„A könyvek és az élet Balassinál egybefolyt”
(Tolnai Gábor)
Balassi Bálint az egyik legellentmondásosabb és meglehetősen titokzatos figurája a magyar irodalom kezdeti időszakának. Hányattatott élet, menekülés a halálba az Esztergom védelmére vívott csatában, majd tíz napos kegyetlen haláltusa, és mintegy száz költemény, amely az utókorra maradt. Egy öntudatos költő, örök szerelmekkel, visszautasításokkal, állandó pereskedéssel. Költészetéből és a kor zenei világából kaphatunk ízelítőt a Müpában, Kálid Artúr színművész és a Tercina háromtagú, régizenét játszó együttes közös, Bűnbánó költő című előadásán.
Ha az olvasók hozzám hasonlóan a magyar irodalom érettségire készülve foglalkoztak utoljára Balassi Bálint költészetével, akkor számukra is Tolnai Gábor neves irodalomtörténész, esszéíró és egyetemi tanár a költő születésének négyszázadik évfordulójára írt, Balassi Bálint ünnepére címmel írt tanulmányát ajánlom. A régi magyar irodalom elismert szakértőjeként őt hívom segítő útitársul ehhez a cikkhez, hogy megérthessük a ránk maradt költői hagyaték üzenetét. Fontos még tudni, hogy Tolnai rendkívül megragadó, már-már szépirodalmi stílusban ír, így nem lesz nehéz dolgom, hogy szavaira figyeljek. Az idézőjelekbe tett mondataim tőle származnak, és ahol ettől eltérek, ott ezt külön jelezni fogom.
Elsősorban is figyelmezzünk a korra, melyben ez a szerencsétlen sorsú költő élt, adja az iránymutatást a tanulmány szerzője, így vissza kell utaznunk az időben a XVI. század Magyarországára. De ne ijedjen meg a kedves olvasó, most nem történelemóra következik, mindössze segítségül hívott tudósunk arra mutat rá, hogy a vitézi, istenes és szerelmes versekként csoportosított költemények születési időpontja nem a reformáció időtartamára, hanem a radikális népi reformáció leverését követő időszakra esnek.
Fogadjuk meg azt a tanácsát is, hogy kitekintünk a korabeli európai szerzők körére, és akkor azt látjuk, hogy Shakespeare, Marlowe, Lope de Vega, Tasso és Giordano Bruno alakítják azt a tágabb irodalmi szövetet, amelybe főszereplőnk alkotni érkezik. Így válik ő maga is a humanizmus segítőjévé, az európai szellemi fejlődés előmozdítójává.
„Előremutató, nagy költészet” az övé. A rendkívül művelt családba való érkezése kiváló alapokat biztosít a számára:
„Minden képzeletet felülmúl, amit a családi indítás nyomán Balassi Bálint magába szívott a régi és az új nyugat-európai műveltségből és irodalomból, de a közép-európaiból is. Ismerte az antik költészetet, a reneszánsz és a humanizmus nagyjait, az egykorú lengyel és török költőket.”
Tudjuk, hogy verseit még dallamokra írta, ezért kiváló párosítás a költeményekhez a régizene, amely a Tercina Együttes előadásában barokk és reneszánsz hegedűn, furulyákon és régi pengetős hangszereken fog megszólalni. Ez a fajta zene segíti majd a képzeletbeli időutazásunkat a régmúlt időszakába, amelynek során odaképzelhetjük magunkat főúri paloták termeibe, vagy a dicső végekre, de akár azokra a természeti tájakra is, melyeket oly lelkesen énekelt meg Balassi.
„Költészetében a természet teljes pompája ragyog” és boldogan dicséri a fákat, madarakat, az őt körbeölelő természet csodáit. Költészete hálás alapanyag a muzsikusok számára, még török dallamokra is írt verset, ilyen például az Egy török ének: „Ben Seyrana Gider Iken”, melyhez útmutatóul oda is írja a cím alá, hogy: „a nótája is az”. Vagy máshol így rendelkezik: Az „Sau ma lasa-n casa fata” oláh ének nótájára.
„A könyvek és az élet Balassinál egybefolyt” írja irodalmi idegenvezetőnk, és éppúgy igaz ez költészetére is. Verseiből visszaköszönnek a kor mindennapjai, az emberi lélek rezdülései és a kor jellegzetességei is.
Hányattatásait is „megénekelte”, egy gonosz, őt vagyonából kiforgató rokonság árnyékában, többször Lengyelországba menekülve, szerelmi csalódásokat átélve, harcolva a török ellen, felekezetet váltva (katolizált) éli hányattatott mindennapjait. Mindenhol a nyugalmat keresi, de sehol sem találja.
Mindez formálja, árnyalja személyiségét, melynek rezdüléseit költeményeiben adja vissza. Szerb Antal így jellemzi ezt az életet:
„A Balassi-versek életrajzi háttere egy regényszerű, korjellemző adatokban gazdag és önmagában, a versek maradandósága nélkül is irodalomba kívánkozó élet. Középkor és humanizmus, törökvész és udvar, martalóc durvaság és fennkölt, halálba eksztatizáló vallásosság, „örök magyar határpör” és világpolgári európaiság, égi és földi szerelem különös mozaikja ennek a kóborlovagnak a sorsa.”
Az esten bizonyára elhangzanak majd vallásos versek is, Balassi ezen a téren igazán kimagaslót alkotott, egészen Ady Endréig nem találunk olyan költőt irodalmunkban, akit ebből a szempontból hozzá hasonlítanának. Szenvedélyes, lobogó vallásossága igaz hitről árulkodik, a régebbi református énekeskönyv is jegyez három olyan zsoltárt, melyet az ő szövegei szerint énekelnek.
Tolnai Gábor azt mondja, igazából vitézei között érezte csak jól magát, itt talált valamelyest békére, velük tudott felszabadult lenni, élete itt tudott kiteljesedni. „Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?” erre a sorra bizonyosan emlékszünk mindannyian még az Egy katonaének című versből. Arra is rámutat, hogy hogy Balassi nélkül nem ismernénk a végvári élet jelentőségét.
Ezekhez a rendkívüli versekhez mindenképp olyan egyedi és kellemes orgánumot tudok elképzelni, mint amilyen Kálid Artúré, azt hiszem, telitalálat lesz a hangja a Balassi költeményekhez. Balassi verseinek alaphangját a sok megpróbáltatás ellenére is az optimizmus jellemzi, és ahogyan ő írja:
„Többet szólnom dolgunkról nem szükség,
Elég, hogy megvolt minden édesség,
Ölelgetés, csók, tánc, gyönyörűség,
Ékes beszéd, tréfálás, nevetség”.
Ez az alkalom minket sem fog örömök nélkül hagyni és remek lehetőséget kínál arra is, hogy újra ismerkedjünk a tizenhatodik századi Magyarország mindennapjainak hangulatával, életével, zenéjével és természetesen Balassi Bálint költészetével.
