Vegyes érzelmekkel vettem kézbe kedvenc íróm legújabb könyvét. Örök szerelmek? Ilyet talán egyet él meg az ember, gondoltam. Vagy van aki, egyet sem… (Béres Kriszta Az unatkozó háziasszony kiskönyvtára sorozatból.)
Fenntartásaim az első oldalak olvasásakor eltűntek. Van valami Andrei Makine stílusában, ami arra készteti az embert, hogy elmerülten bámulja a fákon egyensúlyozó havat. Közben elmereng az élet és a szerelem paradoxonján. Egy ismerősöm találó megfogalmazása jut eszembe: „Az álmodozás legnagyobb megrontója az élet.”
Olvasok, s közben szép lassan rájövök, az örök szerelmek tán attól örök szerelmek, hogy abban a varázslatos pillanatban az ember úgy érzi, ezt sohasem fogom elfelejteni. Makine úgy tudja szőni a elbeszélések fonalát , mint a varázsköpenyt. Beborít az édes, bús magányos álmok csillagpora. Közben időnként felriadok egy korszak embertelenségeire, amelyek szétválasztanak családokat, gyerekeket, szerelmeket, sorsokat. Aztán megnyugszom. Mert azt látom, embernek maradni, bízni és remélni mindig mindenkor a legfontosabb.
Ab Ovo kiadó, 2012
