Akik úgy gondolták, hogy az idén szeptember 28 és október 1. között megrendezésre kerülő PesText Fesztiválra még sokat kell várni, már most ízelítőt kaphattak az eseményből. Ráadásul nem is akármilyen témában, ugyanis a program kiemelt vendége a kortárs orosz irodalom egyik legizgalmasabb képviselője, Vlagyimir Szorokin lesz, aki többek között A jég, A fehér négyzet és a Garin doktor című kötetek szerzője. Az ő munkásságáról, illetve a vele párhuzamba állított Totth Benedek írásairól szervezett kedvcsináló beszélgetést a PesText stábja csütörtökön este.
A Három Hollóban összegyűlt közönség Szekeres Niki moderálásával hallgathatta M. Nagy Miklóst, József Attila-díjas műfordítót, esszéistát, írót, a Helikon Kiadó irodalmi vezetőjét és főszerkesztőjét, akinek megállapításait, észrevételeit időnként Totth Benedek egészítette ki.
Az est kezdetén Vajdai Vilmos színművész a Fehér négyzet című kötetben megjelent, Lila hattyúk című novellából olvasott fel részletet. Nem tudom, volt-e más is a hallgatóság soraiban, aki hozzám hasonlóan teljesen friss füllel hallgatta Szorokin írását, de az már itt kiderült, hogy szövegeit a jelenlegi háborús helyzet rendkívül aktuálissá teszi.
M. Nagy Miklós, aki Szorokin tapasztalt fordítója, sok érdekes információt mondott el a szerzőről. Megtudhattuk, hogy 1990 óta foglalkozik a műveivel, az első írások megjelenésénél még nem lehetett tudni, hogy a kortárs orosz irodalom egyik vezető szerzője lesz. Művei először Franciaországban jelentek meg, jelenleg Amerikában hódít, ahol a teljes életművét szeretnék kiadni. Magyarországon műveinek mintegy kétharmada jelent meg, színpadi szerzeményei még nem olvashatóak nálunk, a Norma című művet például mindenképp magyar fordításra érdemesnek tartaná M. Nagy Miklós.
Legnépszerűbb kötete A jég címet viseli, még a fordítót is sokkolta az egykor Mundruczó Kornél által rendezett, a műből készült színdarab. Jellemző a szerzőre az ezoterikus beszédmód stilizálása, ezen a módon beszéli el a XX. századi Oroszország történéseit, jellemzőit. Sokféleképpen ír, megkülönböztethető korszakai vannak, az ezekben született regényeinek szövegei pedig különbözőképpen működnek.
Posztmodern regényei a posztmodern irodalom mintapéldányai, rengeteg tanulmány született róluk – mondta el M. Nagy Miklós. Jellemzője könyveinek, hogy nagyon végletesen ábrázolja az erőszakot, és ezt annak a környezetnek a sajátosságaival indokolja, amelybe beleszületett, illetve amit maga körül megtapasztalt. Véleménye szerint Szorokin látja a legillúziómentesebben a Szovjetunióban lezajlott folyamatokat, az általa művelt irodalom dekonstrukciós irodalomnak nevezhető, amely leginkább azt a mítoszt dekonstruálja, miszerint a nagy orosz lélek közel van Istenhez és ismeri az irgalom fogalmát.
Az orosz irodalom sok képviselője a ’80-as évektől kezdődően inkább újszentimentalista lett, ám Szorokin maradt a saját útján, ezért őt leginkább a vájtfülűek kedvelték, ismertsége 2002 magasságában kezdődött. A műfordító arról is beszélt, hogy izgalmas feladat Szorokint fordítani, egy érdekes példát hozott, miszerint könyveiben az Internet helyett az Interda kifejezést használja. Megosztotta a hallgatósággal azt is, hogy előfordult, hogy egy-egy könyvrészlet kapcsán levélben fordult Szorokinhoz, útmutatást kérve tőle.
Mint megtudhattuk, nem mindig járt sikerrel, az író inkább az adott rész szándékos homályban hagyására bíztatta, semmint magyarázatot fűzött volna az inkriminált részlethez. Félig viccesen, félig komolyan merült fel a kérdés, hogy a művekben ezeknek a nagyon elszabadult fantáziáról tanúskodó részleteknek a megszületésében vajon közrejátszik-e bármilyen szernek a hatása, de M. Nagy Miklós Szorokint idézve erre úgy reagált, hogy az irodalom a legjobb kábítószer. A fordítót próbára teszi, hogy történetei gyakran futursita, posztapokaliptikus világban játszódnak, disztópiákat ír. A magyar irodalomra gyakorolt hatásával kapcsolatos kérdésre úgy válaszolt, hogy szerinte nem tud hatni, annyira más a kulturális közeg, egészen eltérő környezetből érkezik a szerző. Egyik kötetében szereplő láger történetről azt mondta, hogy Szolzsenyicinnel egy lapon emlegethető.
Totth Benedek elárulta a hallgatóságnak, hogy teljesen friss Szorokin olvasó, sokkolónak titulálta a műveket, amelyekben az elkoptatottnak tűnő dolgokból is újat tud kihozni a szerző. De hozzátette, hogy éppen ezért türelemmel is kell olvasni, megosztotta azt az elgondolását, hogy Szorokin folyamatosan borotvaélen táncol, de szövegeit végül mindig jó irányba viszi el. Sokat épít szerinte az orosz hagyományra.
Szorokin és Totth Benedek összehasonlításában a beszélgetők arra jutottak, hogy a kegyetlenség ábrázolásában van közös metszéspontjuk, Totth Benedek elmondta, hogy taszítja az erőszak, zavarja, hogy a világban ott van, és ezért ír róla.
A beszélgetés végén figyelemfelkeltő részleteket is megtudhattunk a szeptemberi PesText-ről. Jelen lesz például Max Porter (A bánat egy tollas állat), akinek magyarra fordítója Totth Benedek, és izlandi szerzők is lesznek, például a Gondolat Kiadónál megjelent CoDex 1962 szerzője, Sjón.
