„Tegyük fel, hogy van egy fa, aminek a gyökere nagyon sokszor szimmetrikus. Viszont sosem teljesen egyforma, ahogy mi, emberek sem vagyunk ugyanolyanok jobb oldalt és bal oldalt, és ez valószínűleg igaz a legapróbb részecskék működésére is.”
Január 31-én folytatódott a Kortárs folyóirat és a Typotex Kiadó ismeretterjesztő sorozata, a Dialógusok. A harmadik előadás – melynek ezúttal is a Kossuth Klub adott otthont – a Mindörökké szimmetria címet kapta. Az érdeklődők ezúttal Mátrai Erik képzőművész és Patkós András fizikus beszélgetését hallgathatták meg. Ők ketten arra próbáltak választ találni, hogy a szimmetria önmagában létező vagy ember által létrehozott jelenség-e, és hogy a szimmetria fogalma mennyire határozza meg gondolkodásunkat. Mátrai Erik festőművészként szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, műveiben előszeretettel kísérletezik a térrel, a felületekkel és a fényekkel. Patkós András emeritusz egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, majdnem 40 évig volt a TTK Atomfizikai Tanszék oktatója, 100 tudományos közlemény és közel 70 tudománynépszerűsítő cikk szerzője. Kutatási területeihez tartozik a fizika alapvető kölcsönhatásainak kvantumtér-elmélete és a részecskefizika asztrofizikai és kozmológiai alkalmazásai. A beszélgetés moderátora szokás szerint ezen az estén is Palugyai István tudományos újságíró volt. Mielőtt elkezdődött az előadás, Horváth Balázs, a Typotex főszerkesztője lépett a mikrofonhoz, hogy megemlékezzen a január 5-én elhunyt Votisky Zsuzsáról, a kiadó alapítójáról és vezetőjéről.
„Zsuzsa a kiadó belső motorja volt. Tudományos szolgálatnak tekintette a feladatát. Nagyban köszönhető neki, hogy a Dialógusok előadássorozat létrejöhetett. Sosem elégedett meg annyival, hogy a Typotex csupán könyveket adott ki. Fontosnak tartotta a beszélgetéseket, ahol a tudás birtokosai – beleértve a hallgatóságot is – egymással kapcsolatba kerülhetnek. Nagyon örülne, ha látná, hogy a Dialógusok harmadik előadása is ilyen sok érdeklődőt vonzott”
– hangzott a méltatás.
A világ sokoldalúságáról szóló rendezvénysorozat ma a szimmetriát állítja a középpontba. Azt a jelenséget, mely határos a természettudománnyal, a művészettel és a technikával, emellett összekapcsolja azon törekvéseket, mellyel az ember közel kerül a világ megismeréséhez. Mai két vendégünk a természettudomány és a művészet szimmetriaképét tükrözteti egymással
– konferálta fel az estét Palugyai István, majd Mátrai Erik lépett a pódiumra, aki vetítéssel is készült előadására.
„Mintha a szimmetria a természet feltétlen velejárója lenne. A vizualitásban, a képzőművészetben és az építészetben mindig egyfajta stabilitást, örökkévalóságot, erőt reprezentál”
– foglalta össze a képzőművész. Patkós András a saját szakterülete felül közelítette meg a szimmetria kérdéskörét:
„A fizikában már Newton is felfedezett bizonyos szimmetriákat, amikor a mechanika mozgásegyenleteit megállapította. Például küszködött azzal, hogy létezik-e abszolút tér, le kell-e horgonyozni valahova a tér kezdőpontját. Rengeteg időnek el kellett telnie a 19-20. század fordulójáig, míg a kísérleti, elméleti megfontolások eljutottak oda, hogy nem beszélhetünk abszolút térről. Oda helyezzük a koordinátarendszerünk kezdőpontját, ahol az a legkényelmesebb az adott jelenség tanulmányozására.”
Palugyai István elsőként azt a kérdést szegezte a két meghívott előadónak, hogy vajon mindenki a szabályosságban keresi-e a harmóniát.
„Tegyük fel, hogy van egy fa, aminek a gyökere nagyon sokszor szimmetrikus. Viszont sosem teljesen egyforma, ahogy mi, emberek sem vagyunk ugyanolyanok jobb oldalt és bal oldalt, és ez valószínűleg igaz a legapróbb részecskék működésére is. Lehet, hogy a jobb oldalnak más a funkciója, mint a balnak. Borzasztóan jó érzés hallani, hogy ez így működik”
– válaszolta Mátrai Erik.
„A szimmetria a tudomány vagy művészet módszere. Egy adott szinten a segítségével eredményesen tudjuk megragadni a jelenséget, de amikor elkezdjük részletesebben vizsgálni, mindig kibukik a szimmetria egy szisztematikus sérülése, egy következő réteg. A szimmetria fizika eredményessége, hogy minden eddigi réteghez tudott egy újabb, bővebb szimmetriát társítani. Ezt hívjuk ma standard elméletnek”
– foglalta össze Patkós András.
Palugyai István arra volt kíváncsi, vajon társadalmi szempontból miként vizsgálható a kérdés:
„A rengeteg szimmetria, a fekete és fehér, a bal és jobb, ying és yang kiegészítik egymást. De ha azt látjuk, hogy az egyik irányban nagy az eltolódás a másik hátrányára, akkor bizonyos feszültségek alakulnak ki, és szétesik a szimmetria…”
Mátrai Erik szerint nincs tökéletes megoldás.
„Emlékszem, amikor a tanárnő mondta a fizikaórán, hogy nincs két egyforma dolog, két tojás sem lehet egyforma. Akkor tényként fogadtam ezt a kijelentést, és biztos, hogy így is van. Hiába húzok körzővel egy kört, akkor sem lesz egyforma a két oldala. Az egyik oldalon kicsit több grafitmorzsalék lesz, mint a másikon. Lehet, hogy a természet szempontjából ez így van rendjén, ettől lesz folyamatosan mozgó”
– fejtette ki, majd megjegyezte, hogy az ember szimmetriára való igénye alapvető és szükséges:
„Az örökkévalóság reprezentálása a szimmetria segítségével ma is ugyanúgy működik. Nem hiszem, hogy ezek a jelentések változtak volna a tudatunkban”
Zárógondolatként Palugyai István rámutatott, úgy tűnik, sem a fizika, sem a művészet nem tudna szabadulni a szimmetriától és a szimmetriasértéstől. Ezzel a megállítással mindkét beszélgetőtársa egyetértett.
A Dialógusok első két előadásáról szóló tudósításunkat itt találod:
