Szilasi Lacinak
„Aki reggel elfelejti meginni a kupica pálinkáját, az annak a hanyagsága!” – sokszor idézte nagyapja mondását Jenei Jóska bácsi, a legöregebb ajkai vadász, akit ismertem. A Vas megyei Sitkén nőtt föl, és erős volt a kapcsolata öregapjával, aki templomszolga is volt. Mise előtt ő készítette elő a szükséges kellékeket, majd fölöltöztette a papot, csöngetett, és elkezdődött a szertartás. Utána legközelebb perselyezéskor akadt dolga, ami jó fél órát jelentett. Ezért aztán kihasználta az alkalmat, és kilépett a közeli kocsmába, ahol meg tudott inni egy-két pohárral, s még időben visszaért a templomba. Igenám, de a plébános az oltártól belátott a sekrestyébe, és észrevette, hogy az öreg kalapja egy időre eltűnt a fogasról, s a mise végén kérdőre vonta.
Következő vasárnap tanult a dologból, és csak hajadonfőtt osont át az ivóba.
Isten szolgájának elvi kifogása volt az italozás ellen. A sekrestyés védekezése viszont filozofikus magasságú volt.
– Jenei bácsi má’ megin’ igen sok pálinkát ivott, érzem a lehelletén!
– Öspörös úr, kérem, hát a soknak is ugyanollyan szaga van, mint a kevésnek…
*
Lakodalmi fordulat:
– Kínáljátok a Tisztelendő Urat, a többieknek meg úgyis van magához való esze!
*
A 90-es években jelent meg első vadászkönyvem, és Székelyföldre is elvittük. Udvarhelyt volt egy könyvbemutató, az Ugron Kúriába elég sokan eljöttek. Zoli barátommal mentünk Magyarból, ahogy ott mondták. A bemutató után hosszú beszélgetés következett, helyben főzött Semper sört kortyolgattunk, nagyon jó hangulat volt. Aztán fölmentünk a Hargitára, a vadászházban lévő szállásunkra, ott tovább iszogattunk, jó későn kerültünk ágyba. Hajnalban viszont indultunk ki kakasdürgésre. Az órára valahogy fölébredtünk, de szemünket dörzsölgetve, ásítozva lépkedtünk lefele a lépcsőn. Fővadász barátunk nyomban megkérdezte.
– Mi baj van fiúk?
– János, sokat is ittunk, keveset is aludtunk, minden baj van…
– Igyatok meg egy-egy deci szilvapálinkát!
– János, attól jobb lesz?
– Vagy jobb lesz, vagy rosszabb, de így az nem marad, az biztos! – hangzott bölcs válasz.
*
Az eddigiekből is látszik, hogy az ivásnak megvan a maga ideje. A reggeli pálinka szertartás, de komoly ember délelőtt nem iszik bort. Erre utal a mondás: igya csak meg nyugodtan, ez olyan jó kis könnyű homoki bor, hogy a deles harangszó előtt is meg lehet inni.
*
A szőlőhegyen többedik szomszédunk volt Hánzi, sógornőm nagybátyja. Igen szerette a bort. Azt mondta, neki kedvenc állata – a muslica! Mer’ az egész életébe’ részeg! Még jobban szeretem kérdését: „Mára esett a fájdalmas péntek?” Fájdalmas péntek az a nap volt, amikor kiürült egy hordó.
*
A 90-es években fiatal kollégám Marosvásárhelyre udvarolt. Amikor harmadszor utazott az erdélyi városba, benézett az ottani magyar újság szerkesztőségbe. A kollégákkal hamar hangot talált. Kisvártatva megkérdezte.
– No és isztok?
– Csak amennyit a szakma megkíván… – tájékoztatták.
*
A következő történetet nehéz csak elmondani vagy leírni.
A 70-es években Lajos megvett a Somlón egy darab szőlőt. A pince tele volt borral. Elhívta a barátait, nagy bulit csaptak. Amint fokozódott a hangulat, az újdonsült gazda teleszívta a lopóját borral, kiállt a pince elé, és a földre borsugárral kezdte kirajzolni, miközben fennhangon mondta:
– Ki-fogy-ha-tat-
(ekkor odaért az egyik cimbora bal vállához)
– Menj odébb! – lökte meg – lan. – fejezte be a szót.
De aztán elhanyagolta a szőlőt, és bizony kifogyott a pincéből a bor.
Ajkán lakott. Pár évvel később januárban egy vasárnapi napon készülődik indulni.
– Hát te hova akarsz menni? – mordult rá a felesége.
