marcin_wicha_amit nem dobtam ki typotex
+ Irodalom

Hogyan selejtezd szüleid hagyatékát?

Az emberek többsége szembe kerül a fenti kérdéssel. Marcin Wicha könyvet írt belőle: Amit nem dobtam ki…

Marcin Wicha: Amit nem dobtam ki [Rzeczy, których nie wyrzuciłem] – Typotex Kiadó, 2021 – fordította Mihályi Zsuzsa – 182 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4931-54-6

„A múúúltat végképp eltörölni…” – énekeltük-vonyítottuk gyerekként vörös nyakkendőben a vörös zászló alatt. S eszünkbe sem jutott, hogy ez lehetetlen. Aki pedig tényleg megpróbálja, az leginkább önmagában tesz kárt. Ma mát tudjuk, s tudja ezt Marcin Wicha lengyel grafikus is, akinek anyja hagyatékát kellett elrendeznie.

Egy hagyaték több, mint a tárgyak összessége

Marcin Wicha, anyja halála után – édesapja már korábban elhunyt – szembesült azzal a praktikus feladattal, hogy fel kell számolnia a lakásnyi hagyatékot. A használati tárgyakkal viszonylag könnyen boldogult, de a könyvek… A könyvek odafordulást igényeltek és emlékeket idéztek fel. Ebből a külső és – szükségszerűen – belső rendrakásból született az Amit nem dobtam ki című könyv. Emlékeket idéző könyv…

„Elmentünk a szüleimmel egy történelmi filmre, hibákról és bűnökről volt benne szó.
– Ma is megtehetnek ilyen dolgokat? – kérdeztem a vetítés után.
– Nem – nyugtatott meg apám, majd kisvártatva hozzátette: – Kitalálnak valami újat.
És elnevette magát, mert a családban nem ő volt az, aki ijesztgetni szokott.”

A közönség és a kritika is szerette a kötetet

Lengyelországban a legnevesebb irodalmi díjakat is megkapta az Amit nem dobtam ki, és az eladások azt mutatták, hogy az olvasók is szívesen belefeledkeztek Marcin Wicha esszéfüzérébe. Talán mert mindenki, aki már vesztette el egyenes ági felmenőjét, szembe kellett néznie a selejtezés – szinte megoldhatatlan feladatával. A múltat nem lehet végképp eltörölni, s önmagunk számára van tétje annak, mihez kezdünk anyánk „vackaival”. Tőlünk függ, mi lesz hulladék, s mi az, amit továbbviszünk.

A selejtezés a fizikai valóságban zajlik:

ami nem kell(het), kidobásra – jobb esetben eladásra/elajándékozásra – kerül. Ami biztos: eltűnik a környezetünkből örökre. Szellemi térben egy sokkal izgalmasabb folyamat zajlik, hiszen a könyvek által előhívott emlékeket nem lehet kidobni – azoknak helyet kell találni. Marcin Wicha feszültségekkel teli, személyes könyvet írt a könyvektől való megválásról.

Az esszékből kirajzolódik

a személyes múlt, az anya portréja, és szükségszerűen ennél sokkal több dolog: a mindennapi élet a Lengyel Népköztársaságban, az akkori lengyel értelmiség helyzete és szerepe, a zsidó identitás… Ez utóbbi nem csak a második világháború borzalmai, de a ’68-as zsidóellenes propaganda okán is.

Marcin Wicha olyan könyvet írt,

mely sorvezető lehet azoknak, akik hasonló szembesülésre kényszerülnek. Az Amit nem dobtam ki egy érzelmekkel teli, de csöppet sem szentimentális könyv, helye és szerepe van a múltfeldolgozásban a humornak, az iróniának is. A legnehezebb témák kerülnek felszínre nagyon-nagyon emberi módon. Szerethető az, amilyenre Marcin Wicha megírta ezt a könyvet. És szerethető a magyar fordítás is, mely lábjegyzetekkel segíti az eligazodást a lengyel kultúra és az egykori létező szocializmus számunkra kevéssé ismert nevei között.

A könyv magyar utalásai

különös örömöt okozhatnak az olvasónak, hiszen azt mindig jó tudni, hogy „mit tudnak rólunk mások?”. (Kicsit olyan, mint amikor a Gyöngyhajú lányt magyarul éneklik a lengyel előadók, ld. a fentebbi videót, mely csak egyike a lengyel feldolgozásoknak.)

