+ Irodalom

Ők lettek a Magyar Írószövetség örökös tagjai

Átadták a Magyar Írószövetség örökös tagság címeket, valamint az írószövetség és Érd közös elismerését, a Bella István-díjat csütörtökön a Pest megyei városban.

Átadták a Magyar Írószövetség örökös tagság címeket, valamint az írószövetség és Érd közös elismerését, a Bella István-díjat csütörtökön a Pest megyei városban.

A Magyar Írószövetség örökös tagja lett Csukás István író, Szakolczay Lajos irodalomtörténész, kritikus és Tőzsér Árpád felvidéki magyar költő, posztumusz örökös tagsággal ismerték el Fodor András költőt.  A 2008-ban alapított Bella István-díjat idén Falusi Márton kapta.

Szentmártoni János, az írószövetség elnöke a magyar kultúra napja alkalmából mondott beszédében egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a kultúrát folyamatosan kell megélni. Azt mondta, hogy

kultúránk egy és oszthatatlan a maga állandó változásában, s hogy aktuálisan kinek mi a vonzó belőle, az már lehet ízlés-, beállítottság- vagy korfüggő.

Hozzátette: a legégetőbb kérdés, hogy a valódi értéket miképp lehet mértékadóvá emelni. T. Mészáros András (Fidesz-KDNP) polgármester ünnepi köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy legyenek bármennyire is eltérők a vélemények a világról, a Himnusz sorai semmivé teszik a különbségeket, s ez a magyar kultúra ereje.

Csukás István méltatásakor elhangzott: az író úgy nézi a világot, mint a gyermekek, s ez nagyon ritka képesség. Ismeri és érzi a gyermekeket, s tudja, hogy a gyermekbe befektetett munka sokszorosan megtérül.

Ez a mindig mosolygós, felfelé pöndörödő bajuszú kun író a gyermekek pártján áll, (…) s azon kevés magyar írók egyike, aki milliók otthonában van jelen.

Szakolczay Lajos, Fotó: iroszovetseg.hu

Szakolczay Lajos, Fotó: iroszovetseg.hu

Szakolczay Lajos munkásságáról a laudációban a többi között kiemelték: felkészült, szerteágazó tudású és érdeklődésű nyitott, kedves személyiség, a színház szerelmese, „a határon túli magyar irodalom fölkentje”, kutatási területe az egész Kárpát-medence. Az írószövetség a kitüntetéssel irodalmi munkásságát és emberségét köszöni meg.

Tőzsér Árpád, Fotó: kulter.hu

Tőzsér Árpád, Fotó: kulter.hu

Tőzsér Árpád felvidéki magyar költő esetében nemcsak öntudatának alapja, költői lényegének hordozója, hogy magyar, hanem daccal, kitartással megőrzött öröksége is.

Hogy magyarnak maradjon, nem ajándék, nem ráadás, hanem olyasmi, amely olykor sokba kerül

– hangzott el a méltatásban.

Az 1997-ben elhunyt Fodor András laudációjában hangsúlyozták: természetesen elsősorban költő volt, munkássága mégis sokkal többrétűbb.

Ez a tekintélyes életmű sokoldalúságában is egységes a kezdetektől fogva (…), s bármerről közelítünk hozzá, mindig ugyanaz a portré mutatkozik meg; meghatározó személyiségjegye az erős nemzedékélmény, s egyfajta természetes hármasság mutatkozik meg: a mestereké, saját nemzedékéé s végül a tanítványoké.

Az ünnepségen betegsége miatt nem tudott jelen lenni Csukás István és Tőzsér Árpád. Fodor András posztumusz kitüntetését felesége vette át.

Fotó: mediaklikk.hu

Fotó: mediaklikk.hu

Falusi Márton méltatásakor elhangzott: tehetsége sokszínűségét jelzi, hogy legalább annyira erőteljesen van jelen esszéivel, tanulmányaival, mint verseivel.

Eddigi életműve alapján állítható: az egyik legeredetibb költői jelentkezés az övé, emellett kimagasló esszékben nyilatkozik meg rendkívüli esztétikai tájékozottsága.

Érd és az írószövetség által közösen létrehozott kuratórium olyan költőnek adományozza a Bella István-díjat, aki munkásságában kötődik a nemzeti irodalom értékes hagyományaihoz, így Bella István életművének szellemiségéhez, és olyan fiatal vagy középnemzedékhez tartozó alkotó, aki a költői, műfordítói pályán már eredményeket ért el.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top