– Megyek a hegyre, lefejtem azt a kis bort.
– De hát azt mondtad a múltkor, hogy már csak egy liter maradt?
– Igen – mutatta föl diadalmasan a félliteres üveget – azt akarom lefejteni!
*
Nem nagyon szeretem a székely élet három alaptörvényét, legalábbis a második pontot. „A sör nem ital, az asszony nem ember, a medve nem játék!” Ezt Jenei Jóska bácsi elegánsabban fogalmazta meg: „Sört csak az iszik, aki röst kimenni a kútra hajtani egy vödör vizet.”
*
Meddig kell jó reggelt-et köszönni?
Amíg meg nem isszuk az első kupica pálinkát.
*
– Reggeliztél már?
– Nem.
– Hol a poharad?
*
– Kér egy stampedlivel?
– Köszönöm, nem keverem!
– Mér’ eddig mit ivott?
– Féldecit!
*
Jó téli hideg időben így toppan be a meleg vadászházba:
– Itt fagyunk meg szomjan!
*
– Erős ez a bor…
– Dehogyis! A víz az erős. A víz hajókat hordoz a hátán, meg erőműveket hajt, de a borról én ilyent még nem hallottam.
*
– Ha amikor öntik a bort habzik, az nem baj, de ha a hab marad, én menek…
*
A víz nagyon erős ital. A legerősebb pálinkát is legyöngíti, olyan erős.
*
Bandi bácsi apámnál valamivel idősebb vadászember volt. Gabika, a felesége több évvel fiatalabb volt nála, és Buksinak hívta. Gyerekük nem volt, kutyájuk mindig. Bandi bácsi vezette az Állami Gazdaság üzemi iskoláját, közhasznú nevén a fejőiskolát. Az előszobájában lógott néhány szépen preparált lúd meg réce, és pár őzagancs.
Bandi bácsi alkoholista volt. Autót nem vezetett, egy oldalkocsis Pannóniával járt vadászni, hogy a kutyáját is vinni tudja. Képes volt reggel 6-ra, nyitásra bekerekezni a falu 5 kilométerre lévő kocsmájába, ott berumozott, és 8-kor már kótyagos fejjel kezdte a munkát. Nagyobb névnapokon is jól beivott. Ilyenkor éjfél után többször elmondta a szentenciáját.
– Aki nálam is jobban szereti a bort, az tavasszal már ülve szopogatja a venyigét. De ha egyszer ölég, akkor ölég! – s akkor elindult haza.
Aztán egy elvonókúra után egy kortyot sem ivott. A Dunaújvárosi Kohász Vadásztársaság tagja volt. A 70-es évek végén egy csikorgós téli fácánhajtás előtt kiszállt hozzájuk ellenőrizni a rendőrség. A papírokat rendben találtak, utána megszondáztattak néhány embert. Már ez első körben három szonda elszíneződött, a nagy hidegben többen meghúzták a laposüveget. A második körben Bandi bácsit böködi a szomszédja, hogy lépjen ki helyette, hisz tudták róla, hogy absztinens.
– Fújtam a szondát a Kohász becsületéért! – mesélte büszkén.
*
A somlai bort a közvélekedés férfierő növelőnek tartja. A legenda szerint a Habsburgok, ha fiú utódot akartak nemzeni, a Somlón termett fehéret rendeltek. Jeni Jóska bácsinak vagy 40 évig volt szőlője a hegyen, s mivel mind a bort, mind a fehérnépeket igen szerette, megkérdeztem, mi a tapasztalata ebben az ügyben.
– Hát, Tamáskám, azt tudom neked mondani, hogy ettől a somlai bortól az embernek másnap olyan mócsingos a fasza. Azt nem mondhatnám, hogy kemény, de olyan mócsingos!
*
Becsületes, Istenfélő família voltak.
Egyetlen hiba az volt, hogy a fiúk a Krisztus könnyét is megitták volna! Az édesanya tartott a konyhaszekrényben, a fűszerek mellett egy kis üveg pálinkát, ami kellett néhány süteménybe.
De a biztonság kedvéért ráírta: „Ecet”.
Igenám, de egyik este a férje és a két fiú úgy értek haza, hogy még nagyon szerettek volna kortyolni valamit, de épp semmi alkoholt nem találtak. Kutakodás közben elővették az ecetes üveget is, beleszagoltak, és nyomban rájöttek a turpisságra. Meg is itták a tartalmát az utolsó cseppig!
Amikor az anya pár nap múlva ecetet vásárolt, a flakonra ezt írta: „Tényleg ecet”.