Windisch-Graetz Lajos: Hősök és csirkefogók [Helden und Halunken] – Szépmíves Könyvek, 2019 – fordította Nyizsnyánszki Ferenc – 336 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-615-5662-75-1
Ingoványos terepen járunk, amikor
a XX. századi magyar történelem jelentős szereplőinek emlékiratait lapozgatjuk. Ráadásul az említett ingoványosság fokozottan igaz akkor, amikor Windisch-Graetz Lajos frissiben megjelent – a múlt század hatvanas éveiben keletkezett – emlékiratai kerülnek a kezünkbe.
Vitathatatlan, hogy Windisch-Graetz Lajos herceg (1882–1968) jelentős szereplő volt a XX. század leső harmadában, ahogy azon sem érdemes vitatkozni, hogy szerepénél és helyzeténél fogva olyan ügyekbe láthatott bele, amelyek a hétköznapi halandók előtt akkoriban sem voltak/lehettek ismertek. Ugyanakkor – és ezt már a tavaly megjelent Küzdelmeim kapcsán is leszögezhettük – egészen nyilvánvaló, hogy a herceg elsősorban kalandorként határozható meg. Elképesztően színes életútja alapján joggal aggathatjuk rá a
kalandor-zseni
címet. Zsenialitásának bizonyításához nem is kell több, mint az a tény, hogy egy ennyire fordulatos életút végén lehetősége volt arra, hogy megírja saját élettörténetét. A saját szájíze szerint. És pont ettől jó, ettől izgalmas és olvasót mozgató a kötet, melynek a szerzője vállaltan szubjektív beszámolót ad saját életéről és a történelem eseményeiről.
Az olvasónak folyton-folyvást résen kell lennie,
ha nem akarja, hogy a herceg megvezesse. Hiszen nem csak arra kell figyelni, amit a szerző leírt, de arra is, amit nem. Windisch-Graetz Lajos herceg most megjelent műve – önmagában – hallatlanul izgalmas, lebilincselő olvasmány, mely sokkal többet ad, mint amit az olvasó elvárhat. Persze, olvasás közben nem szabad elfelejteni, hogy ez az írás egy nagyobb összefüggésrendszer része. Windisch-Graetz Lajos történetének bőven akadnak olyan szereplői, akik, ha megtehetnék, vitatnák a könyvben megfogalmazott állításokat. Sőt, ha a Szépmíves Könyvek (eddigi) kínálatán végigtekintünk, akkor bőven találhatunk olyanokat, akik nem úgy látták a történéseket, ahogy a kalandor-herceg.
- Hogy megértsük végre a trianoni döntést…
- Milyen ember volt valójában Károlyi Mihály?
- Újabb színnel gazdagítja gróf Bánffy Miklós portréját a Szépmíves!
- Nopcsa Ferenc keményebb, mint Indiana Jones és James Bond együtt
- A történelmet a győztesek írják. De csak a győzelem után!
- A Vörös térkép alkotója több volt mint politikus!
A Hősök és csirkefogók az 1960-as években keletkezett,
és ebből több dolog is következik. Egyrészt az idős herceget – a történelem fordulatai okán – semmi nem kötelezi arra, hogy bármit elhallgasson másokról. Másrészt – éppen a történelem ismeretében – tisztában lehet azzal, mi az, amivel saját magát jobb fényben tüntetheti fel… miközben, a valóságtól nem teljesen elszakadva, némi önkritikát is gyakorolhat. Kockázat nélkül. A viszonylag kései keletkezezés eredményeként övé az utolsó szó.
A könyv első fele – az ifjúkor regénye,
egymást követő kalandok sora, különösebb történelmi tehertétel nélkül. Élvezetes olvasmány, hiszen a hadseregben szerzett benyomások után egy távol-keleti utazás következik, Kínával, Japánnal. Majd pedig a hazafelé tartó úton útba esik Hawaii, és Windisch-Graetz Lajos továbbutazva összeismerkedik Theodore Roosevelt elnökkel is…
Az első világháborúról szóló leírások is inkább kalandról, emberi helytállásról és hősiességről mesélnek. Igazi tétje a történetnek – és valódi történelemformáló szerepe a hercegnek – Ferenc József halála után lesz.
