Írta: Schwartz Orsi
Nagyonkafka
Kafka: több, mint egy név. Egy fogalom, egy önálló kategória. Paradox, abszurd és többértelmű. Megfejthetetlen és zseniális. Lélektorzító eszközökkel képes kelteni a rend látszatát. Ha meg kellene neveznünk egy művészt, aki a legközelebbi viszonyban áll a mi korunkkal, mint Dante, Shakespeare és Goethe az övékkel, akkor csakis Kafka jöhetne szóba. Hogy igazán be tudd fogadni, kell hozzá humorérzék, irónia, szarkazmus és türelem. Ha jól olvasod, jó eséllyel szorongani kezdesz és elgondolkodsz, vajon ki figyel kit?
1914 augusztusában az európai hatalmak hadat üzentek egymásnak, s míg Prágában lelkendezve ünnepelték a háborúba bevonuló katonákat, a Bilekgasse 10. szám alatt egy ismeretlen költő a következő mondatot fogalmazta meg:
Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat sem tett, egy reggel letartóztatták.
Kafkának akkor még fogalma sem volt arról, hogy ezzel a világirodalom egyik leghíresebb első mondatát vetette papírra.
Vajon tisztában volt ennek a fenyegető mondatnak a súlyával, vagy előre látta egy anonim felügyelet alatt álló világ képét? Kizárt. Mégis sikerült tökéletesen előrevetítenie a 21. század emberének paranoiáit. Lassan a mindennapjaink részévé válik az a kiszolgáltatottság, amit a bürokráciával szemben kell megélnünk. Amikor hivatalról hivatalra küldenek, majd csinovnyiklelkű percemberek játszanak az időnkkel, a pénzünkkel, s pofátlanul fölényesen kezelnek. De nem mi ruházzuk fel őket hatalommal? Hogy mivel? A félelmünkkel. Csak ügyiratszámok-, azonosítók-, hivatkozási számok vagyunk. Nyomd meg azt a gombot, húzz egy sorszámot… Lassan elveszítjük az irányítást a saját életünk felett, s ahogy Kafka hőseinél, ébrenlétünk nyomasztó rémálommá válik.
– Nem – mondta a pap – nem kell mindent igaznak tartanunk, csak szükségszerűnek. – Lehangoló nézet – mondta K. – A hazugságot avatják világrenddé.
(A per)
Mikor Kafka 1914 nyarán A per című regényén dolgozott, már 6 éve Prága baleset-biztosítási intézetének alkalmazottja volt. Az intézet elsősorban munkahelyi balesetekkel foglalkozott, de a kártalanítások és a jobb munkavédelem is a hatáskörébe tartozott. A háború kitörését követően hamarosan a fronton elesett, vagy megsérült katonákról és családjaikról is gondoskodni kellett, s a testi és lelki kártérítés Kafka feladata volt.
Németország hadat üzent Oroszországnak. Délután úszóiskola.
Hasonló, gyakran kapkodva lezárt naplóbejegyzéseiből arra következtetnek, hogy Kafkát a háború egyáltalán nem érintette meg. Ez azonban hatalmas tévedés! Látta, ahogyan az emberek éhen halnak, látta a sebesülteket, a tuberkulózis-és kolera áldozatait, a súlyos traumákkal küzdő katonákat. Nap mint nap találkozott velük, ráadásul neki kellett döntenie arról is, hogy valaki hadi szolgálatra alkalmas-e, vagyis kit küldjön a frontvonalra. Ezt látta ő a háborúból íróasztalánál ülve.
