+ Film

Elhunyt Cseh András

Cseh András rajzfilmrendező, a Frakk- és a Vackor mesék egyik alkotója volt.

Meghalt Cseh András rajzfilmrendező, a Frakk- és a Vackor mesék egyik alkotója – közölte fia szombaton a 24.hu hírportállal.

Cseh András 90 éves volt.

1946 és 1951 között a Képzőművészeti Főiskolára járt, ahol Szőnyi István tanítványa volt. 1961-től a Pannónia Filmstúdióban mozdulattervezőként, majd operatőrként és rendezőként dolgozott.

Így írt róla a Varga Zoltán filmtörténész a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) honlapján:

„Izgalmas kettősség a magyar animációs film történetében, hogy a folyamatos művészi útkeresés és a népszerű szórakoztató termékek szépen megférnek egymás mellett, s ezt az egyensúlyozást jól szemléltetheti Cseh András életműve. Az idén 88 éves alkotó már a hazai animációsfilm-gyártást megalapozó „nagy csapatnak” is a tagja volt: Macskássy Gyula 50-es években készült rajzfilmjeiben dolgozott animátorként és operatőrként, A kiskakas gyémánt félkrajcárjától A telhetetlen méhecskéig. A Pannónia Filmstúdió 60-as évek elején induló sorozatfilm-készítésében már rendezőként közreműködött (Artur– és Peti-széria), s rövidesen kezdetét vette szerzői életművének építése is, az évtizedben kibontakozó magyar animációs új hullámhoz maradandó egyedi filmekkel járult hozzá. Közéjük tartozik az akkor divatos kollázsanimáció fanyar humorral és fergeteges táncjelenetekkel dúsított példája, A tapéta nem minden (1964); az egyszerre lírai és komikus hangvételű, a rajzfilm és a kollázs ötvözetét kínáló Áprilisi szél (1965); vagy a Nyersanyag (1968) vitriolos portréja egy ember életútjáról – a technikákat kombináló film alighanem elsőként mozgat gyurmát a hazai animációban.

A szélesebb közönség előtt mégsem ezek a formai határokat megkérdőjelező, ironikus filmek az igazán ismertek, hanem az alkotó papírkivágásos animációt használó munkái. Egy míves mesefeldolgozás (A szélkötő Kalamona) mellett alapvetően sorozatok készültek papírkivágásos animációval: a Frakk, a macskák réme négyévados kutya–macska komédiájának nagyja, a pisze kölyökmackó óvodás és kisiskolás élményeit bemutató Vackor pedig egészében Cseh András rendezői munkájának gyümölcse. Érdekes paradoxon, hogy az életműben bár az egyedi animációk a 60-as évek után nem gyarapodtak, valójában a népszerű sorozatokhoz használt papírkivágásos forma-technika érett a Cseh Andrásra igazán jellemző és felismerhető kézjeggyé.”

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top