Ole Thorstensen: Hogyan csináljuk jól? / Egy ácsmester gondolatai az életről [En snekkers dagbok] – Typotex Kiadó, 2019 – fordította Petrikovics Edit – 224 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4930-47-1
„Szeretem a kezemet, az életkorom és a munkám formálta őket. Akad rajta néhány heg, de nem nagyok, és az összes ujjam megvan – a kezem a munkám: egy ács keze. A bőröm keményebb, de nem kérges, jó ideje nem keletkeznek már rajta bőrkeményedések. A bőröm olyan, mint egy vékony munkáskesztyű. Meggyőződésem, hogy az egész életem kiolvasható belőle, pontosan megmutatja, amihez értek, és amit az életben csinálok. A kezem a bizonyítvány, a saját személyes önéletrajzom.”
– írja Ole Thorstensen ebben a tényleg lenyűgöző és letehetetlenül izgalmas könyvben, mely a munkáról, a Kétkezi Munkáról szól, s annak szinte minden aspektusáról; nem a fotelből, nem egy íróasztal mögül, hanem egy teljes személyiség hitelével. Tisztán, s olyan átláthatóan, ahogy erről sem szoktunk beszélni/gondolkodni.
- Fejlődés-e, hogy önmagunkat zsákmányoljuk ki?
- Tényleg keresztény az, aki annak mondja magát?
- Dobd el az órát, figyeld az időt! – A filozófia néha nem kamu!
- Hogyan lett a náci tudósból egyetemi rektor a hetvenes években?
- Mihez kezdjünk ma egy középkori eretnekkel, pláne, ha nem volt eretnek?
A Hogyan csináljuk jól? című könyv nem több, mint egy padlásbeépítés története: az elejétől a végéig. S hogy erről miként lehet izgalmas, érdekes – sőt, szemléletformáló – könyvet írni, az egészen addig rejtély volt számomra, míg kezembe nem vettem Ole Thorstensen kötetét.
Egy színes és érdekes világ tárult elém, egy olyan világ, aminek sokszínűségét – és szépségét – még feltételezésként sem szoktuk megfogalmazni. Mert nem becsüljük eléggé a kétkezi munkát, s igazában fogalmunk sincs arról, hogy milyen akadályok, buktatók, örömök és sikerek vannak/lehetnek a háttérben. Persze, csak akkor, ha a kétkezi munkásnak (esetünkben egy ácsnak) szívügye az, amit csinál.
Villanyszerelő, vízvezetékszerelő, kőműves, ács, szobafestő, gázszerelő…
olyan emberek, akik nélkül nem működne az életünk. Olyan emberek, akiknek a munkáját, a szakértelmét(!) és a hozzáállását nem becsüljük túl sokra, pedig…
„Az, hogy az elképzelés nagyobb értéket képvisel, mint a gyakorlati megvalósítás, annak a társadalomnak a természetes velejárója, amelyben az elmélet fontosabbá vált a gyakorlatnál. A konkrét megvalósítás piszkos és pontatlan, míg az ötlet tiszta és makulátlan. Az elmélet mindig hibátlan, mindaddig, amíg az ember meg nem próbálja azt a gyakorlatban megvalósítani – és az emberi gyarlóság és az anyag tökéletlenségével szembesül. Az építészek tervei csak korlátozottan lehetnek hibásak, hiszen csupán néhány papírra vetett vonalról van szó – ezek higiénikusak, minimalisták és ártatlanok. A kétkezi munka ennek csaknem pontosan az ellenkezője.”
– de a kétkezi munkás, ha jól akarja végezni a dolgát, akkor ennél is összetettebb feladattal áll szemben, hiszen ahogy a papírra-rajzoló rászorul a kétkezi munkásra, úgy – jó esetben – a mesterember sem csak a szakmájához ért:
„Legszívesebben csak az adott munkára összpontosítanék, de pszichológusnak, szociológusnak, antropológusnak és történésznek is kell lennem mindamellett, ami egyébként vagyok: egy mesterember, aki a pénzügyek, valamint a törvények és rendeletek terén is kiismeri magát.”
