Pötyi és Pepita, Lassze és Maja. Az ember nem feltétlenül gyerekekre asszociálna a nevek alapján elsőre, pedig azok. Méghozzá mind a négyen nyomozók. Kiskamaszok, és a fura felnőttek között normálisak.
Közös jellemzőjük még, hogy kíváncsi természetűek, logikus gondolkodásúak és kiváló megfigyelőképességűek, mint általában a gyerekek, ha hagyják kibontakozni őket. További közös vonás, hogy a kötetek célközönsége a 7-10 éves korosztály, attól függően, mennyire jól tudnak már olvasni.
Dícsérendő, hogy a kiadók is egyre nagyobb figyelmet fordítanak erre a területre, és nem csupán honosítják a német, svéd nyelvterületek már bevett gyakorlatát,azaz az olvasni tanulóknak különböző nehézségi fokú kötetek kiadását, hanem magyar szerzők műveit is beemelik a portfóliójukba. Az pedig különösen nagy öröm, hogy a gyerekek e köteteknek köszönhetően megismerkedhetnek a jelenleg jobbára a krimi műfaja által uralt (szórakoztató) irodalommal. Szórakoztató irodalmat ugyanis mindenki olvas, az is, aki bevallja, és az is, aki nem. Az olvasás megszerettetéséhez, gyakorlásához pedig könnyen emészhető, ám színvonalas alkotásokra van szükség. Olyan művekre, amelyek tisztán képviselnek egy-egy műfajt, alkalmazkodnak a célkorosztály már meglévő szókincséhez, egyúttal bővítve azt, közelítenek a felolvasó korszakból ismert történetek linearitásához, lezártak, értékteremtők és eközben szórakoztatóak, élvezetesek és nem (annyira)didaktikusak.
A svédeknek ebben – mondhatni – már nagy rutinjuk van.
Martin Widmark író és Helena Willis illusztrátor gyerekeknek szóló klasszikus krimisorozatot alkotott. Magyaországon eddig a Gyémántrejtély jelent meg, készülőben a Szállodarejtély. A jelenleg 22 kötetet számláló sorozat nyomozópárosa Lassze és Maja, akik majdnem egyidősek és osztálytársak. A beszédes nevű Mákvirágfalván élnek, és épp mogorvák, mint Hercule Poirot, ha nincs mivel megdolgoztatnia a szürkeállományát. Ekkor érkezik Anton Karát, akinek az ékszerboltjából sorra tűnnek el a gyémántok. A rendőrség tehetetlen.
Anton felbéreli tehát Lasszét és Maját, hogy inasnak álcázva derítsék ki, ki lopja a gyémántokat. A két gyerek nem tesz egyebet, mint alaposan megfigyel, majd a klasszikus kirmiből ismert deduktív logikával le is leplezik a tettest. Mindehhez a szerző egyszerű, redukált nyelvet használ, olyat, amit a célkorosztály azonnal megért, így a logikai fejtörőre fordíthatja a figyelmét.
Joggal merülhet fel a kérdés, hogy a gyémántkereskedő miért gyerekektől kér segítséget, ha a rendőrség tehetelen. Nos, a válasz egyszerű: egyrészt a hivatalos rendőrség a klasszikus krimiben soha nem tudja megoldani a bűnügyeket. Másrészt a bűnözők mindig önhittek, ha nem lennének azok, nem lennének bűnözők. Ez egyébként fontos hit nélkül nem érdemes nekiállni semminek. Se bűnözésnek, se nyomozásnak.
Azt se felejtsük el, hogy bár a svédből fordított sorozat történetei önmagukban is megálló kötetek, az egyes történetek mindig hozzáadnak Lassze és Maja jelleméhez, háttértörténetéhez is egy-egy momentumot, ezt azonban nem időrendben teszik.
A szerkezet alapját tehát a két gyerek barátságának a története adja, erre épül kötetenként egy-egy megoldandó rejtély, bűntény: pontosan úgy, ahogy a sikeres (tévé)sorozatok esetén. Így a sorozat egyszerre több olvasói igényt is kielégít: tetszhet annak is, aki a bűntényeket kedveli, és annak is, aki a szövevényes emberi kapcsolatháló felderítésére kíváncsi.
