Karlovy Vary: Nevet a fesztivál
Írta: Bársony Éva
Mintha Az öreg város című filmből lépne elénk a bánatos házgondnok szerepében, amelyért megkapta az Oscar-díjat, Casey Affleck egy kopott, barna pick-uppal hajt végig egy hangulattalan város lestrapált utcáján. Öltözéke jellegtelen, arcán közöny. Bemegy egy boltba, ahol egy öregasszony kárál a telefonba pénzről, nyugtáról, visszafizetési kötelezettségről (A Három óriásplakát Ebbing határában káprázatosan bolond Dixon mamáját játszó Sandy Martyn pár remekbe szabott pillanata). A polcokon leharcolt holmik, a fekete-fehér filmen erős hangulatot árasztanak, Affleck motyog valamit, hozott pár holmit eladni, pakolja is ki a cuccokat. Kamerát, mifenét. Meg a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál Kristály Glóbuszát., azt az arany testű, karcsú lánykaszobrot, aki kristálygömböt emel az égnek. Azt, amit tavaly Casey Affleck személyesen vett át a fesztiválon a rendkívüli művészi teljesítményéért.
Az üzletet nyélbe ütik, a díjat azonban az öregasszony visszautasítja. Együttérzően mutat Casey háta mögé, ahol három Kristály Glóbusz porosodik a felső polcon. „Senkinek sem kell”, suttogja Caseyhez hajolva. Casey kint bevágja a szobrot a kocsi platójára, beül a volán mellé, és miközben kihajt a képből, meglátjuk a bolt cégérét: Zálog – Használt áruk.
A klip alig egy perc hosszú, az idei Karlovy Vary fesztivál rukkolt elő vele, mint legújabb darabjával annak a káprázatos sorozatnak, amelyhez a film világhírű alkotói adták az arcukat egy kedves humorú, ironikus fricskához. Már vagy 15 klip készült, egyik mókásabb, mint a másik, mindegyikben ott a cseh humorba oltott önirónia üdítő szelleme. Évek óta eggyel szaporodnak, évek óta minden vetítés előtt lejátsszák valamelyiket. Így aztán az a példa nélküli eset ismétlődik meg minden nap, reggeltől éjfélig a különböző Karlovy Vary mozikban és vetítőtermekben, hogy még mielőtt az esedékes filmet elkezdenék, a klipeken a közönség a hasát fogja és örömében tapsol. Akár éveken át, újra és újra tudnak csattanni a kis filmcsattanók, egy különös dolog élteti őket. Az a bizonyos cseh humor. Amit máig úgy imádunk.
A klipekkel Karlovy Vary kitalált magának valamit, ami páratlanná teszi a világ összes fesztiválja között. Ilyenje a legnagyobbaknak sincs. Egy fesztivál, amely megfricskázza önmagát, saját magán gúnyolódik.
Például: elegáns Los Angeles-i villája ajtajánál Andy Garcia leteszi a koffereit, keresi a kulcsát, de nincs nála, telefonon is hiába hív valakit, amikor megpillantja az utazótáskái között azt a bizonyos dobozt. Előveszi belőle a Kristály Glóbuszt, és az erős fémtalapzattal jókat ver az ajtaja zárjára, amely be is szakad. Már lépne be, de érzi, hogy figyelik, hátrapillant, s velünk együtt meglátja a Police feliratú autónak hanyagul nekitámaszkodó zsarut. Karba tett kézzel a betörést figyeli. Ez már eléggé csattan, de a legszebb az, ahogy Garcia visszafordul, kezében a bűnös eszközzel, és illedelmesen bekopog a betört ajtó kopogtatójával. Egy másikon az apró Danny de Vitót álmából csörgeti fel a telefon. Vito meztelen talpán látjuk, ahogy felkínlódja magát lassan kúszva a hatalmas ágy fejrészééig, s addig matat behunyt szemmel az éjjeliszekrényén, mígnem az ott álldogáló Kristály Glóbuszt ledöntve az üveggömbbel sikerül agyonütnie a rikácsoló fehér szörnyet. Jude Law bosszúsan veszi észre, hogy autójáról lelopták az orrdíszt. Telefon, háborgás, horribilis összeg, a sztár dühöng egy kicsit, aztán a garázs lomjai közül előráncigálja a Karlovy Vary fesztivál büszkeségét, kiüti a kristálygömböt a szobor kezéből, a lába alól pedig lefűrészeli a talapzatot, s már ott is feszít a kormány mögött, suhanás közben gyönyörködve az autó orrán nyújtózkodó aranylánnyal.