Innentől nem egy joviális öregúr meséit olvashatjuk!
Windisch-Graetz Lajos herceg a közismertnél jelentősebb szerepet tulajdonít magának IV. Károly sorsának alakulásában. S a négy évtizeddel később megrajzolt önarckép egy hajthatatlan, végsőkig hűséges figurát mutat, aki minden törekvésével – miniszterként, tanácsadóként, sőt barátként – a szorult helyzetű uralkodóért dolgozott. Innen vezeti le későbbi politikai álláspontját, és a Horthy-korszak jelentős személyiségeivel szembeni megsemmisítő kritikáját is.
„A főlépcső előtt igen sok tiszt állt, és közölték, hogy Károly király két órát töltött a kormányzónál, utána egyedül ment el az autóján. Felsiettem a lépcsőn, át a rémült emberek sokaságával telezsúfolt adjutáns szobáján, s bejelentés nélkül be a császár oly jól ismert dolgozószobájába, amely most a kormányzó fogadóterme volt. Horthyt az íróasztalra borulva találtam, s amikor felnézett és maga előtt látott, így szólt: »Én, az öreg katona, megszegtem eskümet!« – s erre sírógörcsöt kapott.”
Az új kurzus vezetőit ideértve Bethlent, Telekit, de még Bánffy Miklóst is, majdnem akkora ellenszenvvel figyelte, mint nem sokkal korábban Károlyi Mihályt. Mégis
a frank-hamisítási botrány egyik főszereplője lett,
s ebbéli minőségben „ő vitte el a balhét”. A Hősök és csirkefogók című kötet legalaposabban kidolgozott része az, ami a pénzhamisítási üggyel foglakozik. Egészen más olvasatát adja az eseményeknek, mint a korabeli sajtó vagy a későbbi történelemkönyvek. Csalások, hazudságok, zsarolások hatalmas tömege tárul az olvasó elé, s nem csak gyilkos szándékokról, de konkrét gyilkosságról is olvashatunk. A kötetben kibontakozó tabló még akkor is döbbenetes, ha gyököt vonunk belőle.
A „Tapasztalataim a nemzetszocializmusról”
című fejezet is sok meglepetést tartogat az olvasó számára, s bár saját náci kapcsolatait egészen más színben tünteti fel, mint amiről a történészek kutatásai árulkodnak, ezt sem lehet kizárólag az önigazolás számlájára írni. „Jómagam még a kezdetek kezdetén ismertem meg Hitlert Münchenben…”, olvashatjuk a könyv 237. oldalán, s a folytatásban olyan jellemzést kapunk, amilyet a történelem ismeretében kevesen mertek volna megkockáztatni:
„…hát bizony az a benyomás maradt meg róla, hogy nagyon szeretetreméltó és férfiasan szerény a viselkedése. Nagyon is valószínű, hogy első követői épp e tulajdonságainak köszönhetően szegődtek hozzá. Mindazok között, akik abban az időben a győztesek politikája ellen esküdtek, bizonyára Adolf Hitler volt a legszerényebb. […]
Az évek folyamán gyakran beszélgettem Hitlerről olyan emberekkel, akik közel álltak hozzá – kivétel nélkül mindannyian hittek a majdhogynem természetfeletti szuggesztív erejében, valamint eddig sose látott, villámgyors kombinációs készségében.”
A kötetben vázolt történet magába foglalja a második világháború utáni kalandokat is, s végül eljut a sorsával többé-kevésbé elégedett öregúrig, aki a múltját próbálja rácba szedni.
Olvasás közben végig ott kísértett a gondolat, hogy a cím félreértésre adhat okot. Nem arról van szó, hogy az egyik oldalon voltak a hősök, a másikon meg a csirkefogók. Sokkal inkább arról, hogy a hősök csirkefogók voltak és vice versa. Sőt, igazában maga a szerző is:
