Ronil Caine: Rémteremtő – Metropolis Media Group / Galaktika Fantasztikus Könyvek, 2018 – 344 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-615-5859-26-7
Ronil Caine különös regénye egyetlen gondolat – a testet öltő gondolat – körül forog, s közben olyan örök kérdéseket vet fel, mint a bűn és büntetése, az ember felelőssége, az etikus cselekvés határai, a felelősség – a világért, magunkért és másokért. A történet főszereplője (Daisuke Ayden) egy olyan gépet fejleszt titokban, mellyel meg lehet jelenteni – sőt, a világ cselekvő részesévé lehet tenni – a gondolatokat. Az agyat pásztázó szerkezet segítségével létezésbe hívott – ismeretlen anyagú, de fizikai valóságban tenni tudó, távolról is irányítható – gondolatok pedig szinte korlátlan lehetőséget nyitnak „a gondoló” előtt. Persze, azt már régen tudjuk, hogy egy találmány nem önmagában jó vagy rossz, hanem – mint azt számtalan példa bizonyítja – a felhasználás módja az, ami dönt erről. De lehet-e egyetlen embernek ekkora hatalma, s ha már megadatott, akkor joga van-e élni ezzel?
„Sűrű, fekete köd gomolygott be a szobába. Füstszerű gomolyagjai kígyószerű végtagokká olvadtak össze. Egyik tekergőző nyúlványán egy emberi fej vicsorgott ajkak nélküli fogsorral. Lábai kitekeredett, elnyújtott emberi végtagok voltak, olyan ízekre tagolva, mint a csótányoké…”
– és ez csak egy a regényben feltűnő számos szörny közül. Bármilyenek lehetnek.
A Rémteremtő című regényben rettenetes dolgok történnek, borzasztó, az emberek számára felfoghatatlan szörnyek jelennek meg, hogy végezzenek különféle bűnözőkkel. Dai, a „rémteremtő” – saját elképzelése szerint – igazságot szolgáltat, „segít” a – hozzá képest tehetetlennek tűnő – rendőrségnek, s közben jobb hellyé teszi a világot. Vagy mégsem?
- Luxuslakásban farkaskutya sül a telefonkönyvekből rakott tűzön…
- Hazudik, aki azt mondja, nem hazudik
- Intelligens életformára bukkantak Európa mélyén
- Lenyűgöző a trilógiává terebélyesedett magyar sci-fi!
- Kitől tanulták a prágai örömlányok az orális örömszerzést?
- Látták a jövőt a Sztrugackij-fiúk? Vagy csak ábrándoztak?
Lehet-e egyetlen embernek ekkora hatalma? És aki ezt a hatalmat birtokolja és használja, az vajon megtarthatja-e magának? Élhet-e vele, s ha igen/nem akkor az visszaélés-e? Hol van a jó cselekvés határa?
Ronil Caine legnagyobb találmánya nem a regénybeli gépezet, hanem, hogy főhőse Dai – legyen akármennyire zseniális elme, lángeszű fiatal feltaláló – egyetlen pillanatra sem nyerheti el az olvasó szimpátiáját. Hiszen, mint arról értesülhetünk is a történet előrehaladtával, egy sérült ember az, aki ezt a szinte korlátlan hatalmat birtokolja, és ezzel az életről-halálról döntés jogát magának követeli! Így, szükségszerűen, ha a bűnözők nem is, de a rendőrök szimpatikusak a maguk halandó esetlenségeivel és csetlő-botló nyomozásukkal… és elhivatottságukkal, aminek következtében ők lesznek a valódi emberi értékek védelmezőivé ebben a józan számítás szerint megnyelhetetlen küzdelemben.
A párhuzamos szálakon futó cselekmény teljes körű bepillantást enged mindkét oldal – a rémteremtő és a rendőrök – cselekedeteibe és gondolataiba. Így, amíg a rendőrök nem tudják, hogy kit üldöznek, mivel állnak szemben, majdnem olyan, mintha két külön történet szereplőiért izgulhatnánk. Ráadásul Ronil Caine azt is érzékletesen ábrázolja, ahogy Dai fejlődik – és ez a fejlődés egyszerre két irányban hat: egyrészt mentális képességei a rémek irányítása által tökéletesednek, másrészt erkölcsi hanyatlása – azok után, hogy „véletlenül” kinyírta barátját és alkotótársát – folyamatosan hanyatlik, míg a bűnözők elleni hadjáratban már képessé válik arra, hogy ártatlanok ellen használja a szörnyetegeket.
Furcsa ez a filmszerűen pörgősre megírt regény, a benne felhalmozott – az emberi jellemre vonatkozó tudás – nem lassítja a cselekményt, nem fordul hosszal filozofálgatásba. Mégis egészen pontosan, megragadható. És ez jó, a szórakoztató irodalom olvasói számára többet ér, mint bármilyen filozófiai traktátus, és – gyanúm szerint – többet elárul a szerzőről, mint az ő maga is gondolná. Engem kíváncsivá tett.