A nagyjából kétszáz oldalas könyvnek körülbelül a fele a megbízás megszerzéséről, és tényleges munka előkészítésével foglakozik. És ez is hallatlanul izgalmas, hiszen szinte minden oldalra jut egy-egy új probléma, egy-egy új felvetés, miközben Ole Thorstensen közelebb kerül a beépítendő padlástérhez, azonközben őt magát – a szokásait, a habitusát, az emberekhez és a munkához való viszonyát is – megismerhetjük.
Ole Thorstensen nem ragadtatja magát arra,
hogy költői dicséretet zengjen a munkáról. Sokkal inkább arról van szó, hogy az összetettség és a – szó szerint is értendő – tisztaság magától alakul át valami olyasmivé, ami költői dicséretnek hat. Esetenként, egészen meglepő mélységű meglátásokkal is megörvendezteti az olvasókat, de ezt is mindig a munkájához kötve – tehát megalapozottan – teszi. Mondjuk, nem hiszem, hogy Ole Thorstensen könyvét valaha is árulni fogják az IKEÁ-ban.
„Az IKEA annyira elterjed és erőteljes jelenség, hogy gyakran felmerül bennem a kérdés, vajon befolyásolta-e a társadalom időről alkotott elképzelését, vagy pusztán annak az időnek a következménye, amelyben élünk. A tárgyak lecserélésének szükségessége a dolgok minőségéből fakad, ugyanakkor a dolgok minőségét is meghatározza. Miért kellene olyasmit építenünk, ami tartós, ha az emberek ráunnak, és rövid időn belül lecserélik. A dolgok iránti közömbösség és rövid élettartamuk megnehezíti az emberek számára, hogy kielégítő módon kapcsolódjanak hozzájuk. Ugyanakkor jónak gondolom, hogy ilyen módon létrejött egy skála, amelyben jómagam valami mást reprezentálok, egy érthető, valódi értéket képviselő alternatívát. Inkább az jelenti a veszélyt, hogy míg korábban az IKEA utánozta a szakmát, most azt tapasztaljuk, hogy a szakma kezdi utánozni az IKEA-t.”
Az olvasó, belelátva az ácsmester hétköznapjaiba, megkedveli az ácsmestert. Pedig Ole Thorstensen feltárja azokat a szempontjait is, melyek első látásra nem lehetnek kedvesek egy megrendelőnek. Mégis, ezek a megrendelő számára többnyire ismeretlen szempontok az elvégzett munka eredményét javítják.
Magyar szemmel néha hihetetlen
az az odafigyelés, amivel Ole Thorstensen rákészül a munkára. Magyar szemmel egészen elképesztő az az egészséges öntudatosság és igényesség, ahogy Ole Thorstensen a munkáját végzi. És itt nem – nem elsősorban – a kelet és nyugat közötti anyagi különbségről van szó, hanem a szemléletbeli távolságról… amiből nem sokat sikerült lefaragni az elmúlt harminc évben.
A Hogyan csináljuk jól? egy szemléletformáló könyv.
Ha lenne rá lehetőségem, nagyobb mennyiséget tartanék belőle itthon. S odaadnám a barátaimnak, akik arra készülnek, hogy egy magyar mesteremberrel megvívják hétköznapi harcaikat, de odaadnám azoknak a mesterembereknek is, akiket a saját házam közelébe kell engednem.
Ole Thorstensen könyve nem önmagában jó, érdekes és izgalmas. Persze, az is, de most, napokkal az elolvasása után is a hatása alatt vagyok:
Esküszöm, másként fogok bánni a velem kapcsolatba kerülő mesteremberekkel pszichológusnak, szociológusnak, antropológusnak és történésznek is kell lennem mindamellett, ami egyébként vagyok: egy megrendelő, aki egy hete vár arra, hogy a villanyszerelő ideérjen, s megbeszéljük a villanyóra áthelyezését.
– A kétkezi munka költői dicsérete – állítja Karl Ove Knausgård erről a könyvről. De szerintem ennél sokkal-sokkal több.