Készült Vera Chytilovával, Helen Mirrennel, Mel Gibsonnal, Harvey Keitellel, John Malkovichcsal is egy-egy klip. Ez utóbbi elképesztő meglepetése, hogy Malkovichot – láthatóan azért alájátszva a jelenetnek – leiskolázza az indiai taxisofőr névtelen alakítója, aki a nagy művésztől való ijedtében egy ügyetlen kifejezés jóvátételeként olyan bődületes marhaságok áradatát löki magából a fura akcentusával, hogy a főcímlista alatt is hadrikál, a nézőtér pedig fogja a hasát.
A kis filmes gyöngyszemek egy négyszeres cannes-i reklámfilm-díjas cseh rendező, Ivan Zacharias ötlete és megvalósítása nyomán születtek. A szokásos fesztivál-szpotok helyett gondolta ki a Kristály Glóbuszok humoros utóéletéről csattanós sztorikat forgatni a nemzetközi filmtársadalom hírességeinek közreműködésével. A sorozat mára már kultikussá lett, Casey Afflecknek is elég volt megmutatni pár darabot a sorból, feltétel nélkül beleegyezett a részvételbe. Sőt, maga vezette a kopott, barna, saját pick-upját, saját ruhában, saját cuccokkal játszott. Annyit kötött ki, hogy egy bizonyos időpontban, egyelten nap alatt történjen meg a forgatás. Észak Hollywood azonban kemény hely, mesélte utólag a cseh rendező (aki maga írja a forgatókönyveket is valamennyi kliphez), és amikor éppen hozzáláttak a munkához, a rendőrség lezárta az utcát, mert éppen rablás folyt. Ezer szerencse, Affleck rendkívül kedves és barátságos volt, így mégis sikerült a klip.
A páratlan klip-sorozat két gyöngyszeméven a cseh film két óriása is vállalta a filmfricskát. Ellenállhatatlanul nevetnünk kell rajtuk, pedig összeszorul a szívünk a szomorúságtól. Az egyikük Jirí Menzel, akit kórházban ápolnak Prágában, súlyos agyhártyagyulladás miatt tartották hosszú ideig kómában, most mindent újra kell tanulnia. Járni, beszélni, önmaga lenni. Az ő klipje egy csepp elrgadó Menzel-koncentrátum. Ül a szobájában, az íróasztalán áll a Kristály Glóbusz. De nem arra, hanem a szobába lépő üde, fiatal lányra tapad a tekintete, aki a portörlővel tüsténkedik. Menzel a könyvespolc legfelső pontjára mutogat, valami porszemet lát. A leányka fellépdel a kis létrán, portörlőjét suhogtatja, Menzel elégedetten dönti egyre hátrább a székét, hogy minél többet lásson a kristálygömb nagyítóján át a kurta szoknyácska alatti kis bugyiban gömbölyödő titkokból. De abban a pillanatban hatalmas robajjal székestől hanyatt esik, lábai mókásan az ég felé kalimpálnak. Menzel szellemujját érezzük a dolgokat ilyen pazarul elrendezni. Tanítani lehetne.
Milos Formannal már évek óta fut a klip a Karlovy Vary fesztiválokon. Ahányszor vászonra kerül, a nézőtéren kitör a nevetés. Bármily abszurd, mégis természetes: kitört akkor is, amikor a Forman-életmű előtti főhajtás és a halálára emlékező összeállítás után levetítették az Egy szöszi szerelmét, és mint minden film előtt, ekkor is lepergett egy klip. A Formané. és mi ugyanúgy hálásan nevettünk, és amit ugyanolyan örömmel tapsoltunk meg, mint előtte már éveken át. A gyászon is képes győzedelmeskedni a humor, az önirónia. Forman is az íróasztala előtt ül az amerikai otthonában. Nekünk háttal. A hátán érezni, nagyon dolgozik. „Itt vannak a tabletták”, mondja csehül a felesége, és mielőtt kimegy, letesz pár tablettát a polcra, Forman odafordul, látjuk a háborgást az arcán, ahogy méltatlankodik. „De ez nem porban van!”, kiált ki a feleségének. Választ nem kap, erre lenyúl a polc alá, előveszi a Kristály Glóbuszt, a talpával, mint egy kalapáccsal, rácsapkod a tablettákra. Aztán elégedetten a tenyerébe söpri a port, bekapja, és győzedelmesen mosolyogva visszafordul a munkájához. A szája körül vastagon szétkenődött a fehér por, mosolya egy elégedett óvodásé.
Így mókázik önmaga felett egy világnagyság. Ezt is tanítani lehetne.
