A legigazibb műnő

Írta: Gulisio Tímea

Egy nap az öreg Királynő valami furcsát talál a postaládájában. Levélnek nagy és vastag, könyvnek vékony. Ez áll rajta: „Csak 18 éven felüliek bonthatják ki!”.
– Hát én már nyolcvanegy is bőven elmúltam, nem még tizennyolc – kuncogja el magát, de megbánja, mert ettől fájdalmasan húzódik a bőre.
Beviszi a konyhába, kicsomagolja, a fehér boríték alatt még egy átlátszó nejlonfólia is védi. Közben megfő a kávé, tölt egy csészével, és leül a magazinnal, vagyis amit annak hisz.
– Biztosan egy alattvalóm küldte, aki még tudja, ki voltam én – sóhajt fel – Á, de hiszen ebben képek vannak! Talán kozmetikai cikket reklámoz ez a sok nő. De mik ezek? Atyaúristen!
Felteszi dizájnos szemüvegét, és az elejére lapoz.
„NÁLUNK MINDENT MEGTALÁL, AMIRE AZ ÁGYBAN SZÜKSÉGE LEHET.” – hirdeti a nagybetűs, piros felirat.
– Még hogy bármit, amire az ágyban szükségem lehet. Ágymelegítőt vajon árulnak?
Mióta egyedül van, megszokta, hogy magában beszél.
Az első oldalon bögyös szőke szop egy méretes dildót.
– Hát ez meg honnan vett ilyen fantasztikus melleket? Bár tudnám, ki a sebésze. De az én lábam formásabb, azaz formásabb volt. Mit eszik? Na neee, hová lett a farokról a férfi?! Egek, micsoda világot élünk, jó hogy nem most vagyok fiatal.
A következő oldalt egy péniszprotézis foglalja el. A Királynő eddig csak fogprotézisről hallott, igaz, neki beépítettje van, arany és gyémánt berakással.
A mell-és fenék implantátumok következnek.
– Ezek meg miért kívül hordják a csöcsüket, a seggüket? Csak egy jó orvos kéne, meg egy kis fájdalomtűrő képesség, önuralom. Ezek a mai gyerekek…
Művagina, péniszhosszabbító, guminő. Becsapja a lapot és a sarokba dobja. Egy kutya elrohan vele. Tenyerébe temeti az arcát és sír.
– Nem, én már nem tudok lépést tartani a korral! Már nem nagy szám egy kis műanyag ide-oda. Ha már teljesen szilikon nő is van…
Hogy elterelje a figyelmét, előveszi a legújabb kontaktlencse-katalógust. Kék, kékebb és még kékebb. Zöld, zöldebb és még zöldebb. Macskaszem, kígyószem, szem szív alakú pupillával és így tovább sok oldalon át. Királynőnk türelmetlenül lapozgatja oda, meg vissza.
– Ilyen és ilyen, meg ilyen már volt, ez és ez meg az nem tetszik, ez és ez meg ez nem illik hozzám. Mi lesz most? Ha nem mutatok valami újat a partyn, akkor… Elképzelhetetlen, mi lesz akkor. Vagy ha nem is újat, de legalább a régit tudnám egy estére visszahozni!

 

– Miben segíthetek, Hölgyem? – kérdezi az eladó.
– Új arcot szeretnék.
– Máris megnézem a raktárban.
Három perc múlva jön, hóna alatt lapos dobozokkal.
– Sajnálom, úgy látszik ünnepek előtt szinte mindent elkapkodtak. Már csak Angleina Jolie és Amy Winehouse van. Ez utóbbi drágább, mert mini cédélejátszó és van beleépítve.
– Értem – mondja, bár valószínűleg fogalma sincs, ki, az az ki volt Amy Winehouse, így a cédélejátszó funkciójával sincs tisztában.
– Szóval, ezek közül választhat, vagy tudok felvenni esetleg rendelést, péntekre megérkezik. Már ha nem sürgős.
– De sürgős! – így a Királynő.
Valóban sürgős, jövő héten jelenése van. Márpedig az emberek elvárják, hogy jól nézzen ki. Maradék tekintélye is odalenne, ha nem találtatna formában lenni. És a nép imádatánál már csak a népharag rosszabb. Vagy amibe bele se mer gondolni: az, ha észre se veszik, ha nem ismerik fel. Ezt nem engedheti meg magának.
– Mégis, mi az elképzelése? Melyik sztár arcát szeretné megvásárolni?
Nehezen bírja, ki, hogy ne vágja rá, hogy „hát a sajátomat, ki másét?!”. Ehelyett ennyit mond:
– A Királynőét.
– Az mintha lenne a haverom bazárjában, a sarkon, ott minden rémség van. Bár kötve hiszem, hogy nem vitték el Halloweenre. Igen, hozzánk is csengettek öreg Királynős maszkban, a lányom bepisilt ijedtében.
– Nekem a Királynő fiatalkori arca kéne.
A boltos felírja egy cetlire.
– Egy próbát lehet tenni. Milyen névre írhatom a rendelést?
Úgy érezte, mintha egy másodperc alatt százat fordult volna az agya.
– Ööö… Inkább hagyjuk, tárgytalan.
– Biztos?
– Nem, várjon! – és mond gyorsan egy fiktív nevet, majd gyorsan beírja a zsenitelefonjába, el ne felejtse.
– Ez a beszéd! Azt még nem is említettem, hogy az árban benne van az arc felhelyezése is.
– Nagyszerű, már várom.
– Csak szembe ne jöjjön magácskával az a rusnya vén boszorkány!
– Ki?
– Hát akinek az arcát megrendelte.
– Óóó…Garantáltan nem fog –hacsak nem a tükörben-teszi hozzá magában.
– Bulira lesz?
– Igen.

