Shakespeare: Három dráma – Nádasdy Ádám fordításai; Magvető Kiadó; 2012
Víg tragikum? Nyomasztó röpkeség?
Ez forró jég, és csudás nyári hó!
Miképpen képződött e képtelenség?
Az idézett szakasz a Szenivánéji álom – Thisbe és Pyramus sorsát megörökítő – betéttörténetére vonatkozik, de sokat elárul a David Doiashvili rendezte gyulai adaptációról és még többet az előadás alapjául szolgáló Nádasdy Ádám fordította szövegről. Nádasdy Ádám fordításaiban ugyanis ugyanaz a kettősség érhető tetten, amit a szerző saját bevallása szerint Shakespeare drámáiban is annyira nagyra tart: a játékosan könnyed és a súlyosan gondolatgazdag beszédmód. Játékosan könnyed, mert a mai nyelven írt, jól mondható szöveg nemcsak az olvasást, de a színpadra vitelt és a színészi játékot is elősegíti, és súlyosan gondolatgazdag, mert a fordítások, kiváltképp a Szentivánéji álom mitológiai útmutatókban, nyelvtörténeti magyarázatokban és a korszak történelmi hátterét feltáró leírásokban bővelkedő lábjegyzetei visznek a lehető legközelebb ahhoz, hogy milyennek képzelhette Shakespeare a saját darabját több mint 400 évvel ezelőtt. A lábjegyzetek között ráadásul akad néhány egészen különleges.
Fair play
A Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös produkciójában Hermiát Fátyol Kamilla, Helénát pedig Tompos Kátya alakítja, akik mind a ketten gyönyörűek és barna hajúak (de legalábbis nem szőkék – a női hajszínek megállapításával hadilábon állok), ezért amikor Hermia és Heléna egymás szépségét dicsérik, nehéz megkülönböztetni, hogy melyikük hízeleg és melyikük ironizál. Pedig Shakespeare jelenete nagyon is egyértelmű, amit Nádasdy Ádám lábjegyzete tisztáz:
Szép: az eredetiben fair, ami angolul „szőkét” is jelent. A darabból kitűnik, hogy Heléna szőke, Hermia sötét bőrű és hajú (Lysander majd ezzel gúnyolja: hollónak, négernek, füstösképűnek nevezi). A szőkét, világos bőrűt akkoriban szebbnek tartották a sötétnél. Heléna tehát ironikusan azt is mondja: te nemcsak szebb vagy nálam, de még szőkébb is!
Beköszöntő
A Thisbe és Pyramus történetéről szóló betételőadás Vackor beköszöntőjével indul, aki izgalmában rossz központozással adja elő a szövegét, így a mondatai éppen az ellenkezőjét jelentik annak, mint amit ki szeretett volna fejezni. Nádasdy Ádám Vackor mondandóját a lábjegyzetben helyes központozással közli: „Ha nem tetszünk, a célunk éppen az, hogy megmutassuk színészi tudásunk. Hogy ügyetlenek vagyunk, nem igaz! Történetünkkel mulattatni vágyunk. Kis játékunk komoly dolgokról szól, de unalmas percet ne várjanak véletlenül se. Mulassanak jól. Nem szeretnénk, hogy bosszankodjanak.” A fordító lábjegyzete ebben az esetben azért fontos, mert egymás mellé teszi a két szövegváltozatot. Márpedig a kettő közül még Reviczky Gábor is csak az egyiket tudja elmondani, a helytelent:
Ha nem tetszünk, a célunk éppen az.
Hogy megmutassuk színészi tudásunk:
hogy ügyetlenek vagyunk. Nem igaz
történetünkkel mulattatni vágyunk.
Kis játékunk komoly. Dolgokról szól,
de unalmas. Percet ne várjanak:
véletlenül se mulassanak jól.
Nem. Szeretnénk, hogy bosszankodjanak.
A midsummer night’s dream
„A darab hagyományos magyar címe: Szentivánéji álom, Arany János leleménye. Az eredeti cím pontos fordítása Nyárközép-éji álom volna. A Nyárközép (Midsummer), vagyis az év leghosszabb napja (június 24-e) az angoloknál régi ünnep” – írja Nádasdy Ádám, ami azért érdekes, mert a darab nem ezen, hanem a május 1-re virradó éjszakán játszódik. Csakhogy nem ez az egyetlen következetlenség, amin rajta kapja Shakespeare-t a fordító:
Ne zavarjon minket, hogy a darab elején Théseus azt mondja: négy nap múlva veszi el Titániát, s addigra kell Hermiának is döntenie – miközben csak egy éjszaka telt el.
Metamorfózis
Thisbe és Pyramus sokat emlegetett története több szempontból is érdekes. A kézművesek szedett-vedett, alkalmi társulata ugyan előad néhány jelenetet a darabjukból, de Thisbe és Pyramus tragikus sorsáról a Szentivánéji álom főszövegéből és a gyulai előadásból is alig derül ki valami, jóllehet utóbbi kifejezetten sokat merít a közjátékból, a történet kulturális vonatkozása pedig végképp elsikkadna Nádasdy Ádám lábjegyzete nélkül:
A mesteremberek „közjátéka” egy közismert ókori témát dolgoz fel, amely Ovidius római költő Átváltozások (Metamorphoses) c. művében szerepel (IV. könyv, 55-166. sor). A történet szerint az ókori Babilonban egymás szomszédjában élt az ifjú Pyramus és a szép Thisbe, akik egymásba szerettek, de szüleik tiltották a kapcsolatot. A szerelmesek csak a házaik közti fal résén át sugdolózhattak. Elhatározták, hogy megszöknek s a városon kívül, Ninus király sírjánál, egy fehér szederfa alatt találkoznak. Thisbe érkezett előbb, ám egy arra kószáló oroszlán elől egy barlangba menekült. Futtában leejtette a fátylát, melyet az oroszlán összetépett, vérnyomokat hagyva rajta. A megérkező Pyramus ebből arra következtetett, hogy Thisbét felfalta az oroszlán, s bánatában leszúrta magát. Thisbe kimerészkedett a barlangból, meglátta haldokló szerelmét, és ő is megölte magát. Vérük ráfolyt a szederfára, s azóta létezik fekete szeder. (Ez tehát a történetben az átváltozás.)
A Shakespeare-feldolgozások és a Nádasdy-átültetések kéz a kézben járnak. A Nemzeti Színházban ősszel bemutatásra kerülő Szentivánéji álom olyan előadás, amely előtt érdemes elolvasni a drámát, Nádasdy Ádám fordítása pedig éppen csak a színházjegyet nem veszi meg helyettünk.
