is bebizonyosodott, hogy nem csak a bulvárt lehet nagy példányszámban eladni. Persze igyekeztünk olvasóbarát könyvet készíteni, azt a hatalmas információmennyiséget, amelyet a kötet tartalmaz, úgy tagolni, csoportosítani, hogy jól áttekinthető legyen; térképpel, képjegyzékkel, útinaplóval színesítettük az albumot, és az illusztrációkat, a háromszáz újonnan készült színes fotót és az archív felvételeket is úgy tálaltuk, hogy segítsék a befogadást, eligazodást. A titok másik fele, hogy ez a kötet túlmutat önmagán, vagyis nem csupán Ybl Miklósról szól. Betekintést engedünk egy kivételes és megismételhetetlen életműbe, megjelenítünk egy kort, amelyben érdemes volt alkotni, bemutatjuk azt a Magyarországot, amelynek építői – s nem csak az építészek – az életüket tették fel arra, hogy tegyenek valamit a közösségért. S ezzel azt üzenjük a maiaknak és a jövendő alkotóinak, gondolkodóinak: érdemes nagy dolgokat létrehozni, mert van rá igény, az utókor megbecsüli a minőséget és értékeli a teljesítményt.
Milyen szakaszai voltak a kutatómunkának? Hogyan szedtétek össze ezt a 113 épületet?
Felkértem Őrfi József építészt, Viczián Zsófia művelődéstörténészt és Timár Sára fotográfust, hogy tartsanak velem, térképezzük fel együtt az Ybl-életművet. Amikor elvállalták, akkor sem ők nem tudták, sem én, mire vállalkozunk. Akkor ugyanis még nem derült ki, hogy nincsen hiteles lista Ybl Miklós épületeiről. Az addig megjelent kötetetekben más és más listák szerepeltek, ráadásul a tudományos kutatások eredményeit olvasva hamar kiderült, hogy a régebbi kötetek Yblnek tulajdonítanak olyan épületeket is, amelyekről bebizonyosodott, hogy nem az ő munkája. A műemléki adatok alapján sem tudtunk elindulni: a muemlekem.hu honlapon még a mai napig is Ybl-épületként tartanak nyilván olyan épületeket, amelyekről a tudományos kutatás bebizonyította, hogy nem az ő alkotásai, így a nagymágocsi Károlyi-kastély, a gödöllői királyi váró vagy a turai kastély. Tehát egyrészt egy hiteles és bővített listát kellett előállítanunk, másrészt kiszűrni a korábbi tévedéseket. Felhasználtuk a korábbi könyveket, minden mellékszálon továbbmentünk, hogy kiderítsük, mi az igazság. Átrágtuk magunkat a legfrissebb tanulmányokon, még publikálatlan tudományos kutatásokra is támaszkodtunk. Könyvtáraztunk, internetes forrásokban kutakodtunk, a megyei levéltárak segítségét kértük, helytörténeti múzeumokat, Ybl-kutatókat, építészeket, művészettörténészeket kerestünk meg. Végül 113 épület és 11 egyéb építmény – szobortalapzat, kút, kilátó – került be a kötetbe, az eredeti alkotásokon kívül az átépítések is. Így is több olyan épület szerepel a könyvben, amelyről a tudományos kutatás még nem bizonyította egyértelműen, hogy Ybl műve, források pedig nincsenek, amibe kapaszkodni lehetne. Ezeket külön fejezetbe csoportosítottuk.
A helyiek mennyire voltak a segítségetekre? Hallottatok-e olyasmit, amit könyvekből korábban nem olvastak, de élénken élt a helyi legendákban?
Vidéken nagyon jó tapasztalataink voltak, elképesztően segítőkészek az emberek, legyenek azok levéltárosok, kultúrház-igazgatók, papok, polgármesterek, az épületek üzemeltetői vagy egyszerű járókelők. Sokféle történettel találkoztuk, az a leggyakoribb, hogy a helyiek rendkívül büszkék arra, hogy egy ilyen híres építész tervezett náluk épületet. Környén például egy lelkes lokálpatrióta hosszan mesélt nekünk arról, milyen fontos a számára, hogy a településen Ybl Miklós tervezte a római katolikus templomot. De az is előfordult, hogy az utcán megszólított emberek egymást kérdezgették, tudnak-e itt a településen valamiféle kastélyról. A másik véglet, amikor a településen élők emlékezetében élénken él, hogy Ybl Miklós-épületük van, ám ez nem felel meg a valóságnak. A dévaványai református templomról azért gondolhatták azt a helyiek, hogy Ybl Miklós munkája, mert ő is részt vett az építészeti tervek elbírálásában. A kolozsvári magyarok is nagyon büszkék voltak arra, hogy a Házsongárdi temető leghíresebb épületét, az iktári Bethlen-kriptát Ybl tervezte, s csak a közelmúltban derített rá fényt egy kutatás, hogy nem ő az alkotó. Ha egyszer ezek beivódnak az emlékezetbe, nagyon nehéz onnan kitörölni.
