Mihai Radu: Átszivárgás [Contaminare] – Typotex Kiadó, 2021 – fordította Szőcs Imre – 284 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4931-55-3
Mihai Radu nagyszerű mesélő, regényének szövete erős, összetett, sokrétű és szinte kibogozhatatlan. Kíváncsi és részletekre odafigyelni képes olvasót igényel.
- A lét elviselhetetlen! De, ha ez jutott…
- Egérmaki-ürüléket gyűjt, így szolgája az emberiséget
- Hogyan selejtezd szüleid hagyatékát?
- Az író nem paradicsomleves… – interjú Szczepan Twardoch lengyel íróval
- Ugyanazt a nacionalista szekeret toljuk… – interjú Ziemowit Szczerek lengyel íróval
- Mintha potencianövelőtől betépve szaladgálnánk Erdélyben
- Ugyanazok a Szálkák fúródnak a körmünk alá – interjú Ignacy Karpowicz lengyel íróval
- Egy másik lélekkel jött Budapestre a lengyel író
A regény két párhuzamosan futó cselekményszála
napjaink Romániájában – javarészt Bukarestben – játszódik/bonyolódik. De nem csak napjainkban, hiszen egy-egy leágazás messzire nyúlik vissza az időben… szerepet kap a történetben a szocialista Románia és annak összeomlása, de néha egészen messzire is elkalandozhatunk. Akár 1912-ig is!
„1912-ben Franz Reichelt leugrott az Eiffel-toronyról egy saját készítésű ejtőernyővel, amihez Leonardo da Vinci terveit használta fel. 1912. február 4-én mélybe ugrott az Eiffel-torony első szintjéről, 58 méter magasról. Halálra zúzta magát, nem nyílt ki az ejtőernyője. nem túl sokat tesztelte, de pénzre volt szüksége, hogy tökéletesíteni tudja, abban a reményben, hogy el tudja adni a francia hadseregnek, és ezáltal gazdag lesz. Tudom, egyszerű, banális élettörténet. Osztrák származású volt. […] 1912.ben Franz felesége is meghalt. A tífusz vitte el. Van egy filmfelvétel Franz Reichelt ugrásáról a YouTube-on. Gyere, megmutatom!”
– mondja alkalmi barátnőjének Rareș, a bonyolult életű alkoholista titkosrendőr, akinek sajátos gondolattársításai – és világban csetlései-botlásai – önmagukban is elvinnének egy regényt. Még akkor is, ha a fikció és a valóság nem kapaszkodnának ennyire szorosan egymásba.
A regény másik szálán Anastasia,
a fiatal, csapongó, világban helyét kereső, megállapodni képtelen televíziós újságíró szerteágazó hétköznapjait követhetjük nyomon. Hogy Mihai Radu tényleg nagyszerű író, abból is észrevehetjük, hogy a két egymástól gyökeresen eltérő karakter mennyire kidolgozott, mély… és különböző. Miközben Mihai Radu mindkét szereplőjét a lehető legmélyebbre ásva, tabuk nélkül mutatja be, azonközben egészen kristálytiszta, hogy a szereplők – összetettségük okán is – mennyire másmilyen figurák: eltérő gondolatokkal, képzettársításokkal, preferenciákkal, ízléssel, stb.
Mihai Radu nagy mesélő,
de legalább ennyire csalafinta is! Látszólag szabadon csapong, a jelen és a múlt között, olyan ugrásokat tesz a történet két egymást követő bekezdése közötti lélegzetvételnyi szünetben, hogy az olvasó, ha nem figyel, elveszítheti a fonalat! Mégis… Mégis ez a látszólagos rendezetlenség – mely próbára teszi az olvasót – nagyfokú tudatosságot és egészen elképesztő írói precizitást feltételez. Amikor, azt hihetnénk, hogy szabadon, szinte „magára hagyva” hömpölyög a történet, vannak apró kis jelzések, amikből tudható, hogy itt bizony valami fontos dolog történik. A látszat ellenére minden összefügg mindennel.
Semmit nem bíz a véletlenre Mihai Radu,
de közben folyamatosan úgy kevergeti a kirakós darabkáit, hogy az olvasó bizonytalanságban maradjon egészen a regény végéig, ahol minden – majdnem minden! – a helyére kerül. Ráadásul, pedig kiderül, hogy nem azok voltak a fontos momentumok, amikről sejthető volt.
Az Átszivárgás című regény
egy olyan lány körül forog, aki 1989. december 18-án, a romániai forradalom előestéjén tiltott határátlépés közben pusztult el tragikus – és eltitkolt – körülmények között. Míg felfeslik a történetnek ez a háttérben húzódó, harminc évig eltusolt szála, addig kiderül, hogy Rareș-nek meghalt a gyereke, Anastasia pedig átesik egy abortuszon… És vannak még tragikus mozzanatok – a családirtásig bezárólag – bőséggel!
„…ne becsüljük alá a véletlen szerepét, ez köti láncolattá a kisebb tragédiákat, hogy végül a rossz fesztiváljává dagadjanak.”
A rossz fesztiválja pedig már tényleg fesztivál,
Mihai Radu regényére nem ül rá a rossz, sőt, esendő hőseinek véletlenekbe burkolt sorsa összességében inkább vicces, mint tragikus. Az Átszivárgás hallatlanul szórakoztató könyv, s az a feszültség, ami a tragédiák sora és a szarkasztikus humor között fennáll, különös mélységet ad a történetnek. Némely ponton még az is felmerült bennem, hogy Mihai Radu nem csak csillogóan tehetséges és okos, de esetleg még bölcs is. (Persze, ennek az lenne, lehetne ékesszóló bizonyítéka, ha vehemensen tiltakozna „a bölcsesség vádja” ellen.)
