Szinte egy időben jelentette be feloszlását az Isten Háta Mögött és a Subscribe: az előző évtized két emblematikus underground rockzenekara búcsúzik most a magyar közönségtől. A két zenekar első nagylemeze nagyjából egy időben jelent meg 2004-ben (Isten Háta Mögött: Rosenkreutz kémiai menyegzője; Subscribe – Sanity Has Left The Building).
Akkor igen ifjú, de már nyitott fülű zenerajongó voltam és mindkét megjelenésről szinte azonnal tudtam. Rendszeresen vettem a Hammer World („Metálhammer”) magazint, onnan voltam ilyen jól értesült. Ha nagyon keresném, talán még meg is találnám azt a számot, amiben a két elsőlemezes zenekarról írnak és mindkét lemezkritika valami olyan fordulattal ért véget, hogy baromi jó dolgot csinálnak a srácok, de ezzel a zenével 2004-ben nem tud mit kezdeni a magyar közönség.
Ebben volt is igazság, mert az én meglátásom szerint hangjegyekben mérhető volt a lemaradás, hiába kezdett már mozgolódni akkor a BPRNR-brand, aminek jelentőségét rendre alulbecsülik utólag. Pedig sokak számára ott kezdett leesni, hogy igenis van friss és figyelemreméltó zenekar itthon, csak jobban kell keresni.
A Subscribe lemezét meg is vásároltam a csalogató nyomottáras kampány keretén belül 1500 forintért, a Rosenkreutz kémiai menyegzőjét meg valakitől megszereztem. Tetszett a Subscribe stíluskavalkádja, tetszettek a Pálinkás idióta szövegei és az IHM megzabolázhatatlasága. Mindkét lemezt sokat pörgettem otthon és azt is kezdtem érezni, hogy a saját zsenge, tinédszeres dalocskáimnak esztétikájával épp ugyanúgy évtizedekkel le vagyok maradva.
Aztán az is kiderült, hogy ilyen zenékkel mégis lehet valamit kezdeni itthon: a Subscribe a második lemezénél már bőven túl volt a megnemértett underground státuszon. Mentek külföldre, csajok rajongtak értük, fesztiváloztak, díjat kaptak – akkor már lehetett őket irigyelni. Az Isten Háta Mögött pedig mintaszerű kultzenekar lett (nyomokban már annabarbit is tartalmaz) és olyan haverjaim kezdtek el ősrajongók lenni, akik 2005-ben még simán kiröhögtek azért, hogy ilyen nevű zenekart hallgatok.
http://youtu.be/-T0eoZlwJd0
Ez nem is baj, ahogyan az sem, hogy mindkét zenekartól egyre messzebbre sodródtam évről-évre. Én is elkezdtem továbbjárni a saját zenefelfedezős utamat, illetve a Subi és az IHM is következetesen lépegetett előre. Egy feloszlás mindig szomorú, két feloszlás meg pláne: de egyik zenekar sem a sikertelenség, vagy a légüres tér miatt búcsúzik és a felütéshez képest ez mindannyiunk számára nagy öröm.
