Válságkomédia, mondja magáról a nyolcvanas évekbeli angol sorozatból készített színdarab. A Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház közös előadása az Igenis, miniszterelnök úr.
A húzónevek – Znamenák István rendező, Hevér Gábor vagy Alföldi Róbert mellett tehetséges gárda állt fel a mindenkori politika finom kifigurázására. Az Átriumban már Nemzeti vegyesbolt is nyílt, most is játsszák.
A témából adódóan egyértelműen a kabarék és a paródiák, szatírák és szituációs komédiák világába tartozik az Igenis, miniszterelnök úr. Az már csak hab a tortán, hogy a mai magyar viszonyokat a kevésbé vájt fülű nézők sem téveszthetik el.
Hát a miniszterelnökök sorsa már csak ilyen. Fürdenek a reflektorfényben nap mint nap, évről évre, és imádják. Hosszú az út az euforikus győzelemtől a szégyenteljes bukásig.
S közben minden lépésükkel önmaguk sírját ássák, hogy előkészítsék a nemzet új megváltójának a helyét. Na ezt hívják demokráciának.
– így Sir Humphrey, a kabinetfőnök, a barátságos köntösbe bújt örök ellenlábas, akit Alföldi alakít. Idegesítően affektáló, tekervényesen dörzsölt intrikus. Nem mintha ebben a válságban lévő kormányban a többiek a helyzet magaslatán lennének: a miniszterelnök műveletlen és tehetetlen, a még a titkára a legerkölcsösebb, de hebehurgya, a politikai tanácsadó kisasszony pedig inkább az elsietett tettek embere, mint a túlgondolkodásé. Mindenki titokban vagy nyíltan, piti módon vágja át a másikat, és nemcsak a miniszterelnöki hivatalon kívül, belül is nagy a káosz.
A színfalak mögötti lépcsőre telepedett szelíd diáktüntetések kapcsán fel-felmerül persze kultúratámogatási javaslat (természetesen csak javaslat marad), kisebbségi kérdés (a magyaroknak is vannak skótjai meg írjei?) vagy adójavaslat (internetadó) A problémákra a végső megoldás azonban csak a pénz volna, mi más.
Tízezer milliárd dollár bőven felette van az elvek árfolyamának.
– folytatja a tekervényes nyelvű Sir Humphrey-Alföldi. És Kumranisztán természetesen felajánlaná e pénzt, nagyon szívesen – némi későbbi olajvásárlásért cserébe. És még egy apróságért, ami történetesen erkölcsileg és társadalmilag is erősen törvénybe ütközik. A szereplők a feszült helyzetet önmaguk felé hisztériával vagy alkohollal, a nézők felé poénokkal oldják, viszont a megoldást csupán az adott rendszeren belül keresik, ezért nem is találhatják. Válság van, minden lehetséges tekintetben, mi pedig leginkább szatirikus módon tudjuk meglátni és feldolgozni.
Végső soron ugyanahhoz a dilemmához lyukadunk ki, mint Raszkolnyikov: szentesíti-e a cél az eszközt? Személyes jólét és személyes bukás a fő kérdés, vagy a társadalom egészének kerekei rozsdásak, és azért ez a nyikorgó dilemma: a pénz vagy morál?
Gordiuszi megoldások, tízezer milliárdos kölcsönök lehet, hogy csak a mesékben léteznek, de a darab mindenesetre azok számára is hoz gondolkodni valót, akik nem a politika területén felelősek sok millió emberért, hanem csak egyért vagy egy fél tucatért. És végül is, Kumranisztán nagykövete csomóstul és csomó pénzestül távozik. Hogy mit hagy maga után, ezt bizonyára mindenki maga tudja megmondani.
