Makk Károly: Szeretni kell – Kossuth Kiadó, 2014 – Szerkesztette: Kőrössy P. József – 464 oldal, keménytábla, védőborító – ISBN 9789630979917
Megjelenésekor sokan azt várták, hogy az év egyik könyvsikere kerül a boltokba, s ha az ebbéli reményben csalatkozni is kellett, az nem a könyvet minősíti. Makk Károly története a második világháború utáni magyar film története – belülről nézve, olyan személyességgel felturbózva, ami páratlan értékű forrássá teszi a könyvet. Átlapozáskor kicsit bosszankodtam, hogy nem szerkesztettek névmutatót a könyvhöz, de az első alámerülés után rá kellett jönnöm, hogy képtelenség lenne: úgy sorjáznak a szereplők – van, aki csak egy-egy jelenet erejéig, mások meg vissza-visszatérve –, hogy lehetetlen/értelmetlen lenne listázni őket. Egyszerűen olvasni kell, s haladva rácsodálkozni a történetekre, melyek diszkrét szemérmes módon a magyar kultúra hatvan-hetven évének történetén vezetnek végig.
Makk Károly a „nagy túlélők” egyike, ennek minden nyűgével, kötelességével, örömével és bájával. Ő az, aki személyes történetek részeseként mesélhet olyan emberekről, akik már rég legendává – a kultúrhistória részeivé – váltak. Örkény, Déry, Jancsó, Marina Vlady, Truffaut, Fellini… és még sokan mások feltűnnek a történetekben, s ha vázlatosan is, de kirajzolódik emberi arcuk. Gondolhatnánk, hogy könnyű lehet olyan emberekről „sztorizni”, akik már nincsenek köztünk, gondolhatnánk, hogy lehet lepleket lerángatni. De itt nem erről van szó! Makk Károly – talán alkatából fakadóan – nem követ el karaktergyilkosságot. A mesélés alapszövete olyan bölcsességből fakadó szeretetről tanúskodik, ami szinte lehetetlenné teszi a múlt szereplőinek „megsértését”. Az egykori szerelmek és feleségek kapcsán sem merül fel a szerzőben, hogy lehetne valami tüske, megbántottság. A történeteken keresztül nyer értelmet az elsőre talán kicsit negédesnek tűnő könyvcím: Szeretni kell! Még Aczél elvtárs, a kultúra korlátlan ura is emberi arcot visel ebben a könyvben… Elképesztő, és meghökkentően hiteles – irigylésre méltó? – ez a nagy szeretet. Másnak el se hinném.
https://www.youtube.com/watch?v=q8xmNJ0omX4
Makk Károly könyve nem csak történeti és magánéleti vonatkozásai miatt érdemel figyelmet, de mint megszerkesztett irodalmi mű is túlmutat a szokásos memoárokon. Látszólag filmről-filmre haladva veszi sorra élete történéseit, de közben megenged magának kisebb asszociatív – néhol magyarázó, máshol színesítő – kitérőt is. Úgy vágja az anyagot, mint aki filmet készít, egy befogadhatatlanul nagy, látványos mozifilmet, ahol minden apró mozzanat többet jelent(het) önmagánál. Biztos ízléssel formálja könyvvé a szöveget. Fontos könyvvé, olyanná, aminek várnunk kell a folytatását!
Gondom legfeljebb az ideális olvasó meghatározásával van. Nem érdemes, és nem is lehet egy könyv kedvéért megtanulni, hogy kicsoda Krencsey Marianne, Dayka Margit vagy éppen Viszockij… A könyv teljes értékű befogadásához szükség van/volna valamiféle átfogó ismeretre. Olyan olvasók kellenének, akik a múltat eltakaró médiazaj ellenére tisztában vannak azzal, hogy a művészetnek nem csak jelene van (ha van), hanem élő-ható múltja is, amit szeretni kell.
