+ Irodalom

Fejlődés-e, hogy önmagunkat zsákmányoljuk ki?

A koreai születésű német filozófus, Byung-Chul Han könyve tényleg segít abban, hogy megismerjük a minket körülvevő világot. A kiégés társadalma…

Byung-Chul Han: A kiégés társadalma [Müdigkeitsgesellschaft] – Typotex Kiadó, 2019 – fordította Miklódy Dóra és Simon-Szabó Ágnes – 112 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4930-65-5

Mára már nem az a kérdés, hogy „ment-e a könyvek által a világ elébb?”, hanem sokkal inkább az, hogy úgy általában ment-e a világ elébb, létezik-e fejlődés. S ha igen/nem, akkor merre vezet tovább az emberiség útja?

Ahhoz, hogy kérdéseinkre választ kapjunk, először azzal kell(ene) tisztában lennünk, hogy hol tartunk most, honnan jutottunk ide. Van-e olyan fogalmi készletünk, mellyel érvényes módon leírhatjuk az elmúlt másfél évszázadban lezajlott változásokat?

Az idén ötvenéves Byung-Chul Han, aki mára már – fordítások révén – kitört a német nyelvű piacról, úgy tűnik, sok kérdésünkre tudja a választ. Minden jel arra, mutat, hogy ő lesz a XXI. század egyik „sztárfilozófusa”. A kiégés társadalma címen először jelenik meg kötete magyarul, s talán borítékolhatjuk, hogy nem ez lesz az utolsó.

Byung-Chul Han Dél-Koreában született 1959-ben, és mielőtt – a múlt század 80-as éveiben – Nyugat-Németországba költözött, a szöuli egyetemen tanult kohászatot. Különböző német egyetemeken katolikus teológiát, filozófiát, német irodalmat hallgatott, és 1994-ben egy Heideggerről szóló munkáért kapott doktori fokozatot. Azóta tanított Bázelben, Karlsruhe-ban és Berlinben, könyveinek – melyekben a minket körülvevő világot próbálja megragadni és definiálni – száma meghaladja az egy tucatot.

Byung-Chul Han könyve olyan, mint a chili,

kicsi, tömény és erős. Lényegre törő és csípős. Szakítva a német filozófiai hagyomány terjengősségével és szószátyárságával az A kiégés társadalma olyan, mintha egy komoly filozófiai traktátus kivonata lenne. Persze, ez logikusan következik abból a felismerésből, hogy a mai ember – a mai emberek többsége – már képtelen az elmélyült odafigyelésre, a hosszú koncentrációra… de még az önfeledt és öncélúnak tűnő lustálkodásra is. Pedig ezek, Byung-Chul Han szerint fontos dolgok. Lennének.

„A tiltás, a parancs vagy a törvény helyébe a tervezet, a kezdeményezés és a motiváció lépnek. A fegyelmező társadalmat még a nem uralja. Negativitása őrülteket és bűnözőket eredményez. A teljesítményelvű társadalom ezzel szemben depresszív és kudarcot valló embereket hoz létre.”

Ha egy könyv a jelen társadalmát akarja megragadni és definiálni, ráadásul igényt tart az olvasó figyelmére is, az szükségszerűen rövid és lényegre törő. Különben ki olvasná el? Kinek lenne ideje arra, hogy miközben önmagát hajszolja, azonközben elmélázzon egy-egy terjedelmes eszmefuttatáson?

A kiégés társadalma című kötet – éppen rövidsége és töménysége okán – olyan, mint egy definíciógyűjtemény vagy egy aforizmaláncolat. Éppen ezért még idézni is bajos belőle, hiszen az egyik bekezdés szükségszerűen megköveteli az előtte levőt és az utána következőt, s ha így haladunk, akkor kitehetnénk monitorra az egész könyvet.

„Saját magunkkal szemben lépünk fel erőszakosan, és saját magunkat zsákmányoljuk ki. A mások által elkövetett erőszakot felváltja egy saját magunk által generált erőszak, ami minden eddiginél halálosabb, mert az áldozat közben szabadnak hiszi magát.”

Byung-Chul Han a mai ember számára releváns kérdésekkel foglalkozik,

és – szemben a hétköznapi filozófusokkal – igyekszik közérthető lenni. Nem kell egyetérteni vele ahhoz, hogy fogalmi készletének tiszta egyszerűségét felismerve, az ő szemüvegén keresztül rácsodálkozzunk a világra… mely minket is munkára ösztönöz. A kis terjedelem ellenére az A kiégés társadalma képes arra, hogy körképszerűen végigvegye az elmúlt százötven év egy-egy jeles gondolkodójának témába vágó mondatait. S közben csíp-mar, mint a chili:

„Az élet intenzív pillanatai manapság teljesen elvesznek. Megadják magukat a fogyasztásnak és a kommunikációnak. Erósz is megadja magát a pornográfiának. Minden kisimul az élet abszolút sorvadási szintjén. Éppen ez a simaság gyorsítja fel az információ, a kommunikáció és a tőke körforgását. Növeli a termelést és a hatékonyságot.”

Persze, mondhatja ezekre a gondolatokra bárki, hogy „Jaaj, de negatív!”, de közben érzi-tudja-látja, hogy ez nem negativitás, csak egyszerű szembenézés. Diagnózis, ami nélkül nincs esély a változtatásra. Pedig Byung-Chul Han szerint a helyzet felismerése az első lépés a változás/változtatás irányába. Ami nem lehetetlen, de biztosan nem történik meg, ha másoktól várjuk.

[Ha a szerzőnek nem lenne igaza,
akkor ez a recenzió –hosszát tekintve – vetekedne a könyvvel,
s csak hónapok múlva készülne el…]

Fejlődés-e, hogy önmagunkat zsákmányoljuk ki?
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top