Vendég a háznál
Saci a kertben várta, hogy Réka kihozza a rágógumikat. Ahogy nyílt az ajtó, egy pillanatra meghallotta a Kossuth rádió duruzsolását odabentről. Réka nagymamája hallgatta már reggel óta, ágyneműhúzáshoz, főzéshez, mindenhez. Játsszatok szépen, kislányok, mondta egyszer, azóta ki sem nézett rájuk. Sacinak tetszett a kert, ahol minden virág arra nőtt, amerre akart, és hogy most már a repedezett betonlapok is színesek, mert összefirkálták őket színes krétával. Végighúzta a szandálja talpát az egyik vonalon.
Réka kirohant a házból, hozott magával egy kis olajszagot, talán húst ránt a nagymama. Ott volt a markában a kincs, amitől Sacinak összerándult a gyomra. Óvatosan megkérdezte, csak hogy húzza az időt:
– Megengedte, hogy rágózzunk?
Réka megrántotta a vállát.
– Nem kérdeztem. Ott vannak a rágók a kisszobában az üvegben. Csak kivettem.
Saci ráhagyta. Valami szorítást érzett a torkában, amikor Réka a tenyerébe pottyantotta a lapocskát. Óvatosan bontogatta: először a lemosható tetoválás pördült ki a papírból, majd alóla a rózsaszín rágógumi. Réka már javában rágta a sajátját, eperillat lengte körül.
– Na mit kaptál?
Saci kihajtogatta a körmével a tetoválást. Összehajoltak fölötte, így még erősebben érezte a rágóillatot. Egy hableány volt rajta, nagyhajú, szőke, zöld halfarokkal. Saci nagyot nyelt. Ez a szép kép mindjárt rákerül a bőrére! De aztán elképzelte, ahogy az esti fürdéseknél egyre inkább lekopik, míg végül teljesen eltűnik. Nem esett jól ez a gondolat. Vagy éppen Anyu sikáltatja le már holnap este…
– Nagyon szép – mondta Réka. – Olyan, mint a sellő Barbie-m.
– Megmutatod?
Réka a fejét rázta:
– Otthon van, nem itt. Feltesszük akkor? Ott a víz.
A nagymama két műanyag kádba gyűjtögette az esővizet a locsoláshoz, Réka szerint az egyikben ő fürdött, amikor baba volt, a másikat a szomszéd néni adta. Saci megállt előttük. Két ujja közé csíptette a tetoválást, nézegette, aztán a földet nézte, a két kádat.
– Nem is rágod a rágót!
Csak most kapott észbe, tényleg, a másik kezében még mindig ott szorongatta a kis lapocskát. Összenyomódott a tenyér melegétől, nyirkos lett az izzadságtól. Saci gyorsan bekapta: a sós ízt gyorsan kiszorította a mindent elöntő édesség. Málna lehetett vagy cseresznye.
– Tartsd ide a vállad – vezényelt Réka, és a karjánál fogva oldalt fordította Sacit. De ő megrándult, félrehúzódott:
– Ne a vállamra! Tudod.
– Akkor hova?
Saci kis gondolkodás után a felkarja belső oldalát tartotta Réka elé. Meg is lepődött, milyen hófehér, ott nem éri úgy a nap, mint a vállát, ami eléggé lesült már. Most is éget a nap. Mintha megszomjazott volna hirtelen – vagy csak a rágó teszi? Sacikám, mondta mindig Anyu, ne rágjál olyan rágót, amiben cukor van, tönkremennek a fogaid. Csak most jutott eszébe, hogy nem kérdezte meg Rékát, van-e cukor ebben a rágóban. Végül is most már mindegy.
– Ez így béna – mondta Réka. – Nem is látszik.
– Pont azért.
– Hogy az anyukád ne lássa, mi?