 

– Jó napot kívánok, Önnek lesz a Királynő-maszk?
– Igen!
– Tessék helyet foglalni!
Leül, majdnem mellé.
– Hopp, hopp, vigyázzon!
– Ne hoppogjon itt nekem, nem vagyok én kutya! – dörmögi.
– Tessék? Tetszett mondani valamit?
– Nem. Kezdheti.
A fiatal lány elsöpri az öregasszony arcából a belelógó tincseket, és nézegeti, tapogatja, húzogatja.
– Itt, azt hiszem, egy kis előkészítésre lesz szükség. Átmegyek rajta egy speciális bőrgyaluval, ha megengedi.
– Igen, engedélyt adok rá – mondja kurtán, fejét büszkén hátravetve.
A lány egy pillanatra ledöbben, aztán teszi tovább a dolgát.
A gyalu többször megakad a ráncokban és barázdákban. A maszkmester-nő szó nélkül csinálja tovább. Mikor az előkészítéssel végzett, bőrbarát ragasztóval keni be a Királynő arcát, és ügyeskedik ráilleszteni az élethű gumifejet.
– Bajos lesz feltenni. Akkor könnyebb, ha az alany hasonlít a célszemélyre. Tehát, ez esetben, mivel az Ön arcformája egész más, mint a Királynőé, nehéz dolgom lesz. Esetleg nem lesz száz százalékos az eredmény.
A Királynő műkörmeit belevájja a finom gurulós bőrfotelbe.
– Ne szorítsa annyira össze a fogát! És üljön lazán, kényelmesen, ahogy eddig!
Szédül és szikrákat lát lehunyt szemhéja alatt, de ismét lazán és egyenesen ül, és ez a fő, a látszat.
– Készen van! – nyújt egy tükröt.
Elszántan, nagy levegővétel után néz bele. Fiatal önmaga néz vissza rá. Csakhogy, valami nem stimmel.
– Az orrom! Az nem olyan, mint a Királynőé!
– Akkor még igazítok rajta.
– Így jó lesz?
– Még fitosabbra!
– Így?
– Most jó. Vigye innen a kezét, el ne rontsa!
Elégedetten szemléli magát. Vagy hetven éve látta ezt az arcot.
Fizet, és köszönés nélkül távozik.
Otthon a nap hátralévő részét az egészalakos tükör előtt tölti. Az arc már rendben. Elvileg maximum két napig hordható, de ő addig fogja, míg le nem teszik a gödörbe. Valami ruha kellene még, mert ugyebár ilyen pofihoz nem vehet fel bármit az ember. Főleg, ha királynő. Hosszasan töpreng, de csak nem jut eszébe semmi, ami méltó öltözék lenne hozzá. A csupa arany túl nehéz lenne. Az ezüstben robothatást keltene. Tollak? Régimódi, lejárt lemez. Halpikkely? Azt már elsütötte egyszer-kétszer. Pénzérmékből szőtt estélyi? Az olyan prostis. Lehet, marad a bevált szőrménél. Úgyis tél van, kell, ami melegíti. De az alá kell valami. Eljátszik a gondolattal, mi lenne, ha nem lenne alatta semmi, de tényleg semmi. Egy szál, vagyis egy marék fanszőrzetben állna a fotósok és kamerák kereszttüzébe. Ezen annyira elneveti magát, hogy le kell ülnie. Legkisebb kutyája az ölébe ugrik. Csóválja a farkát és valami van a szájában. Egy lap abból a bizonyos újságból. A guminő. Ez az, megvan! Rendel egyet, és ruha megoldva. Ilyet biztos senki nem merészelt előtte. Nem tudja, mire való voltaképp a guminő, és nem is foglalkoztatja a kérdés. Életnagyságú, rugalmas, majd kimetszi ollóval, felveszi, összevarrja és slussz passz. Már rendel is egyet.