Az már inkább szokatlan, hogy a kötetben egyetlen normális felnőtt sem szerepel. A svéd krimi kedvelői tudják, hogy a műfaj jellemzője sokszor az éles társadalomkritika is. A svéd gyerekkönyvek is megelőlegzik ezt a hagyományt, miért is lenne itt másképp, hiszen a Svédországban oly sikeres sorozat tekinthető akár a svéd krimiolvasóvá nevelés első lépcsőfokának is.
Mindeközben Magyarországon – ne ijedjünk meg – Pötyi és Pepita nyomoz. Pötyi rakott szoknyát visel térdharisnyával, és a Naphegy Kiadó elvarázsolt, zegzugos negyedéből érkezett. Barátnője, Pepita a zongora előtt ül, amikor kezdetét veszi a nagy kaland. A pöttyös belső borító vélhetően nem szándékosan utal egy másik kiadó kislányoknak szóló, immáron emblematikus lányregénysorozatára, már csak azért sem, mert Horváth Mónika rajzai, kollázsai hibátlanul továbbépítik a könyvet belengő boldog békeidők miliőjét.
Bár A rejtélyes kulcs bonyolultabb nyelvezetet használ, mint a Lassze és Maja-könyvek, mégis alkalmas az első, második osztályosok önálló olvasásgyakorlásához.
A könyvben megvan minden kellék: rejtélyes kulcs, cukorkásüzlet, hógömb, kismajom, rakottszoknya, zongoralecke – azaz minden, ami a nosztalgikus hangulathoz kell. Van továbbá három stáció, három szekrényke, amibe beleillhet a kulcs, és meglepő(?) módon van egy író, aki a végén mindent megmagyaráz.
Ennyiben hasonlít a két könyv egymáshoz: kevés „gyanúsított“ egyetlen rejtélyhez. De Pötyi és Pepita esetében (ha a kérdést a krimi felől vizsgáljuk) Kertész Edina tovább megy: a két lánynak a régmúlt hibáit kell kiderítenie, majd a jelenben jóvátennie, belép a képbe a misztikus kilences szám és a születésnap – csupa magyarnépmese-kellék, végül ki kell szabadítaniuk a sok évvel ezelőtt a hógömb fogságába esett kisfiút.
Tagadhatatlanul giccsesnek, olvashatatlanul nosztalgikusnak tűnik a felsorolás. Azt hihetnénk – én legalábbis végig azt vártam –, hogy Kertész Edina majd kiszól, lesz valami kis hiba, fricska, irónia, ami megtöri a regényt, de nem. Teljesen komolyan, pontosan, kiszámítottan megírt, nosztalgikus, boldog békeidős, önmagát olvastató kislányregényt kapunk, amely szépen, pontosan épül a magyar előzményekre, hagyományra, és betartja a mesei szabályokat.
Semmi extra, mondhatnánk, de utánagondolva mégis inkább ezt a pont elég, még éppen nem túl cukros könyvet adom majd a lányom kezébe, amikor rózsaszín ködös, giccses, divatos kislány-olvasmányra vágyik. Olyan, mint a sütemény, pont annyi cukor van benne, hogy nem ragad tőle össze a szánk, sőt időről-időre visszatérünk a cukrászdába. Igaz, utána ránk fér egy nagy pohár kicsit keserű gyömbérszörp. Lassze és Maja, Pötyi és Pepita – ami mégis mind a négy gyerekben közös, az a boldog gyermekkor, a felnőttektől kapott tisztelet, az álmaik megvalósításának lehetősége. A gyermeki kíváncsiság kielégítésének lehetősége. Ez pedig több mint elég. Ráadásul mind a két könyvsorozat jó eszköz lehet arra, hogy soha nem múló szenvedélyt ébresszen a kezdőkben az olvasás és a könyvek iránt.
