Sok zeneművésszel volt már alkalmam beszélgetni, de közülük is Zsoldos Béla az egyik, ha nem a legsokoldalúbb. Hangszerei a klasszikus ütőhangszerek, a jazz vibrafon és a percussion. Művészeti vezető és zeneszerző, magyar és külföldi hírességekkel dolgozik együtt. A Liszt Ferenc-díjas Zsoldos Béla szakmája támogatásában is komoly érdemeket szerzett, többek között a Magyar Jazz Szövetség alelnökeként, a Magyar Zenei Tanács elnökségi tagjaként vagy a Fonogram-díj Díjbizottság tagjaként. Több mint három évtizede oktat, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docenseként jelentős szerepet játszik a szakmai utánpótlás kinevelésében is. A Müpában 70. születésnapjához közeledve ad koncertet január 27-én Dés László, Borlai Gergő, Zsoldos Dániel, Zsoldos Gábor és a Budapest Jazz Orchestra közreműködésével. Vele beszélgettünk.
Neves zenészcsaládban született és nevelkedett. Mit tudhatunk erről?
Zsoldos Ernő, Zsoldos Imre és Zsoldos László neveit említeném a családomból. Ők hárman testvérek voltak, akik közül Zsoldos Ernő volt az édesapám, akit 16 éves koromban veszítettem el. Zsoldos Imre édesapámmal alapította meg 1948-ban a Magyar Rádió felkérésére a Magyar Rádió Tánczenekarát, amely a mai napig működik – immár önerőből – Stúdió 11 Zenekar néven. A harmadik testvér Zsoldos László újságíró-zeneszerző volt, ő írta például a Mondd, miért szeretsz Te mást? című Máté Péter slágert. Édesapám harsonás volt, de e mellett több hangszeren is játszott. Ebben a zenei világban éltem és nevelkedtem, mindig ott voltam a koncerteken, ahol a zenekar is fellépett.
Két éves korában már dobolt.
Nálunk mindig szólt a rádióban a tánczene vagy a jazz, én pedig közben lábosokon, fedőkön játszottam. A szüleim el is hívtak egy tanárt, aki foglalkozott velem. Édesapám halála után nagybátyám vette át az ő szerepét a zenei nevelésemben. A papám mindig azt mondta, hogy a dobolásnál többet jelent az, ha valaki ütőhangszereken tud játszani. A dobolással ugyanis akkor még nem lehetett se konzervatóriumba járni, se felsőfokú tanulmányokat végezni, ezért azt javasolta nekem, hogy válasszam a klasszikus ütőhangszereket, ebből szerezzek diplomát, és e mellett még dobolhatok is.
Megfogadta a tanácsát.
Igen, elkezdtem fiatalon klasszikus ütőhangszereket tanulni, elvégeztem a konzervatóriumot, a Tanárképzőt és a Zeneakadémiát is. Két diplomám van, de komolyzenei téren soha nem voltam szimfonikus zenekar tagja, bár sok ilyen együttessel játszottam együtt. Engem a jazz és a könnyűzene érdekelt.
Fel lehet-e idézni az első találkozást a jazz-zel?
Otthon rengeteg jazz zenét hallgattunk, például Count Basie és mások is sokat szóltak nálunk. Élt még a papám, amikor a ’60-as években az Erkel Színházban a világ legfantasztikusabb big bandjei és előadói léptek fel, és mi ott voltunk ezeken a koncerteken. A big band volt számomra az első olyan élmény, amelynek során tátva maradt a szám, megragadott az egész hangzása, és persze az is meghatározó volt számomra, ahogyan ott doboltak. Később, a Rádió Tánczenekarában is mindig a dobost néztem, és öt évesen sokszor mellette is ülhettem a színpadon.
Minek köszönhető az, hogy több műfajban is tevékenykedett?
Ez egyértelműen a választott hangszerem érdeme, olyan zene ugyanis nincs, amelyben ne lenne ütőhangszer. Mivel stúdiómunkákban is jól tudtak alkalmazni, bekerülhettem a zenei élvonalba. Mindent elsőre le tudtam játszani, ami fontos volt a felvételek során. Illetve még egy dolog szólt mellettem, mégpedig az, hogy a zeneszerzők nagyon szeretik, ha többet kapnak egy előadótól annál, minthogy pusztán csak visszahallják az általuk leírt hangokat. Komponistaként magam is tudom a zenésztársaimról, hogy ki az, akitől többet fogok kapni. Tőlem is ezt kapták, ezért engem szívesebben és többet hívtak zenélni. A zenei műfajban tulajdonképpen mindenkivel játszottam, a komolyzenét is ideértve.
Miért épp a jazz műfaja mellett tette le a voksát?
Engem teljesen elvarázsolt a vibrafon hangja, amely az ütőhangszerek közül a jazz egyik alaphangszere. Nagyon sokat dolgoztam a Rádióban, az ott végzett munka után még esténként is bementem, felvitettem egy vibrafont az egyik terembe, és éjfélig egy szál magamban gyakoroltam rajta. Nem tudtam betelni a hangjával, és ez kötelezett el a jazz mellett.
