Szabó Imola Júlia: Varratok, L’ Harmattan 2014. 132 oldal, 1950 Ft
Dolgok szakadnak szanaszét. A valóság felfeslik itt-ott, a múlton moly rág lyukat, a jövő meg éppenséggel fércelésre várva fekszik a varrós kosárban.
Van, aki nemtörődöm, hagyja, menjen pocsékba. Majd vesz másikat. Van, aki öltöget konokul. Azértis. Azértsem. Szabó Imola Julianna öltögetős fajta, bolond lány, asszonylény. Azt hiszi, összetartható. Varrható. Tűket dugdos a szoknyakorcába, meg szürke cérnát. Stoppol, felhajt, beszeg. Értelmetlen szélmalomharc az örök győztes enyészet ellen.
Könyvet varr, képet hímez.
Mert az megmarad. Mert abban eltehető mindenféle emlék. selyemlekvár, kreppbefőtt. Mint kelta ősanyák, történetet öltöget. Könyvnek látszó, hatalmas falikárpit a végeredmény.
Közép-távolról értelmetlen foltok halmaza. Apró történések, vagy nem történések. Egymásra dobálva, maradék a rongyos zsákban. Egyenként mind szép, csak olyan esetlegesnek tűnik. Miért éppen ott, miért éppen az akad a kezedbe. Itt egy angyalszárny, ott koszos ég, görög váza, halott szürkéskék fonál. Jó vele elidőzni, törökülésben letelepedni, belekotorni, mi kerül a halom tetejére. Lapozgatni, míg a zsibbadás fel nem zavar egy-ültő helyedből.
Messziről szemlélve falikárpit, tényleg.
Történet, foltokból, maradék rongyokból összevarrva. Ősök, utódok, társak, nagy magány. Az élet örökké ismétli magát. Egy arc, egy mozdulat, egy név, felbukkan, eltűnik, visszatér. Észrevétlenül megtudunk róla mindent, ami fontos. És néhány lényegtelent, mert az lehet a legfontosabb. Akár. Csacsogás nélkül. Tiszta színekkel, egyszerűen. Felsejlik egy család, felmenők hetedíziglen, továbbörökített sóhajok, sok kéretlen hagyaték. Mindenféle kacat, amit muszáj cipelni. Amit nem lehet nem továbbadni. Hiába.
Ha az öltéseket nézed, egészen közelről: mestermunka.
Törődés, ajakösszepréselős, nyelvkidugós komolyság. Egymásba hurkolt mondatok, milliméteres lépték. Cérnamikrokozmosz. Minden kép, minden mondat letisztázva, fércnek, szabókrétának nyoma sem maradt.
Könyvnek, tűnik, lehet olvasni. Mindenhol. Cseresznyefa alatt egy szuszra előröl végig, aztán villamoson, tűzhely mellett, tranzitban, repülőn egy-egy oldalt csupán. Tengerparton néhány sort, a sós levegőt magába szívja a papír, napokig hullámos marad utána, arasszor arasznyi óceán.
Varratok, ez a cím. Nem műtét utáni, felszívódó cérnás, dehogy. Dehogynem. Kitudja. Is-is. Prózának tűnő versek, versnek tűnő prózák: magát szövegnek tettető, drága csipkemunka.
Kapcsolódó anyagok:
Egy újgenerációs könyvbemutató
