A francia festőként ismert, magyar származású Paul Kallos (1928. Hernádnémeti – 2001. Montélimar), azaz Kallós Pál 2018-ban ünnepelné 90. születésnapját. Ebből az alkalomból a párizsi Alain Le Gaillard Galéria a Le Minotaure Galériával karöltve kiállítással adózik a fény és árnyék mesterének. A tárlat válogatást mutat be a művész 1951-től a kilencvenes évek végéig készült munkáiból, melyek mindig finoman játszottak az absztrakt és a figuratív festészet határvonalán. Az esemény megrendezésében a Pierre Loeb Galéria Archívuma is együttműködött, ennek köszönhetően olyan műveket is láthatnak a művészetkedvelők, amelyeket még az 1950-es években állítottak ki a Galerie Pierre-ben.
Vidéki orvos fiaként Kallos Pálnak akár békés, kényelmes, polgári gyerek- és fiatalkor is juthatott volna. Bizonyos események sorozata azonban más irányt szabott az életének. 10 éves korában egy betegség miatt hónapokat kényszerült ágyban tölteni. Unalmas óráit rajzolással töltötte – a festés ekkor vált élete szerves részévé.
1944-ben, 15 évesen Auschwitzba deportálták; családja nagy részét elveszítette, de ő túlélte a poklot és visszatért Budapestre. Beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Szőnyi István növendéke lett, és több életre szóló barátságot kötött.
A felszabadulást követő néhány reményteljes év után világossá vált, hogy Magyarország a szovjet típusú diktatúra útjára lépett, ezért Kallos főiskolai barátjával, a szintén festő Fehér Györggyel 1949-ben illegálisan elhagyta szülőföldjét.
Párizsba érkezve kenyerét szőrmefestéssel kereste meg egy szűcsnél, munka után pedig következett a tanulás, a legjobb „iskolában”, a Louvre-ban, ahol a clair-obscur legnagyobb mestereitől, Rembrandttól és Tintorettótól leste el festészetük fortélyait.
1952-ben ismerkedett meg Raymonde Godin québeci származású festőnővel, akivel hamarosan össze is házasodott és együtt éltek egészen Kallos 2001-ben bekövetkezett haláláig. Fiuk, a ma már zenész Ferenz 1961-ben látott napvilágot.
Az első párizsi évek rövid szürrealista periódusát követően Kallos lírai absztrakt képeket festett, melyről első párizsi, a Pierre Galériában rendezett kiállítása is tanúskodott. Pierre Loeb, a neves galéria tulajdonosa szerződést ajánlott Kallosnak, együttműködésük közel 10 évig, a képkereskedő élete végéig tartott. Így – más magyar származású festők, mint Vajtó Ágota, Fehér György vagy Szenes Árpád mellett – ő is a legendás “Pierre-istálló” tagjává vált és olyan művészekkel ismerkedett itt meg, mint Vieira da Silva, Lanszkoj és Zao Wou-Ki.
Az 1958-60 közötti időszak alatt finoman érzékelhető, sokszor tragikus, expresszionista figurák sejlettek fel képein. 1964 után egy derűsebb, figuratív-absztrakt ábrázolásmód jellemezte festményeit, melyeken olykor más, híres festők alkotásait – Velasquez (1961), Matisse (1962) et Manet (1969) – értelmezte újra.
Az 1970-es évek elejétől Kallost Kiskunhalason töltött gyermekkora tájai ihlették meg. A Bokor-sorozat nagyméretű, színes foltjai eget, fákat, vizet rejtenek, vagy az Alföldet, a pusztát idézik.
A tragédiák után, melyek megragadó formákban öltöttek testet Kallos festészetében, a hetvenes évektől érezhető a remény, a fény felé fordulás, mely ábrázolásában az építészeti struktúrák segítették.
A hetvenes évek második felétől újabb alkotói periódus vette kezdetét, mely a nyolcvanas éveket is jellemezte. Képein ekkortól széles vízszintes és függőleges sávok keresztezik egymást légies fehér alapon. Ezek a felfüggesztett, szinte lebegő lila, piros, kék, sárga formák egyfajta térbeli felszabadulást idéznek: egy végre elért, korlátok nélküli mozgás lehetőségét (Sávok és Modulok-sorozat). Ekkor tért át az olajfestékről az akrilfesték használatára is, ami jobban illik az áttetszőség e játékához.
A 1990-es években Kallos már Provence-ban élt, ahol lépten-nyomon találkozhatott antik műemlékekkel. Ennek és egy korábbi velencei utazásnak a hatására festményein újabb elemek, építészeti formák részletei – oszlopok, ívek, elnagyolt falrészletek – tűntek fel, továbbra is a végtelen teret ábrázoló fehér alapon. Utolsó éveiben e minták a görög mitológiából (Dionüszosz) származó arcokkal vagy a vászonra applikált falevelekkel egészültek ki.
Pierre Loeb halálát követően Paul Kallost a Galerie Pierre Domec, 1971 és 1984 között a Nane Stern, később a Galerie Zürcher képviselte. 1996-tól a Párizsban és Bordeaux-ban is jelen lévő La Galerie le 3ème Œil szervezett neki kiállításokat.
Műveit a legkomolyabb művészeti vásárokon állították ki és számos rangos francia és külföldi (Denver, Rio de Janeiro, Tel Aviv) múzeum, többek között a budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményét gazdagítják.
Magyarországon két jelentős csoportos tárlaton csodálhatta meg alkotásait a hazai közönség: a Szépművészeti Múzeum 1971-es Tisztelet a szülőföldnek. Külföldön élő magyar származású művészek I., valamint a Műcsarnok Tisztelet a szülőföldnek. Külföldön élő magyar származású művészek II. című kiállításain.
Legfontosabb retrospektív tárlatait 1984-ben a metz-i Szépművészeti Múzeumban, 1998-ban az Évreux-i Múzeumban és a rodezi Denys Puech Múzeumban, 2011-ben pedig a párizsi Le Minotaure és Alain Le Gaillard Galériákban, valamint a Párizsi Magyar Intézetben rendezték.
Műveit legutóbb 2014-ben a brüsszeli Laurentin Galériában, illetve 2015-ben papírmunkáit a párizsi Convergences Galériában tekinthették meg az érdeklődők.
Paul Kallost jelenleg a párizsi Le Minotaure Galéria képviseli.
2015-ben az oeuvre gondozására megalakult a Paul Kallos Barátai Egyesület és a Kallos Tudományos Bizottság, mely jelenleg a Kallos életmű-katalógusának kiadását készíti elő.
