Túl a negyvenen talán bevallhatom, hogy gyerekként nagyon kedveltem a Bors című filmsorozatot. Sztankay István minapi halála kapcsán jutott eszembe, hogy olyan korban élünk, amikor egyesekben igény támadhat arra, hogy újraforgassák ezt a sorozatot úgy, hogy Oszi és Dezső legyenek a hősök, és Bors Máté legyen a gonosz…
Furcsa ez a vehemens, szinte mindenre kiterjedő átértékelősdi. Érthető, ha vannak, akiknek ez fájdalmat – jogos fájdalmat – okoz. Megértem azt, akiben félelmet kelt a múlt átszínezése.
Az a szerencse, hogy korunk ideológusai – kirívó példáktól eltekintve – nem nagyon tudnak mihez kezdeni a Horthy-korszak vicceivel. Olyanok, mint a maiak, némelyik kicsit bunkó, a másik kicsit fás, de van köztük, néhány, amin lehet kacagni, mosolyogni, röhögni. Az alábbiakban véletlenszerűen válogatunk Az Est, és a Pesti Hírlap két háború közötti évkönyveiből, és Kincses Kalendáriumból.
– Szereti ön a kisgyermekeket?
– No, nem mindegyiket.
– Hát melyiket?
– Csak amelyik ordít.
– Miért azt?
– Mert azt kiviszik.
– Lehet a főnök úrral beszélni?
– Hogyne, ilyen szép fiatal hölgyeknek mindig.
– Jó, akkor jelentsen be engem, én vagyok a felesége.
– Tegnap olvastam az újságban, hogy az amerikai asszonyok éppen kétszerannyi szépítőszert használnak el, mint amennyibe a hadsereg kerül.
– Igen, de kétszer annyit is hódítanak.
– Mondd Kálmán, te sohase gondolsz rá, hogy a sok ital megrövidíti az életedet?
– Hogyne, kétségtelen, hogy egy pohár bor mellett jobban múlik az idő.
A vendég ül és vár, de hiába. A bécsi szelet, amit rendelt, nem jön. Éhségében megfogja a vendéglő köszönő emberét:
– Mondja uram, az a megboldogult pincér, akinél ebédet rendeltem, gyereket is hagyott hátra, vagy csak felesége volt?
– Hány órát alszik ön naponta?
– Hát, úgy három-négy órát, doktor úr.
– Bizony az nem sok, és elég önnek?
– Hogyne, hiszen éjszakánkint végigalszom mozdulatlanul a nyolc órámat.
– Ki az a kellemetlen pofájú, szemtelen alak itt a háta mögött?
– Az uram.
– Hogyan tudja, hiszen ön hátra sem nézett?
– A leírása után nem is volt rá szükség.
A beteg megvizsgáltatja magát az orvossal. nagyon nyugtalankodik.
– Mondja, doktor úr, élhetek-e én is száz évig, mint az édesapám?
–. Hány éves ön?
– Ötvenöt.
– Szeret inni?
– Nem.
– Szeret dohányozni?
– Nem.
– Szeret kártyázni?
– Nem.
– Szereti a nőket?
– Nem.
– Hát akkor mi a fenéért akar száz esztendeig élni?
Jól öltözött úriember jelenik meg a rendőrtisztviselőnél. Előző éjszaka betörtek nála s a betörőt csak később csípték el egy kocsmában, ahol eldicsekedett a tettével.
– Itt van a gazember? – kérdezi az úr.
– Itt – feleli a rendőrtiszt.
– Szeretném látni.
– Miért?
– Mert éjjel két órakor úgy osont be hozzánk, hogy nem ébresztette föl a feleségemet. Meg akarnám tudni tőle, hogy csinálta ezt.
