A Kaukázusban több olyan népcsoport él, amelyek zenei kultúrájában a magyar népdaltípusok érvényes változatai is megtalálhatók. Agócs Gergely közel két évtizede jár gyűjteni ezekre a területekre. Szeptember 24-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben bemutatott Atyai ág című produkció eredeti adatközlők segítségével a magyar népzene keleti párhuzamait tárja fel.
A magyar népzene keleti párhuzamait felvonultató első konkrét adatokat Kodály Zoltán A magyar népzene című művében (1937) találhatjuk. Agócs Gergely azért kezdett el gyűjteni a különféle türk és finnugor népek szállásterületein, hogy a Kodály által vázolt feladatok elvégzésén, illetve a tudományosan megalapozott összehasonlító vizsgálatok kidolgozásán munkálkodjon.
Rendszeresen jár a nogajok, kumukok és egyéb, az egykori Kazár Kaganátus területén élő türk népcsoportok falvaiba, legutóbb június végén tért vissza egy intenzív gyűjtőútról, amelynek során három kaukázusi régió mintegy 15 különböző – egymástól többszáz kilométerre fekvő – helyszínén dolgoztak.
„Kétezerben voltam először a Kaukázus északi előterében gyűjteni az ott élő türk népek településterületén. Azzal a céllal érkeztem oda, hogy megismerjem, abban a régióban milyen népdalokat, dallamokat énekelnek, milyen a zenei kultúrájuk. A nogajok hagyományos zenei kultúrájának közel a 70 százaléka például olyan dallamtípusokat tartalmaz, amelyek a magyar népzene morfológiai jegyeit mutatják. Ezek között rengeteg olyan dallamot találtunk, amelyek létező magyar népdaltípusok érvényes változatai. Olyan ez, mintha egy ismert somogyi dallamnak lenne egy erdélyi vagy szatmári változata.”
Ezekről a vidékekről, Dagesztánból, a Karacsáj-Cserkesz Köztársaságból, a Kabard-Balkár Köztársaságból és Baskíriából érkeznek énekes és zenész vendégek, hagyományőrző énekesek és zenészek, akikkel a Fonó Zenekar közösen mutatja be az Atyai ág című produkciót.
„Az én gyűjtéseim mellett Baskíriából kollégám, Somfai Kara Dávid gyűjtéseinek és a részben közös, kaukázusi gyűjtéseink adatközlői is Magyarországra érkeznek. Ők gyakorlatilag mind falusi parasztasszonyok, pásztoremberek, de van köztük villanyszerelő is. Csupán egy olyan szereplő van közöttük, aki hivatásos előadóművésznek mondható, de eredetileg ő is egy falusi nogaj srác, aki ifjúkorában indult el az önálló előadói pályán. Arszlanbek Szultanbekov ma már világsztárnak számít a Kínai nagy faltól Isztambulig, mert ő a szerzője és előadója a Mongol című hollywoodi produkció egyik főcímdalának.”
“Érdekesség, hogy a karacsájok, balkárok, nogajok és kumukok körében általános elfogadott tény, a minisztertől a pásztorig mindenki tudja, hogy a magyarok nekik rokonaik, és többször tapasztaltam, hogy felnéznek ránk. Azt mondják, a magyar az egyetlen olyan ázsiai nép, amely letelepedett Európában, és egy 1100 éve fennálló országot alapított. Olyan népek képviselői ezek, akiknek a magyarok többsége sajnos még a nevét sem tudja.”
Szerencsére ezeken a területeken mindenhol vannak olyan személyek, akik hordozói az élő néphagyománynak, akik a kultúrát a saját családi hagyományuk részeként tanulták meg.
„A Kaukázusban is tapasztalható egyfajta huppanás, de más jellegű, mint nálunk. A néphagyomány még él, de az a baj, hogy poposodik az egész. Ezeken a területeken ugyanis nem alakult ki a népies műzene, hanem kiragadnak egyes tánczenei dallamokat és azokból készítenek popszámokat, tehát a régi dalokat elektronikus zenei alapra éneklik fel és új szövegeket írnak hozzájuk.”
– meséli Agócs Gergely. Mégis, ott még a hagyomány a mindennapok része, így sok mindent megélnek azokból az értékekből, amit mi már kezdünk elfelejteni.
„Megtanulhatnánk tőlük az összetartozás-tudatot, a tudás tiszteletét, hiszen ott egy idős ember tudását megkérdőjelezhetetlen tekintély övezi. Tanulhatnánk tőlük egymás iránti elkötelezettséget, és még egy sor más, olyan fontos mozzanatát az életszemléletnek, amelyek nagyapáink korosztályában még nálunk is megvoltak, és ma nem is érzékeljük, hogy mekkora értéket veszítettünk azáltal, hogy ők ezeket elvitték magukkal a sírba.”
