Utóbbi nem biztos. Viszont előbbi nem is kis teljesítmény, tekintve, hogy a Transformers-sztárból egy kivételesen jól sikerült negatív publicitás-kampány után lényegében metamodernista performanszművésszé (mások szerint mezei trollá) avanzsált LaBeouf körülbelül százszor ruganyosabb, mint mi. De reményeink szerint a Meditácó nárciszistikusoknak című gyakorlatban nem a hibátlan testmozgás a lényeg, hanem az Igazság belátása, amivel kapcsolatos következtetéseinket nem fogjuk elhallgatni a cikk végén.
A sajátos meditáció egyébként egy londoni galéria szervezésében jött létre, ahol a nagyérdemű közönség kötelet ragadhatott és csatlakozhatott a Skype-on közvetített LaBeouf-edzéshez.
A renitens színésznek nem ez az első bizarr dobása: a közelmúltban megesett, hogy az általa rendezett rövidfilm plágiumvádjaira plagizált mentegetőzésekkel, vallomásokkal és bocsánatkérésekkel válaszolt Twitteren, illetve olyan is előfordult, hogy kiviharzott egy sajtótájékoztatóról (A nimfomániáséról) egy költői 
Cantona-idézet (a focistáról van szó) elmormolása után. Most abba már ne is menjünk bele, hogy az #IAMSORRY elnevezésű kiállítás során egy hétig ücsörgött egy Los Angeles-i galéria hátsó szobájában, szmokingban, papírzacskóval a fején. A szigorúan egyesével beengedett látogatók lefotózták, hozzáértek, kezet fogtak vele, vagy próbálták vigasztalni a fancsali képű, könnyes szemű sztárt.
Mostanra nyilvános és bevallott tény, hogy az akciókat LaBeouf két „igazi”, befutott, kiállító képzőművésszel közösen találja ki. Erről Luke Turner és Nastja Rönkkö így beszélt egy interjúban:
– N. R.: […] Úgy éreztem, [hárman] együtt valami különösen izgalmasat és újat tudunk létrehozni. Lenyűgöztek a performanszművészet és az internet nyújtotta lehetőségek az empátiával, szeretettel, szerzőiséggel és megbocsátással kapcsolatos ötletek megvalósítását illetően…
– L. T.: Páratlan lehetőség volt, hogy egy olyan színésszel, ráadásul egy method actorral, dolgozhatunk együtt, akiről rengeteg ember gondolja úgy, hogy ismeri. Az érdekelt, hogy egy híresség személyiségének leegyszerűsített képe hogyan tükrözi a személyiség megformálásának állandóan változó természetét. Hol van az igazi identitás, ha van egyáltalán?
Ez utóbbi kérdésnek megfelelően az ugrálást LaBeouf a következő bejelentéssel kezdi: „Egy óráig fogok ugrókötelezni, itt, szemben a digitális tükörképemmel a számítógép képernyőjén.” Majd felszólít:
Tarts velem legbelső énem felkutatásában!
Hát, a mi tanulságaink az Igazságról 60 perc Shiával közös ugrókötelezés után a következők:
1. LaBeouf marha jól ugrókötelezik.
2. A kötélhossz és a testmagasság aránya alapvetően meghatározza az ugrások jellegét.
3. Ha LaBeouf posztmodern Nárciszként önmagát nézi a Skype-ablakban, akkor a számítógép képernyője az a tükörfelület, ami végzetes önimádattal fenyeget.
4. A pattogó LaBeouf önmaga digitális árnyképén kívül semmihez sem jut közelebb, mi pedig, őt figyelve, csak a bennünk élő LaBeoufhöz.
5. Shia LaBeouf = semmi, az identitás mélyén lévő legbelső én = semmi, ugrókötelezés = minden.
Ennyi lenne a „performansz” lényege?!