Elhagyatott tanyákon is jártatok és nem mindennapi körülmények között gyűjtöttétek össze az anyagot. A munka során sokszor kerültetek extrém helyzetbe?
Az a közel egy esztendő, amíg a kötet készült, lényegében kalandok sora volt a számunkra. Nagy ajándék, hogy Ybl nyomába szegődve beutazhattuk a Kárpát-medencét, a Pozsony melletti Stomfától az Arad megyei Mácsáig, a Szatmár megyei Nagykárolytól a Baranyai megyei Drávafokig, közben sokszor eltévedtünk. Voltak olyan épületek, amelyek megtalálásához valóságos felfedezőútra volt szükség, hiszen nem volt pontos cím, illetve lakott területen kívül esnek, és már régóta nem használják őket. Jártunk elhagyatott kastélyokban, évek óta senki által nem látogatott romos épületekbe merészkedtünk be, portások által féltve őrzött, lezárt, Ybl-épületekbe könyörögtük be magunkat, ha nem volt más megoldás, átbújtunk a lyukas kerítésen. Sokszor áztunk, fáztunk, sárban, agyagban, tapostunk, és néhányszor megugattak bennünket a kutyák is. Láthatatlan erők segítették ennek a kötetnek az elkészültét. Amikor például Ercsiben visszafordultunk, mert a hatalmas sár miatt megközelíthetetlennek bizonyult az Ybl tervezte Duna-parti Eötvös József-obeliszk, az első ember, akibe véletlenül belebotlottunk, az alpolgármester volt, akiről nem csak az derült ki, hogy pályázati pénzt akar szerezni az obeliszk felújításához, hanem hogy polgárőrként épp a polgárőrség négykerék-meghajtású autójában ül, amellyel azonnal a helyszínre vitt minket.
Sok-sok élmény ért az utazások során, rengeteg történetet megismertél. Melyik a legtanulságosabb?
A XIX. század második felének minden olyan cikkét elolvastam, amelynek közvetve vagy közvetetten Ybl Miklóshoz köze volt. Az 1945 utáni történelemkönyvek úgy meséltek a nemesekről, mint népnyúzó kizsákmányolókról, ám a korabeli sajtó alapján bennem egészen másfajta kép alakult ki erről a társadalmi rétegről: a nemesség felelősséggel és kötelességtudattal is járt, jellemző volt a minőségre törekvés minden téren, és sokan voltak, akik szinte egymást túllicitálva próbáltak felajánlásokat tenni a hazájuknak. Amikor például az ókígyósi birtok úrnője, Wenckheim Krisztina 1872-ben feleségül ment unokatestvéréhez, Wenckheim Frigyeshez, esküvője alkalmából egy árvaházat alapított Gyulán, a tervezési munkával a kor egyik legnagyobb építészét, Ybl Miklóst bízta meg. Mert számára fontos volt, hogy az árvák szép, esztétikus épületben nevelődjenek. A másik érdekes történet közvetlenül Ybl Miklóshoz kapcsolódik, aki az építészegylet alelnöke volt, de nem nagyon szeretett beszédet mondani. Így az egylet 1879-es díszebédjén mindenki tartott pohárköszöntőt rajta kívül. Később az építészek hajóra szálltak, meg akarták tekinteni a Duna-szabályozás munkálatait. Mikor a Várbazár közelébe értek, egyikük felkiáltott: Íme, az Ybl tósztja! Ez a történet azért is érdekes, mert Ybl Miklós épületei ma is meghatározzák Budapesten a városképet, a Duna-partról több munkáját látni, a királyi palotától a Lánchíd palotán át a Corvinus Egyetem épületéig, az MTA könyvtárépületéig vagy a bazilika kupolájáig.