Klausztrofóbikus atmoszféra
Prágában ma is megtekinthető az egykori balesetbiztosítási intézet épülete, benne a jogász, Dr. Franz Kafka egykori irodája is, amely ma a 214. számú szállodai szoba. A hotel étterme pedig a Felice nevet viseli. (Kafka egykori jegyese, Felice Bauer után). A széles kanyarulatú hatalmas lépcső, amelyen Kafka-aki szinte mindig késésben volt, s kettesével szedte a lépcsőfokokat-, megőrizte teljes pompáját. Felice Bauernek írt erősen heves hangvételű leveleiben olvasható, hogy ez ”a szörnyű iroda” a tényleges munkája elől lopja el az időt. Vajon a hivatal számára valóban csak ahogy ő fogalmazott ”egy bánya” volt, ”a nyomorúság széltől mentes helye”? Az írás jelentette számára az életben maradást, nappal dolgozott, éjjel írt, párbeszédet folytatva önmagával. Egyesek felesleges passziónak tartották, ám Kafka számára ez adott értelmet szürke életének.
Talán nem is sejtette, de az általa annyira utált hivatalban olyan tapasztalatokat szerzett, amelyek írásai javára váltak. Bár tudatosan ügyelt arra, hogy a kettőt távol tartsa egymástól, mégis hivatásának világa minden művében visszaköszön. Legjobb példa erre Az elkallódott fiú című regénye, amelyben részletesen beszámol egy építkezésen történt balesetről. A baleseteknek ez a fajtája ugyanis Kafka hatáskörébe tartozott. Akkoriban a legtöbb hivatalnak címzett levél ”el kellett, hogy vesszen” és amit megtaláltak, érdekes módon csak később Kafka Hivatali írások című gyűjteményében olvashatták vissza. Ezek az írásai a bürokratikus elnyomás egy bizonyos formáját ábrázolják. Nem kifejezetten társadalomkritikának szánta, de felismerte, hogy a világban egy anonim hatalmi gyakorlat által lényeges változások kezdődtek el. Valami számonkérhetetlen, nem tapintható, alaktalan rettegés, óriási paranoia.
Miután Kafka munkahelyi státusza stabilizálódott, pontos, lelkiismeretes és precíz hivatalnok lévén egyre többet utazhatott, újítási javaslatokat tett, beszédeket tartott. Üzleti útjai során azt is megtapasztalta, hogy mi folyik a kőbányákban és a gyárakban. Tudta, hogy mivel jár a futószalagmunka. A vállalkozóknak írt levelei- akik a munkafolyamatok veszélyeit bagatelizálták, elutasították a lehetséges védelmi intézkedéseket és csak biztosítási nyereséget akartak kisajtolni-, tömörek és brilliánsak voltak.
A csinovnyik neve Josef K.
Csak ne keltsünk figyelmet! Viselkedjünk nyugodtan….hisz minden összefügg-, és változatlan marad, ha ugyan, s ez valószínű, nem lesz még zártabb, még éberebb, még szigorúbb, még gonoszabb. (A per)
A per című regény 100 évvel ezelőtt leírt kezdőmondata eredetileg így hangzott volna: ”Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat sem tett, egy reggel bebörtönözték.” De ha K.-t már az első mondatban bebörtönözte volna, akkor az idegen, aki a szobájába lépett senkit sem érdekelt volna. A végleges formában leírt letartóztatták kifejezéssel a betolakodót nem csak ijesztővé, rejtélyessé és furcsává tette, de tovább élénkítette kíváncsiságunkat Josef K. reakciójára és magatartására vonatkozóan. Dosztojevszkij óta tudjuk, hogy mindannyian Gogol köpönyegéből bújtunk ki. Kafka főszereplőit épp az önéletrajzi névrövidítések emelték ki a többi regényalak közül. Nevet adott a csinovnyiknak, a kishivatalnoknak. A névválasztás célzásokban sokkal gazdagabb, mint ahogy az első pillantásra világossá válhatna. Igaz ugyan, hogy K. lehet bárki, akárki, vagy mindenki. Lehet K, mint Kafka. Nem is ez a lényeg. Josef K. egy sztereotípia, az arctalan állampolgár, aki a saját eszközeivel megpróbál szembeszállni A hatalommal. Persze abszurd és nevetséges, ahogy a holdkórosok bizonytalanságával mozogva teszi mindezt.