Saci lehajtotta a fejét. Ez csak félig volt igaz. Tudta, hogy úgysem lesz képes Anyu szemébe nézni, amíg el nem árulja neki, hogy vétkezett az egyik családi alapelv ellen. Nem veszünk cukros rágót, nyalókát, kólát, mert árt a fogaknak. Nem veszünk Nutellát, mert egészségtelen és hizlal. És nem rakunk magunkra tetoválást, igazit pláne nem, de lemoshatót sem. Tetoválást csak a bunkók viselnek. Az a keménység egyre inkább szétterjedt Saci torkában, ahogy állt a kinyújtott karjával. Biztos, hogy elmondja majd Anyunak, már csak azért is, mert rosszabb lenne, ha maga venné észre. De talán még mindig mondhatja azt Anyu, vagy akár ő is, ha Anyu nem gondol erre magától, hogy legalább ott nem látszik annyira.
– Nekem elég, ha én látom.
– Úgy mi értelme van? – Réka egyik lábáról a másikra ugrott, mintha ugróiskolázna, aztán fújt egy buborékot a rágóból. Nagyot pattanva pukkant szét.
– De jó! – kiáltott fel Saci. Réka erre még nagyobb buborékot fújt, rátapadt az arcára, amikor kipukkadt. Szörcsenve beszívta a szájába, és már fújta is a következőt.
– Én nem tudok buborékot fújni rágóból – vallotta be kelletlenül Saci.
Réka elhúzta a száját.
– Te nagyon sok mindent nem tudsz.
Buborék, pukkanás, szörcsenés. Buborék, pukkanás, szörcsenés. Saci nem tudta, mit mondhatna erre.
– Megtanítasz? – szaladt ki a száján, pedig igazából nem is akarta ezt kérdezni.
– Nem lehet mindent megtanítani.
– Naaaa, légyszi!
– Hát végül is megpróbálhatom… – könyörült meg rajta Réka. – Told a rágót egészen előre!
– Mm.
– Nyomd össze a nyelveddel laposra!
– Mm.
– És most fújjad, és nyisd ki a szád, és ott a buborék!
Réka megint óriási buborékot fújt, de Sacinak csak a nyelve nyomakodott, és a rágója is rosszul lapult össze, mert semmi buborék nem lett belőle.
– Nem jól csinálod!
Megint megpróbálkozott vele, de sehogy sem sikerült. Réka lesajnálóan nézte, és egyre-másra fújta a saját buborékjait. Saci hirtelen úgy érezte magát, mint tesiórán, amikor Réka felmászott a kötél tetejére, aztán meg le, ő meg közben a lábát sem tudta rendesen összekulcsolni, csak lógott két karral lefelé a kötélen. Mint egy lajhár, mondta Teri néni, a tesitanár, és a lányok vihogtak.
Réka iskola után balettra is járt, volt egy balettszoknyája a fekete tornadresszéhez, bár sose látták, mert a Teri néni nem engedte, hogy órán hordja. Pedig biztos nagyon szép benne Réka. És még most is, itt a nagymamája telkén, ahol a madár se jár, pörgős szoknya van rajta, rózsaszín, fehér pöttyökkel, meg hozzáillő miniegeres póló. Még a cipője is balerinás, nem ronda szandál.
– Mit nézel már? – szólt rá Réka. Saci összerezzent.
– Megpörgeted a szoknyádat?
Amióta itt volt, már sokadszor kérte ezt, de Réka most is megtette. Csak utána jutott Saci eszébe, hogy ez veszélyes, félrenyelheti a rágót, és akár meg is fulladhat. Nemrég volt egy ilyen a tévében, egy gyerek félrenyelt a sulis ebédnél egy uborkát és meghalt, Anyu nagyon kiakadt tőle. Ha itt lenne, biztos rájuk kiabálna. De most nincs itt Anyu. És Réka nagymamájából is csak annyi van itt, amennyi a Kossuth rádióból elhallatszik idáig a konyhaablakon keresztül, amit kinyitott közben, hogy kimenjen a zsírszag.
