Bizarr, hiperrealista szobrot állított ki Žarko Bašeski macedón szobrászművész az idei Art Capitalon. A szentendrei képzőművészeti fesztiválon, tavaly öt munkával bemutatkozott alkotó Asphyxia – Az utolsó lehelet című gigantikus méretű új műve egy fulladozó férfi halála előtti pillanatát örökíti meg.
Egy kopasz, szakállas férfi arcát figyelem, amint fullad. A feje óriási, nagyobb mint én, nejlonzacskó feszül rajta. Farkasszemet néznék vele, de nem tudok, a tekintete már máshol jár. Hogy a kéjtől vagy a halálközeli állapottól csukódik-e be az egyik szeme, nem tudni. A levegőért kapkodó, nyitott szájába nézek inkább, üres és sötét, nem folyik ki belőle semmi. Mögé sétálok, és belenézek az agyába. Kisfilm pereg benne, az a bizonyos, ami a halál előtti pillanatban, állítólag mindenkinek. A fulladó kopasznak szőke nő jutott csecsemővel, foci és kosármeccs, rockkoncert, gokart, egyetemi előadás, szőke nő futva, még egyszer, ugyanaz a szőke nő, sokadjára – már nem is az érdekel, mi jár a fejében, hanem azt akarom tudni, miért fullad.
Hogy öngyilkos akar-e lenni vagy a szexuális kielégülésért fojtogatja magát. Egyáltalán, ő tette-e a fejére a zacskót, vagy valaki más akarja megölni. Tényleg meghal hamarosan vagy a végén valaki megmenti, és lehúzza a fejéről a nejlont.
A szkopjei képzőművészeti egyetem szobrász tanszékén tanító Bašeski 200 x 180 x 160 cm-es, valódi haj és szilikon felhasználásával készült műve azonban mindenféle magyarázat nélkül áll a terem közepén, a nézőre bízva a szabad asszociációt. Az Asphyxia című munka, (a légzés, majd a szívműködés kimaradásával járó súlyos légzési zavar – a Szerk.), akár a körülöttünk lévő mérgező világ szimbólumaként értelmezhető, amitől szó szerint és átvitt értelemben is fuldoklunk: a környezetszennyezés, a háborúk, az éhezés, az elidegenedés, az erőszak vagy a bűnözés, hogy csak néhány példát említsünk, mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy egyre több ember számára válik élhetetlenné a világ.
A nejlonzacskó pedig akár a mai modern társadalom pusztulás/pusztítás/halál szimbóluma is lehetne. (Ugye emlékszünk a National Geographic címlapján nem is olyan régen Planet or Plastic? felirattal megjelent fotóra, amelyen egy műanyagzacskó jéghegyként emelkedik ki a tengerből?)
A művész, aki pályája kezdetén absztrakt szobrokat készített, az évek során fokozatosan jutott el a hiperrealista, figurális szobrok megformálásához. Számos nemzetközi kiállításon vett részt és nyert díjakat műveivel. A legtöbb munkája magángyűjteményekben található, Macedóniában és külföldön.
Bašeski sokféleképpen értelmezhető szuggesztív szobra, a mai magyar valóság fullasztó légkörében élve, óhatatlanul is eszembe juttatja a Szabadíts meg! című Európa Kiadó szám kezdősorát is, miszerint „az agyamban kopasz cenzor ül.”
Talán ez a dal az én utolsó kisfilmemben is benne lenne.
- Žarko Bašeski: Asphyxia – Az utolsó lehelet, MűvészetMalom, Art Capital, Szentendre, június 9-szeptember 2-ig
