A mai Egyesült Államok délnyugati részén egykor élt bennszülött őslakosok több mint 11 ezer pulykatollat használtak fel egy takaró elkészítéséhez – számolt be róla egy új amerikai tanulmány.
A Journal of Archaeological folyóiratban publikált kutatást a Washingtoni Állami Egyetem antropológusai vezették. A kutatók egy 800 éves takaró anyagát vizsgálták meg, hogy jobban megértsék, hogyan és milyen anyagból készült a 99 centiméter széles és 108 centiméter hosszú takaró, amely Utahból származik.
Ezeket a takarókat a hopi, zuni és más törzshöz tartozó pueblo indiánok ősei készítették. A Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál által ismertetett tanulmány szerint a megvizsgált takaróhoz ezerszámra használták fel a pulykák tollait és mintegy 180 méternyi jukkarosttal rögzítették azokat. Az ősi takarót jelenleg az utahi Blanding múzeumában lehet megtekinteni.
A kutatók annak megállapítására, hogy a takaróhoz szükséges toll hány pulykától származhatott, vadpulykák tollait számolták meg. Becslésük szerint attól függően, hogy milyen hosszú tollakat használtak, négy-tíz pulyka tollait szőhették bele a takaróba.
„Az ősi pueblo népek körében nagyon elterjedtek voltak a jó meleget tartó, pulykatollból készített ruhák és takarók, de csak keveset tudunk ezekről, mert alig maradt fenn belőlük néhány”
– mondta el Bill Lipe, az egyetem emeritus antropológus professzora, a tanulmány vezető szerzője.
Mint hozzáfűzte, a tanulmány célja az volt, hogy bemutassa, hogyan készültek a pulykatolltakarók és felmérje a tollak miatti pulykatenyésztés gazdasági és kulturális hatásait.
Az állati nyersbőrből, prémből vagy tollból készült ruházat és takarók elterjedése kritikus jelentőségű volt a hideg, nagyobb magasságban fekvő területek meghódításában, például a mai Egyesült Államok délnyugati felvidékén, ahol a korai települések nagy részét 1500 méter feletti magasságban hozták létre.
Lipe korábbi kutatásai szerint a pulykatollak az első két évszázadban kezdték el felváltani a nyúlszőrt. Az etnográfiai adatokból pedig kiderült, hogy a takarókat nők készítették, hidegben köpenyként, alvásnál takaróként, a temetéseken lepelként is használták.
A kutatás azt is megállapította, hogy az indiánok ősei a vedlési időszakot használták a pulykatollak begyűjtésére, így nem okoztak fájdalmat az élő állatoknak és biztosították a tollak gyűjtésének fenntarthatóságát.
Tenyésztésük korai szakaszában a pulykákat nem használták élelemforrásként, ez csak az 1100-1200-as évekre változott, amikor a túlzott vadászat miatt visszaesett a vadállomány a térségben.
Abban a korszakban, amikor a vizsgált takaró készült, tehát az 1200-as évek elején, a pulykák még csak tollat szolgáltattak az őslakosoknak és a háztartás fontos szereplőiként tisztelték őket. Amikor elpusztultak, egész testüket elégették. Erre utalnak a feltárt régészeti bizonyítékok.
Lipe elmondta, hogy a pulykák és a tollaik iránti tisztelet ma is tapasztalható a pueblo táncokban és rituálékban. A pulykatollak ugyanolyan fontosak, mint a sastollak, szimbolikusan és kulturálisan egyaránt.
A kutatók reményüket fejezték ki, hogy tanulmányuk segíthet megérteni, milyen fontos szerepet töltöttek be a pulykák a délnyugati őslakos amerikai kultúrában.
„A pulyka egyike volt a kevés háziállatnak Észak-Amerikában, mielőtt az 1500-1600-as években az európai hódítók betették volna a lábukat. Kulturálisan jelentős szerepet játszottak akkor és most is a pueblo indiánok körében, és reméljük, hogy ez a kutatás segít rávilágítani e kapcsolat fontosságára”
– fogalmazott Shannon Tushingham, a tanulmány társszerzője, az egyetem antropológus professzora.
