Az Atyák tanításai, és a Tanítványok útjai
A zsidó tradíció egyik fontos műve a Pirké Avot, magyarul Az Atyák tanításai, ami már rögtön az elején hangsúlyt helyez a tudás és a tanítványi lánc fontosságára, hiszen így kezdődik: Mózes a Szinájról kapott Tant, majd átadta Józsuának, Józsua átadta a bölcseknek, a bölcsek átadták a prófétáknak, majd a próféták átadták a Nagy Gyülekezet embereinek. Kellő súlyt ad tehát a könyv a témának már rögtön az elején. Tudás és átadás, bölcsesség és hagyomány, újragondolva generációról generációra.
Nádas Péter a tanítványi láncolatról egyszer így elmélkedett:
„Mészöly Miklós lett a mesterem, akinek Albert Camus volt a mestere. Az európai irodalom titkos kapcsolatok és rejtett összefüggések szövevényes rendszere. Úgy használhatjuk, hogy még csak nem is kell tudnunk róla sokat. Ezek a titkos kapcsolatok nem ismernek nyelveket, nem ismertek, nem ismernek, és nem fognak ismerni politikai határokat. Ezek a titkos kapcsolatok még akkor is érintetlenek, ha újra és újra felfordul körülöttünk ez a vak világ.”
Vallás, irodalom, néptánc, órásmesterség, kőfaragás, színházi világ, vagy éppen politizálás. Minden területen megtalálhatja az ember a mesterét. Azt a valakit, akire érdemes figyelni, akit érdemes hallgatni és követni. A figyelés és hallgatás után az ember elkezd aztán a saját lábára állni. Szolláth Dávid a Mészöly Miklósról írt kiváló monográfiában megemlíti:
„Ha Mészöly tanítványa Camus-nek, ahogy Nádas írta, akkor vitázó tanítványnak érdemes tekinteni.”
Vitázó tanítvány. Különös szókapcsolat. Nyilván vita és vita közt is nagy különbség van. A durcás és csökönyös ellentmondástól kezdve, az értelmes, inspiratív, és a dolgok lényegét megérteni próbáló beszélgetésekig bezárólag széles a skála.
A Máramarosszigetéről származó író, Elie Wiesel, a magyarul is megjelent Bölcsek és történeteik című lenyűgöző könyvének előszavában így fogalmaz:
„Miként a Tórának nincs kezdete, úgy a Talmudnak vége nincs. A tudósok minden egymást követő nemzedéke hozzájárult gyarapodásához és erejéhez. Igen, a Talmud, és párbeszédeinek ereje. Azt is mondhatnánk, a Talmud nem egyéb, mint mesterek és tanítványaik, valamint maguk a mesterek közt zajló végtelen viták sorozata. Ám szépsége abban a tiszteletben rejlik, amellyel valamennyien egymás felé fordulnak, különösen akkor, amikor két tábor ellentmond egymásnak a törvény és alkalmazásának értelmezése fölötti ügyekben.”
Elie Wiesel aztán beavatja az olvasót néhány kiemelkedő bibliai történet értelmezési vitájába és a véleménykülönbségekbe. Aztán ő is megfogalmazza saját meglátását, kétségeit, örömét és bánatát, inspirálva ezzel az olvasót is arra, hogy mindenképpen gondolkodjon el a történetek mélységén, azokon, amelyeken már évezredek óta töprengenek az újabb és újabb generációk mesterei és tanítványai.
Elmélkednek tehát az írók, a művészek, a rabbik és a papok, a szakemberek és a publicisták, hogyan és miképpen mehetne egy jobb irányba az ember és a világ. Különbözőek vagyunk, ezért érthető, ha eltérő válaszok születnek. Ez nem baj, és ami szerintem a fontos: az maga a töprengés.
Mészöly Miklósra mesterként, amolyan atyai figuraként tekintett egy komplett írógeneráció, azonban munkásságukban mégis jelentősen eltértek tőle. Esterházy, Nádas, Krasznahorkai írása teljesen más stílusjegyet mutat, és a pályájuk is más utat járt be. Mózes élete végén a Nebó-hegyen megállt, áldást osztott és búcsúzott, aztán Józsua a néppel együtt – de már Mózes nélkül – belépett az Ígéret Földjére. Mészöly talán szintén ilyen mózesi tekintettel nézett végig a horizonton, majd elbúcsúzott, a tanítványok azonban már elindultak, és meg is vetették a lábukat, elfoglalták helyüket az európai irodalomban.
A Pirké Avot, Az Atyák tanításai tehát régi korokba megy vissza, azonban a magyar nyelvű, 2019-ben kiadott változathoz már modernkori kommentárokat is fűztek. Verő Tamás rabbi a könyv egyik pontján megemlíti:
„A bölcsek szerint tanulás nélkül nem lehetünk igaz és jó emberekké, ahogy akkor sem, ha az, amit tanultunk, nem gyújt bennünk tüzet, és nem kezdünk el tanítani, segíteni is rögtön. Okulva okítani és tanítás közben, tanítványainktól is okulni, mert a szeretet és a tanulás testvérek, táplálják önmagukat, és közben táplálják egymást.”
Mesterek és tanítványok láncolata kígyózik tehát végig az évszázadokon, kultúrán és szakmákon, folyókon, dombokon és országhatáron, hömpölyög, hullámzik, csapdos, pihen, ringat, sötétben csillagokat tükröz, bálnák úsznak a mélyben, moszatok a partoknál, kövek kopnak teljesen simára, madarak repkednek, sirályok sivítanak, hajósok és kapitányok kémlelik a távolt, fáradhatatlan és hatalmas tengerként hullámzik tehát a történelem. És benne vagyunk mindannyian, ki-ki a maga módján. Bölcsen vagy ostobán, okosan vagy balgán. Egy jó tanács: keressen magának mindenki mestert! Aztán ha eljön az idő, fogadjon tanítványt.
Mózes V. könyve, 34.9. , Károli Biblia:
„Józsué, a Nún fia pedig beteljesedék bölcsességnek lelkével; mert Mózes tette vala ő reá kezeit;”
