Talabér Géza – Testvérem, Telep, Megtekinthető: 2014. július 24-ig
Talabér Géza főleg az éjszakai életet fotózza, de a portré műfajában is igyekszik maradandót alkotni. Testvérem című kiállításának képanyaga lentikuláris technikával készült. A lentikuláris szó igazán jól hangzik, valójában 3D-s képről van szó, amelyet a kezünkben tartva, bizonyos szögben nézve már más képet látunk. A chips-es zacskókba rejtett Pokémonos játékok jutottak eszembe, amit bőszen gyűjtöttem, de mint megtudtam, a kacsintós pénztárca sokkal élénkebben él az emberekben, ha erről a technikáról van szó.
A fotók kacsintósan egybemosódnak, a szemlélők a fejüket ingatják jobbra-balra, Ha a képpel szemben állunk, olykor kettős arcot pillanthatunk meg, ami egyszerre mókás és félelmetes. Ha egy szép félkörívben haladunk el a kép előtt az arc fokozatosan egy másik arccá változik.
Tényleg testvérek, vagy csak hasonlítanak? – ezzel a kérdéssel léptem oda Talabér Gézához a kiállítás megnyitója után.
Kik ezek az emberek? Ők tényleg testvérpárok vagy csak annyira hasonlítanak egymásra, mint a testvérek?
Ők vér szerinti testvérek, igen. A baráti közösségem tagjai, mindegyikőjüket ismerem. A hely kurátorával, Kovács Kristóffal valahogy eszünkbe jutott, hogy fotózzunk testvérpárokat. Elkezdtük csinálni, a technika akkor még nem volt kitalálva, folyamatosan épült a fejünkben ez az egész. De kimeríthetetlen téma volt ez, rengetegen szerettek volna részt venni ebben a projektben, de kevés volt rá az időnk. Véletlenszerűen ráböktem valakire s a testvérére, és végül ők lettek az áldozatok.
Miért volt ez ilyen fontos számodra? Mi van ezekkel a testvérekkel?
Ez csak egy sztori volt a fejünkben, nem igazán tudok nagy mögöttes gondolatokat fabrikálni ehhez a témához. Tetszett nekünk a gondolat, a testvérek fontosak, nem tudom.
Jó, hogy őszinte vagy, és nem magyarázol bele nagy magasztos filozófiákat.
Ez tényleg csak egy ötlet volt, és jól néz ki az egész ezzel a technikával.
Mi ez a technika pontosan?
Ezt lentikuláris technikának hívják. Több rétegben egymásra fényképezett, egymáson eltolt képeket jelent. Kicsit olyan 3d-s. Ez a technika nagyon szépen megjeleníti a hasonlóságokat a két arcon, ami egymásra van téve. Mindig van egy olyan pillanat, hogy mindkét arcot egyszerre látod, de ha valamelyik irányba elmozdulsz szépen átváltozik egy arccá, a másik irányba pedig egy másik arccá.
Nagyon viccesen mozogtunk, miközben a képeidet néztük. Mindenki össze-vissza hajlongott. Koncepció volt, hogy nevess rajtunk?
Nem, erre előzetesen nem gondoltam, de tényleg vicces. Tegnap, amikor raktuk ki a képeket, eszembe jutott ez, mi is össze-vissza, tétován lépegettünk.
Egyébként mit fotózol szívesen?
Rendezvényeken, bulikban, tulajdonképpen az éjszakai életet fotózom. Van egy alkalmazott fotográfiai melóm is, cégeknek is dolgozom, de a portré műfaj áll a legközelebb hozzám, már régóta csinálom. Volt egy Ámen című kiállításom nem olyan régen. Az utcáról szedtem össze embereket, persze őket is ismertem a környékről, felhívtam őket ide a Telep emeletére, és egy nagy ÁMEN felirat elé állítottam őket. Kértem, hogy csináljanak valamit, pózoljanak. Sok spontán kép is született illuminált állapotban.
A Telep nagyon bensőséges közegnek tűnik.
Fotósok, grafikusok, képzőművészek járnak ide, sok lehetőség van itt arra, hogy együtt dolgozz valakivel. Így jött Kristóffal ez a dolog, az ő testvére festette fel például a kereteket, mert ő street-art-tal foglalkozik. Itt jól össze lehet kapcsolódni. A következő kiállításom is közös munkával készül majd, street-art témában.