 

A bál helyszíne előtti téren tüntetők több ezres tömege. Üvöltenek, és papundekli táblákat ráznak nagyrészt olvashatatlan, vérrel és széklettel írt feliratokkal. Messziről bűzlik róluk, hogy nincs pénzük festékre. Kissé derogál a Királynőnek átmenni ezen a csürhe népségen, de nincs más választása. Túl sokáig várt a kísérőire, akiket elfelejtett meghívni. Mindjárt kezdődik a bál, sietni kell. Nagyon vigyáz a lépcsőn, csúszik, és nem lenne, aki felsegítse, esetleg idegen férfiak, akikből köszöni, nem kér. Elfogná az undor, ha hónalja alá nyúlnának, netán megfognák a kezét. A hallban megszámlálhatatlan szempár szegeződik rá.
– Azért se fogok hibázni nektek – mormolja az orra alatt.
Néhányan éljeneznek csak, hangjuk hamar elhal. Mikor utoljára itt járt, az egész terem visszhangzott a tapstól. Csalódott, tanácstalan arccal néz körül.
– Kit tisztelhetünk a személyében? – lép hosszá egy bajszos fiatalember.
– A Királynőt személyesen – mondja felemelt fővel – De nem veszem jó néven a komolytalankodását.
– A hölgyemény nincs jó kedvében! – harsogja – Pedig kiváló a humora! A Királynő, haha! Ebben az országban kerek ötven éve leváltották a királyokat! Demokrácia van!
– Én vagyok az utolsó királynő!
Erre páran elkezdenek röhögni.
– Húha, akkor magácska igen öregecske lenne! Pedig én nem úgy látom! – néz be a ruhája alá, ahol a guminő dudáival találja szembe magát. Köhint egyet zavarában.
– Tetszik? – kérdezi kacéran a Királynő, és benyomja a srác fejét a műdudák közé.
– Ezt nem hiszem el! – nyögi az áldozata. – Ezt mindenkinek látni kell! Levetkőzne?
– Ennyi ember előtt? Kizárt!
– Szégyellős? Ez csak olyan kábé nyolcvan-száz fő.
– Épp ez az! Minimum ezer fő legyen, vagy nem vállalom. Nem vagyok egy filléres nő! Tudja mit? Hozzon egy kamerát!
A pasi elképed, de aztán hangosan felteszi a kérdést:
– Vaaan valakinééél kameraaa??
Egyszerre öten nyomakodnak elő.
– Nos, megfelel valamelyik?
A Királynő nem sértődik meg, sőt. Amelyik a tévének közvetít!
– Én! Én a Felsülés Tv-től vagyok.
– Milyen tévé?
– Ööö…Felülés! – vágja ki magát.
– Szóljon, ha veszi!
– Oké. Most! – és kattint. Persze nem a tévétől jött, sőt az imént merült le a kamerája.
A Királynő egy kissé akadozó, de szexinek szánt mozdulattal megszabadul kabátjától.
– Hűűű!!! – szól az egybehangzó vélemény.
– Zenét! – csettint.
Egyikük felhangosítja telefonján a Gumimaci csengőhangot. Erre lejt a Királynő. Felkapják, és körbeadják a fejük fölött. Élvezi a rég nélkülözött rajongást. Egyszer csak valami reccsen. Véletlenül elszakították a gumiruháját, már érzi, hogy megcsapta a szél horpadt, ráncos hasát a varrásnál.
– Tegyenek le, most már elég!
De meg se hallják.
– Letenni, parancsolom! – recsegi.
Keserves vergődése közepette lekapálózza magáról a guminő-szerkót. Ekkor ledobják a földre. (Kezeiket iszonyodva törlik a nadrágjukba.) Elmeszesedett csontjai száraz ágakként koppannak a hideg kövezeten. Senki nem bír megszólalni. Tágul a kör a Királynővel a közepén.
– Nevessetek ki! Szórakozzatok rajtam! – könyörög elcsukló vénasszonyhangon. – Rajta, mi lesz?! Nevessetek már! – egyre halkul.
És még csak nem is nevetnek.
– Cigiszünet! – mondja valaki, majd lassan elszállingóznak a hóban.

Megosztás: