Karlovy Vary: esténk Milossal és Timmel
Írta: Bársony Éva
Tim Robbins eljött Hollywoodból Karlovy Varyba és minden formát felrúgott. Azért jött, hogy az 53. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál nyitógáláján átvegye a kiemelkedő művészi teljesítményéért neki ítélt Kristály Glóbuszt. És ahelyett, hogy belement volna az ilyenkor szokásos udvarias kellemkedésbe, elővette a papírlapjait, és olyan beszédet vágott ki az 1.500 ünneplőbe öltözött nemzetközi nézősereg előtt, hogy leesett az állunk. Hosszú volt és átgondolt. Arra biztatta a hallgatóságát, hogy ne ugorjon be a még oly okos manipulációnak sem, mint amilyen például a Fehér Házból árad.
„Ellenállni, ellenállni, ellenállni!”
Így mondta: ellenállni az ámításnak, a mindent átitató manipulációnak, ami miatt világszerte terjed a bizonytalanság és a bizalmatlanság. Ki kell mondanunk az igazat, ismételte többször is, beszélnünk kell, mert csak így védhetjük meg a demokráciát. Az igazság kimondásával kell ellenállnunk a despotának, csak azzal tarthatjuk életben a szabadság szellemét, ha nem szorulunk hallgatásba, ha beszélünk.
És ugyan Vaclav Halvelt „vaklav-nak” ejtette, de Havel bátor kiállását hozta példának, hogy hogyan kell a szabadság szellemét életben tartani.
Állt a színpadon egy majd két méter magas ember, nemzetközi hírű filmsztár, két Oscar-díjjal a háta mögött (színészként a Mystic Riverért, rendezőként a Dead Man Walkingért) és az észak-csehországi ékszerdoboznyi fürdőhelyen arra bátorította a hallgatóit, hogy küzdjenek meg az igazukért, védjék a demokráciát. Fantasztikus jelenet volt, beillett egy filmbe.
„A filmfesztiválok azért fontosak, mondta végül biztató mosollyal, mert a kendőzetlen véleménynyilvánítás utolsó bástyái közé tartoznak.”
És mert a véleménynyilvánítás szabadságának egy nagyszerű példája, a film egy cseh születésű, de nemzetközi méretű óriása, a 86 évesen amerikai otthonában meghalt Milos Forman előtt rótta le tiszteletét ezen az estén Kalrovy Vary, a hollywoodi utód még egy személyes élménnyel emlékezett kettejük találkozására. Mint kiderült, Robbins azért esett el az egyetlen nagy alkalomtól, hogy Forman filmjében játsszon, mert Forman nem ment bele egy számára elfogadhatatlan kompromisszumba a megrendelő stúdióval.
„Ő ragaszkodott a maga elveihez, így aztán kútba esett a film és kútba esett az egyetlen lehetőségem, hogy közvetlenül kitapasztaljam, hogyan rendez Milos.”
Hogy hogyan rendezett Milos, már egész fiatalon is, azt a fesztivál nyitófilmje pazarul bizonyította. A cseh újhullám egyik legelső alapműve, az Egy szöszi szerelme volt az idei nyitófilm, a Fekete Péter után az egyik korai Forman-remek. Hol volt akkor még a világhír? A Száll a kakukk fészkére, a Hair, az Amadeus, a Ragtime, a Larry Flynt elkápráztató mérete és művészi lehetősége! A Szöszit 1965-ben alig akarták engedni megszületni, aztán még utána is hosszú vita folyt a fafejű illetékesek körében a felháborító és a szocialista realizmus értékeit felrúgó szexjelenet miatt… Rég volt, de ne higgyük, hogy talán igaz sem volt. Sőt, nézzük a Szöszit, és rá kell ébrednünk, hogy jó lesz résen lenni. A buzgó illetékesek mindig – tapasztaljuk: ma is – készen állnak, de sajnos Forman-formátumú zseniális művészek ritkán érkeznek közénk.
A fesztiválmegnyitó különös estjén abban a csodában volt részünk, hogy egy több mint ötven éves filmet láttunk fiatalnak, frissnek, gyönyörűnek és végtelenül szomorúnak. A Szöszi óriási titka, hogy semmit nem öregedett. A hasunkat fogjuk a kábítóan idétlen jelenetek esetlenségén, a zseniálisan bugyuta, túlpörgetett dialógusok (amik majd a Tűz van, babám! hasonló szituációiban érnek a filmművészeti csúcspontra) őrületes humorán, kivédhetetlen iróniáján. És sírhatnékunk támad a szomorúságtól, hogy ez a bornírt szürkeség, a naivan felvillanó reménytelen remény, a semmivel nem kecsegtető holnap – ez mind mi voltunk egyszer. Forman pontosan látta az akkori életünk minőség nélküli minőségét, és volt hozzá művészi ereje, morális tartása, hogy ki is mondja.
Forman 1968-ban hagyja el Csehszlovákiát, 1971-ben már megrendezi második amerikai filmjét, a Száll a kakukk fészkére címmel, aztán jön a többi Forman-mestermunka. Ezekre emlékezett a még éjjel élőben felhangzó szabadtéri szimfonikus koncert Karlovy Vary közepén, amelyen a leghíresebb Forman-filmek zenéje szólt. Mindenek előtt az Amadeusé, természetesen, és a hallgatóság sűrű sorokba gyűlve hallgatta a Tyeple patak partján a Milos Formanra emlékező zenét.
Tim Robbins még azt is találta mondani rajongóinak Karlovy Varyban a sűrű egymásutánban rendezett közönségtalálkozói egyikén, hogy lám, Forman is menekült volt Amerikában, aztán ő volt az, aki megrendezett legalább öt nagyformátumú amerikai filmet.
Aztán még azt is hozzátette, hogy valaha, valamikor, mindannyian menekültek voltunk. Egy fesztivál tanulságának tán ennyi is elég.
Bársony Éva
