Furcsa dolgok történnek Bostonban minden hónap harmadik szerdáján. Felnőttek gyűlnek össze éjszakára Legolandben, ahol a külön a számukra nyitva tartott központban tobzódhatnak. Azt gondolhatnánk, hogy ez valamiféle nosztalgikus visszavágyódás az általános iskola alsó tagozatába, de a motiváció és a dolog vonzereje valójában sokkal összetettebb pszihológiailag.
“Eljöttem ide, és azt mondták, nem mehetek be,
mert nincs velem gyerek” – mondja Leah, egy helyi nő, aki megnyerte a toronyépítő versenyt. “Ha azt mondják neked, hogy nem tehetsz meg valamit, akkor késztetést érzel, hogy mégis megtaláld a módját, hogy megtehesd valahogy”. Legtöbbször valóban csak akkor jöhetnek be felnőttek, ha gyerekekre vigyáznak, szívás lenne úgy játszani, hogy felnőttekkel kell harcolni a játékokért. De a sejtelmes nevű Adult Night rendezvényeken sört és bort lehet kapni, és nyugodtan rákattanhatnak a kockákra azok is, akik elérték a büntethető életkort.
Az egykezes toronyépítő verseny
résztvevői hatalmas puha legókat pakolnak egymásra, amilyen magasra csak sikerül két perc alatt. Ha kész, szétrombolják, így előlről kezdődhet az egész. Legalább van lehetőség kiélni az építés és rombolás ösztönös vágyát egyszerre, ezért mindig akad elég megszállott jelentkező.
“A legó kockái és amit belőle építhetsz nem függnek a korodtól vagy a generációtól, amiben felnőttél” – mondja Ian Coffey, az esemény szervezője, aki időközönként lego kardot suhogtatva kiabál bele a levegőbe, hogy boldog Adult Night-ot kívánjon mindenkinek.
Bár nem Coffey találta fel
az eseményt, ő vitte el az ötletet Somerville-be miután Legoland hivatalos építésmesterévé vált. Igen, ez a hivatalos beosztása. Úgy kapta a címet, hogy megnyert egy versenysorozatot, ahol összerakott egy síugró pályát, önarcképet, és a Toy Story- és a Jég veled-inspirálta létesítményeket.
Nem ő az egyetlen,
aki ennyire komolyan veszi a legózást. Rengeteg felnőttet látni itt, akik egy legóhomár megnyeréséért szállnak gyorsasági építő-harcba. Az egyik állomásnál tesztelhető, hogy mennyire földrengésállók a legóépítmények. Néhány vendég legóval töltött vödrök körül ül, mindenféle szerkentyűt, szobrot, állatot építenek nagy műgonddal, de ennek semmi értelme, mert nyilván nem lehet hazavinni, szóval minek?
“Legóról van szó, minden
átmeneti” – így Jared, aki már majdnem végzett Krisztus szobrával, ami kiköpött mása a Rio De Janeiro-ban találhatónak. Ezek a fajta türelemjátékok bejönnek, ha a gyerekes bohóckodáson kívül másra is kíváncsiak vagyunk Legolandben. Persze azzal sincs semmi baj. A főcsarnokba vezető folyosót Boston turistalátványosságai díszítik, még a reptér is helyet kapott, valódi mozgójárdával. A kiállítás megkönnyíthetné azon turisták életét, akik lusták vagy nem érnek rá bejárni a helyeket életnagyságban.
Az esemény és a központ sokszínűségére vall, hogy a legózásban megfáradt vendégek körhintázhatnak, röplabdázhatnak, vagy akár karaokézhatnak is. A cikk írójának maradandó élményt okozott ottjártakor a “Call Me Maybe” megnyúzott változata.
