Karikó Katalin kapcsán elgondolkodtam ezen a „büszkék vagyunk rá” formulán. Én ezt nem értem. Hogy mire vagyunk büszkék, és kik a mi? Mi, magyarok? De mire vagyunk büszkék?- írta Veiszer Alinda a Facebook-oldalán, majd így folytatta:
Arra, hogy Karikó Katalin okos? Szerintem erre legyen büszke ő:-) arra, hogy lehetőséget kapott? Hát erre legyen büszke az, aki hitt benne, és adott neki. Arra, hogy jó a magyar oktatás? Hmmm hmmmm, nekem épp más jut eszembe a magyar oktatásról.
Nem inkább csak simán örülünk neki, hogy Karikó Katalin Nobel-díjat kapott?
Oké, tehetitek fel a kérdést, miért örülök például én.
Azért mert bebizonyítja, hogy egy kis országból indulva is véghez lehet vinni nagy dolgokat, és akár a legnagyobb dolgokat is.
Azért, mert ez végre egy olyan siker, ami bebizonyítja, hogy a tudás és évtizedek tisztességes munkája elismerésre méltó, politikai lojalitástól teljesen függetlenül.
Örülök azért, mert elmondhatjuk, hogy van magyar nő a Nobel-díjasok között, és elmondhatjuk a lányainknak, hogy látjátok, nem úgy van az, hogy a tudomány a férfiak privilégiuma, a legmagasabb szinten sem.
Örülök a tudományos eredményeinek, mert esélyt adtak nekünk a védekezésre.
Örülök azért is, mert talán az ő mondataira nem mondja majd sok foteltudós, hogy „ez is egy vélemény, de szerintem nem így van”:-))))
És örülök annak az örömnek is, amit az arcán láttam akkor, amikor értesítette a testvérét az elismerésről.
De büszke nem lehetek rá, mert a díj ezer százalékig és kizárólag az ő érdeme.