„Sok hibája volt az én anyámnak. Úgynevezett »nehéz ember« volt. Mint egy szorgalmi feladat az ötösért. Mint egy keresztrejtvény a szombati lapban. A barátai szerint szemükbe mondta az igazat. Néha a szemükbe mondta, néha nem. De egy biztos: ha egyszer ki akart mondani valamit, senki nem tudta elhallgattatni.”

Voltak, akik fanyalogva fogadták a kötetet,

s bár az irodalmi minőséget nem érinti, mégis érdemes szót ejteni róla, mert itthon sem ismeretlen a jelenség. Egyes kritikusok azzal vádolták a szerzőt, hogy megpróbálta a múltat részben eltörölni. A történetekben fel-feltűnő feltűnő nagyszülők nem egyszerű polgárai voltak a kommunista államnak, hanem befolyásos kulcsfigurái. Marcin Wicha nem beszél arról, hogy mindkét nagyapja miniszter volt a negyvenes-ötvenes években. Ráadásul az egyik nagypapa belügyminiszterként tevékenykedett a „legdurvább kommunista időkben”.

Lehet azon gondolkodni, hogy

ez az információ – az információ elhallgatása – lényeges-e az Amit nem dobtam ki lengyelországi befogadástörténete kapcsán. Annyi bizonyos, hogy magyar olvasóként csak a hasonló történetekkel összevetve van jelentősége. A könyv értékéből nem vesz el.

Hogyan selejtezd szüleid hagyatékát?
6 hozzászólás

6 Comments

  1. Gyzoltan szerint:

    /Marcin Wicha nem beszél arról, hogy mindkét nagyapja miniszter volt a negyvenes-ötvenes években. Ráadásul az egyik nagypapa belügyminiszterként tevékenykedett a „legdurvább kommunista időkben”./
    Márpedig ez a meghatározó!
    Magyar viszonylatban is, nyilván latens módon, van jelen, a stafétabot átadás, melyet igyekeznek nem nagydobra verni…
    Vélem, hogy közéletünk erősen terhelt az 1918-1919 évek gyilkos zsidó-bolsevistáinak, 1945 után a gyilkos zsidó ÁVO bűnözőinek leszármazottjaival, kik pozicionáltságuknál fogva, mindez-ideig sikerrel akadályozták meg a kibontakozást, a rendszerváltást!
    -túlzó, vagy helyénvaló a megfogalmazás?

  2. Gyzoltan szerint:

    Érdekes lehetne körbejárni, akár közvitát, közbeszélgetést folytatni róla, hogy miért, szinte mindig, a zsidók hirdetik az igét…
    Megérne egy közvitát, természetesen zsidó moderátor lebonyolításában, aki aztán kirekesztően csakis zsidóknak adhatna szót…

  3. Gyzoltan szerint:

    Ezeknek a közéleti pribékeknek eszük ágában sincs selejtezni, kidobni felmenőik hagyatékát…
    A közeg, amiben bele nevelkedtek, élnek, a vallási ideológia, a tradíciók kötelező továbbvitele a “kidobást” eleve kizárja…
    A “magyar” közéletünkben is fellehető, jellemző, e rákfene jelenség…

  4. Gyzoltan szerint:

    Október 23!
    Ünnepeljük tragédiánkat, a halottainkat, a világgá űzött magyar százezreket.., az elűzött, elvesztett magyar fiatalokat…
    -ünnepelhetjük a tőlük meg sem születhetett, hiányzó magyar gyermekeinket…
    S kik ünnepelhetnek ma?
    Ünnepelhetnek mindazok, kik sikeresen védték meg, az anyagi- és társadalmi jólétüket biztosító, bűnt, bűnre halmozó, bűnös, magyarellenes felmenőik makulátlan tisztességes múltját, kik a magyarság megfojtásán munkálkodtak…
    Lengyel viszonylatban, ez a Marcin Wicha is közéjük tartozhat…

  5. Gyzoltan szerint:

    Kedves lenne a sorstól, ha a méltatlan haszonélvezők képéről lefagyasztaná a vigyort…
    Lengyelországban is, Magyarországon is!

  6. Gyzoltan szerint:

    -már megint fel sem került, elszállt a bejegyzésem…
    -pedig, csak egy sóhaj, óhajtás volt, hogy az emberiség cionista mohó bűnös parazitáit is utolérhetné a kiérdemelt sorsa, a salak eltávolítás, a selejtezés, a kidobás…
    Ezzel szemben a sajnálatos realitás az, hogy a világuralom totális gyakorlása vár rájuk…

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top