+ Oktatás

Biodíszletet csinált volna a kormány a diákokból, de tanáraik nem engedték

„Tantestületünk pedagógusai nem támogatják és nem is szervezik meg a diákok politikai színezetű rendezvényeken való részvételét” – írja a Kliknek küldött válaszlevelében a váci Madách gimnázium.

Nemcsak a Váci Madách Imre Gimnázium utasította vissza a HM és a Klik ajánlatát: további 263 iskola nem válaszolt vagy egyszerűen nemet mondott a megkeresésre – írta a Népszabadság.

Ahogy arról már tegnap is beszámoltunk megfenyegette a Váci Madách gimnáziumot a Jövő Generációja Egyesület, mert az intézmény nem volt hajlandó diákokat vezényelni a március 15-ei ünnepségre a fővárosba.

A Népszabadság cikkéből azonban kiderül, hogy nemcsak a váci gimnázium utasította vissza a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) ajánlatát: a 307 megkeresett intézményből 263 iskola mondott nemet, így összesen 495 diák hallgathatja majd Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédét.

A Klik levelében azt írják, hogy „e kivételes alkalomból” oda-vissza buszoztatnák a tanulókat az állami ünnepségre, akik a Kossuth téri zászlófelvonás után a Nemzeti Lovas Díszegység és a Magyar Honvédség Központi Zenekarának vezetésével átvonulnak a Nemzeti Múzeumhoz. Ott miután meghallgatták Orbán Viktor ünnepi beszédét, megebédelnek, majd a családi programok után a gyerekek a HM szervezésében közösen elszavalják a Nemzeti dalt.

Íme a váci Madách gimnázium tantestületének Klikhez küldött válaszlevele:

A meghívást tisztelettel köszönjük, de sajnálattal kell közölnünk, hogy diákjaink az eseményen szervezett formában nem vesznek részt. Tantestületünk pedagógusai nem támogatják és nem is szervezik meg a diákok politikai színezetű rendezvényeken való részvételét, elfogadhatatlannak tartják, hogy ezt a diákok számára bárki is kötelezővé tegye, és az adatvédelmi törvényekkel ellentétesnek vélik annak kérését, hogy az esetleges résztvevők, vagyis a diákok adatait továbbküldjék a szervezőknek. Tájékoztatjuk továbbá, hogy gimnáziumunk, mint ahogy mindig, ebben az évben is megemlékezik nemzeti ünnepünkről, és sok diákunk részt vesz a lakóhelyén tartandó ünnepi rendezvényeken.

A lap hiába keresett meg több iskolát is, nem vállalták, hogy nyilatkoznak az ügyről.

A Klik tagadta, hogy kötelező lenne a részvétel az iskolák számára, szerintük ugyanis a HM Rendezvényszervező Hivatal ajánlotta fel a kivételes lehetőséget, azoknak a diákoknak, akik szívesen részt vennének az állami ünnepségen.

Csütörtök este a váci Madách gimnázium egyik tanára viszont a Facebookon azt írta, hogy „igenis kötelezővé tette a Klik a részvételt a budapesti megemlékezésen. A ceglédi tankerület igazgatói múlt csütörtökön behívatták a váci középiskolák vezetőit, és közölték velük, hogy iskolánként kell tíz diákot küldeni a rendezvényre”.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top