A per központi motívuma a magánszféra elvesztése, alapélménye az állandó bűntudat, a bűn nélküli bűnösség hamis tudata. Valahogy úgy gondolkodhat K., hogy valami bűnének csak kell lennie, ha per folyik ellene. És az hogy lehet, hogy mindenki más jobban informált Josef K.-ról, mint saját maga? És nem csak a bíróságon. A vád ugyan ismeretlen, s az eljárás alatt K. szabadon mozoghat, sőt, akár még a munkahelyére is bejárhat. Talán éppen ezekkel az eszközökkel sikerült Kafkának a félelem klímáját úgy felerősítenie, hogy az olvasók sem tudjanak többé különbséget tenni a reális veszély, a valódi fenyegetés és paranoia közt. K.-nak persze esélye sincs megnyerni a pert, nem is tudja, ki ellen kell azt megnyernie. Megpróbál az eljárás után nyomozni, de minél többet kérdez, annál tisztázatlanabb, s egyre zavarosabb lesz minden. Minél készségesebb lesz, annál könnyebben szabadul. Talán a személyiség merő létét tekintik véteknek? Kafka így értelmezte a hatalmi gyakorlatot. Nem tévedett nagyot.
Kafkának a technika fejlődésével kapcsolatban félelmei voltak. Persze nem minden téren. Örült a vasút, az autó, vagy a posta feltalálásának, de a telegráfnak, a telefonnak, a távírónak már kevésbé. Szerinte ezek az újítások oda vezetnek majd, hogy az emberek egyre inkább csak indirekt módon érintkeznek egymással. Azt ugyan nem tudta megjósolni, hogy az elektronikus kommunikáció melyik formája hozza majd a civilizáció vesztét, de Kafkát idézik ma, ha terrormegelőzésről, lehallgatásról, vagy az adatok illetéktelen kiadásáról van szó. Egy olyan társadalomban élünk, ahol a törvényszegés bármely formájával bárki megvádolható anélkül, hogy tudná, mit is követett el pontosan. Így válik Kafka rémálma fokozatosan realitássá.
Kafka hatása ebben a világban, ahol minden csak valaminek látszik és mindenki csak valakinek látszik, erősebb, mint eddig bármikor. Mindenki tőle merít George Orwell-től John Updike-ig. Negatív előrejelzéseikben, disztópiáikban ott van Kafka, s vele azok az anonim hatalmak is, amelyek A per és A kastély című regényeiben olyan nyomasztóan tolakodtak előre. És az az érintésmentes üldözés, követés is, amelyre szerintem ma sokkal érzékenyebbek vagyunk, mint a Kafka-olvasók korábbi generációi.
Azt tudni kell, hogy csak a véletlennek köszönhető, hogy Kafkát olvashatunk. Ő ugyanis nem gyűjtötte az írásait, ellenkezőleg: elhajította, elkótyavetyélte azokat, nagy részüket levelek formájában küldte el. 1924 júniusában, egy hónappal a 41. születésnapja előtt egy rosszul kezelt tuberkulózis következtében halt meg. Egy rendelkezése szerint halála után legjobb barátjának, Max Brodnak minden publikálatlan szövegét, kéziratát meg kellett volna semmisítenie. Egy évvel az író halála után a barát a végakaratot nem teljesítette, inkább kiadatta A per-t, A kastély-t, majd a többi megmaradt művét is, amelyek a csinos arcú, intenzív tekintetű ismeretlen prágai fiút, a nagy Franz Kafkát halhatatlanná tették.
Ahogy Gorkij új utat mutatott a társadalom valódi fejlődésének művészi megragadására, Proust az önismeret és az emlékezés ábrázolására, Mann egy történelmi kor lezárulásának megértésére, Kafka megmutatta mindennek a másik oldalát: azt a többséget, aki mindezt nem érti.
(Hegedűs Géza)
