+ Film

A filmrendező életrajza lehet az év egyik legfontosabb könyve

filmrendező

Konrád György – aki saját bevallása szerint egyike volt azoknak, akik Makk Károlyt írásra biztatták – a bemutatón hangsúlyozta, hogy baráti körében két ember tud, tudott nyomdakészen mesélni: az egyik Örkény István volt, a másik Makk Károly.

Szeretni kell – Egy élet filmkockái címmel jelentette meg Makk Károly életrajzi könyvét a Kossuth Kiadó. A kötet keddi budapesti bemutatóján a filmrendezővel barátja, Konrád György író beszélgetett.

Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója a bemutatón az idei könyves év egyik legfontosabb munkájaként beszélt a kötetről. Mint elárulta, kiadóként egyik álma volt egy Makk Károly-könyv megjelentetése.

Olvasva ezt a könyvét, úgy érezhetjük magunkat, mintha a szerző vendégei lennénk az otthonában, és miközben ő mesél, egyszer csak bejön a szobába Krencsey Marianne, Psota Irén, Tolnay Klári, Domján Edit, Görbe János, Szirtes Ádám, Coppola, Tony Curtis, Truffaut, Fellini, Lollobrigida, Bacsó Péter, Dajka Margit, Marina Vlady – Viszockij nélkül, majd vele –, Örkény István, Jancsó Miklós, Konrád György

– írja a kiadó a kötetről.

Konrád György – aki saját bevallása szerint egyike volt azoknak, akik Makk Károlyt írásra biztatták – a bemutatón hangsúlyozta, hogy baráti körében két ember tud, tudott nyomdakészen mesélni: az egyik Örkény István volt, a másik Makk Károly.

Ült a történet, helyén volt, színe-szaga volt, és voltak olyan részletei, amelyek másnak nem jutottak volna eszébe

– tette hozzá.

Mint mondta, Makk Károly számára “egy mámoros új állapot” volt az írás, hiszen a filmrendezőé egész más világ, sokan veszik körül, de amikor az ember ír, akkor nincs körülötte senki.

Megismerted ezt a magányt, amely jótékony és szigorú

– mondta Makk Károlyhoz szólva. Hozzátette: biztos abban, hogy a filmrendező nem fogja abbahagyni az írást.

A Kossuth-díjas rendező az írásról szólva úgy fogalmazott:

az elején egy játék, a közepén egy munka, a végén egy gyötrelem.

Felidézte: évek óta gondolkozott azon, hogy amióta 1944-ben a filmgyártásba került, annyi minden történt vele, hogy ennek nyoma kéne maradjon, végül a Kossuth Kiadó vezetőjének felkérésére határozta el, hogy le fogja írni történeteit. Úgy gondolta, hogy a könyvvel 3-4 hónap alatt elkészül, de ez nagyobb feladatnak bizonyult, ám egyszer csak az íráskényszer rabul ejtette.

Konrád György elárulta: eleinte mosolygott azon, hogy egy könyvet csak úgy össze lehet dobni.

Az írásnak kínlódással kell megadni a magáét, hogy örömöd is legyen benne

– mondta.

Kiemelte: Makk Károly jó struktúrát talált: filmről filmre halad, “filmesemények köré gyűri a történelmet”. A budapesti kulturális élet, a magyar politikai élet történelme, saját szerelmi történelme, kínlódások, örvendezések, mind a struktúra köré szövődik. Mint az író hangsúlyozta, a filmkészítés együttes öröme, izgalma fogta meg leginkább a könyvben.

Makk Károly megjegyezte: mióta kikerült a kezéből a könyv, mióta kitűzték a könyvbemutatót, nem találja a helyét. Felidézte Konrád György szavait, aki az írásról azt mondta neki: “addig ne hagyd abba, amíg nem vagy boldog”.

Most keresem a boldogságomat egy következő dolgozathoz

– fogalmazott.

A könyvből a bemutatón Jordán Tamás színművész olvasott fel, és levetítették a HOGY VOLT?… – Makk Károlyt köszöntjük című, 2012-ben készült filmet.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top