Nemcsak játszik, de zenét is szerez. Mi tud még ihletet adni az újabb és újabb dallamok felfedezéséhez?
Ezt nehéz megmondani. A zeneszerzőnek az a dolga, hogy időnként leüljön a zongorához és darabokat írjon. De van, hogy ez épp fordítva történik meg, vagyis úgy, hogy eszembe jut valami, és az tulajdonképpen már készen is van. Ez az, amit a komolyzenei remekművek esetében teremtő erőnek neveznek. Ezt ilyenkor már nem a szerző írja, nem is tudjuk, hogy pontosan kinek a műve. Egyszer csak megszólal és kialakul az ember fejében, és azt gondolom, hogy ezek az igazán jó művek, mert az ember a tudása alapján bármit tud írni, de ami a fejében megszületik, az az igazi.
A Müpa koncertjén a Budapest Jazz Orchestra lesz a partnere. Milyen ez az együttműködésük és mióta tart?
Megalakulásuk, vagyis 1998 óta dolgozom a Budapest Jazz Orchestrával. Van egy érdekes darabom, a Timpani Concerto, amely egy három tételes üstdob verseny, szimfonikus változata is van. A big band-re írtat ők mutatták be, és velük is vettem fel lemezre. Most azért dolgozunk együtt, mert néhány éve vibrafon szólistaként többször játszottam a Budapest Jazz Orchestra-val, és nagyon szerettük ezt a hangzást. A big band és a vibrafon mint szólóhangszer nagyon érdekesek együtt, mert nem a szokásos hangzást és hangulatot adják, hanem különlegesebben szólnak.
Mire számíthat a közönség ezen a koncerten?
Mivel a kerek évfordulós születésnapom alkalmából lesz ez a koncert, írtam három új darabot, de régi darabjaim is szerepelnek a repertoáron, illetve játszunk még nem saját műveket is. Egyik vendégem, Borlai Gergő dobos műve is elhangzik majd. Úgy gondolom, hogy az én zenéim attól izgalmasak és érdekesek, hogy sohasem használok előre gyártott elemeket, hanem minden esetben azokat a zenei megoldásokat keresem, amelyek valamitől különlegesek. A darabjaimban mindig van érzelem, és ezt a közönség szereti. Mindig szólnak valamiről, és sohasem öncélúak.
Neves szakmai grémiumok tagjaként milyennek látja a jazz műfajának mai helyzetét?
A helyzet nagyon jelentősen javult, sokkal komolyabb anyagi támogatást kap a műfaj mint régebben. Körülbelül húsz éve kerültem be az NKA Zenei Kollégiumába, és lehetőségem volt részt venni az ezzel kapcsolatos döntéshozatalban. Nagyon nehéz dolgom volt, de jelentős változásokat sikerült véghez vinni, sikerült rövid idő alatt elfogadtatnom magam és a szakmai alapokon nyugvó megbecsülést is kivívtam. Mivel sok komolyzenésszel dolgoztam, tudtam vitázni a komolyzenei pályázatokról is. Azt gondolom, hogy nem elég lelkesnek lenni, hanem eredményesnek kell lenni, és azt hiszem, ez nekem sikerült. Nagyon lényegesnek tartottam, hogy ne a pályázó személyét, hanem mindig a pályázat tartalmát vegyük figyelembe. Komoly anyagi forrásra alapozhat a műfaj azzal, hogy megalakult a Könnyűzene Kollégiuma is az NKA-n belül, és immár több milliárd forint áll rendelkezésre a jazz zene támogatására, ami azelőtt elképzelhetetlen volt, és hozzá kell tennem, hogy mindez nem úgy történik, hogy más műfajoktól vennék el az odaszánt összegeket. Doncsev András, az NKA alelnöke harcolta ezt ki. Ez egy nagyon fontos dolog.
Közeledve a 70. születésnapjához, ha visszatekint, mi tudta a pályán tartani, mi segítette hozzá, hogy hűséges maradjon a zenéhez és választott műfajához, a jazz-hez?
Rengeteget dolgoztam és dolgozom most is, folyamatosan jönnek a felkérések, színházi bemutatóm is van. Egy másik műfajt is említek, a Mága Zoltán Produkciónak én vagyok a művészeti vezetője és hangszerelem is az ott elhangzó zenéket. Komoly feladataim vannak, külföldi zenészeknek is dolgozom, például David Fosternek, a neves zenei producernek, dalszerzőnek és zeneszerzőnek. Mindemellett hangszeres szólista is vagyok, ezért ez nagyon változatos, izgalmas környezetet biztosít folyamatosan a számomra. Több mint három évtizede tanítok, ismerem a fiatalokat, sokféle dolgot csinálok, így tudott mindig is érdekes maradni a számomra a pálya.
