+ Irodalom

Szexturista 12.

szexturista 12

A leányzó próbált közben engem simogatni, de kedvesem az ágy szélére manőverezett, ahonnan már nem érhetett hozzám.

Mert a gruppenszexben lehet lazsálni, ugye?

 Doki egy forró szeptemberi napon érkezett, idegesen és feszülten, amit több órás szeretkezésünk sem tudott oldani. Ötpercenként az erkélyre rohangált cigizni, hagyományos, bűzlő rudakra gyújtott rá. Korábban, mivel tudta, hogy utálok bagószagú pasival csókolózni, elektromos ketyerét szívott, most ezzel se bajlódott. Bámultuk a Rákóczin araszoló töméntelen autót, és vitatkoztunk, mindenen. Zaklatottsága rám ragadt, ilyenkor elviselhetetlenné válok, munkaterápia vagy jó pár orgazmus segíthetett volna.

Estére az Onyxban foglaltatott asztalt, régóta vágyott ide, a Tripadvisoron szuperlatívuszokban dicsőítették az éttermet, de legutóbb nem találtak üres asztalt, kérték, legközelebb időben, értsd, hetekkel előre rendeljünk. Békésen beszélgettünk, mint két jó barát, élveztük a fogásokat és a gyönyörűen berendezett hely sznob atmoszféráját. Az intimitást némileg zavarták az egymáshoz túl közel állított parányi asztalok, és a minduntalan feltűnő pincérek hada. Doki nem győzte kikapkodni kezét a szoknyám alól, a végén már teljesen lemondott róla, csupán a térdével simogatta az enyémet.

A szállodában megszűnt a béke, többször pánikba esett, és kérte, mondjam le az escort lányt. Aztán előhúzta tablettjét, újabb s újabb barbi babákat választott, mondván, inkább őt, rá majd beindul. Gátlástalanul azt hazudtam, egyik lány sem vállal hármas felállást. Nem kellett lemondanom a találkozót, hiszen mindketten arra kértek, ha biztos a dolog, aznap reggel jelentkezzem. Egyszerűen nem telefonálok, és kész. Doki másnap mégis felhívatta velem a barna lányt. szexturista

Aztán lázas készülődésbe kezdett, mintha élete első randija lenne. Öltözéke megfelelt volna bármelyik nyugat-európai orvos kongresszuson. Én egy fekete, raffolt, pánt nélküli ruha mellett döntöttem, ami kellőképpen domborodott, ahol kellett, melltartót nem vettem alá, mert kilógott volna belőle, és úgyis hamarosan lekerül rólam, csupán egy pántos, pókhálószerű tangát húztam fel, a látvány kedvéért.

A lány pontosan érkezett,

zavarban volt, amit még jobban tetézett, hogy Doki stílusosan, előre, egy borítékban adta át járandóságát. Ilyen még sohasem történt vele. Beszélgetni kezdtünk, dicsérte extravagáns, padlizsán sminkemet és a ruhámat, elmondta, mennyire tetszem neki. Szívesen találkozna velem privátban is. Menjek el következő vasárnap a szülinapi bulijára, majd küld meghívót. (Tényleg kaptam tőle sms-t.) Dokira rá sem nézett, akinek hiúságát rettentően zavarta a dolog. Hamarosan véget is vetett a csevejnek, vetkőztetni kezdtek a kanapén.  szexturista

A lány csókolgatni kezdett, először a szám, majd lassan haladt lefelé. Érdekes, izgató érzés volt, de nem indított úgy be, mintha egy férfi teszi ugyanezt. Doki ugyanezt művelte a lánnyal hátulról, aki kis műsikolyokat hallatott. Simogattam nyakát, karját, mellét, olyan érzésem volt, mintha gumibabát dörzsölnék. Rám mosolygott, megkérdezte, ugye élvezem. Életemben először kénytelen voltam szex közben hazudni.  szexturista

Mikor Doki elunta, lerángatta rólam, és bevonszolta a hálószobába. A lány bánatos szemekkel nézett vissza rám, én követtem őket a hatalmas franciaágyba. Doki a hátára fektette, és azonnal beléhatolt. A leányzó próbált közben engem simogatni, de kedvesem az ágy szélére manőverezett, ahonnan már nem érhetett hozzám. Ritmikusan döfködte, amit néha halk vinnyogás kísért, mint egy rossz pornó filmben.  Egy darabig követtem a történéseket, de aztán eluntam, és kimentem a fürdőszobába. Mert nem igaz, hogy a gruppenszexben az a jó, hogy lehet lazsálni.  szexturista

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top