A művésznő, aki elsőként festette meg önmagát meztelenül

Hosszú évtizedekre, méltánytalanul száműzték a német expresszionista festőművész, Paula Modersohn-Becker (1876-1907) nevét a művészettörténetből, pedig festményei kétségkívül korszakalkotóak. Ő maga a német expresszionizmus és modernizmus kezdete, sőt, annál is több: az első női festő a művészettörténetben, aki önaktot készített, és akinek egy egész múzeumot szenteltek. Rövid, tragikus élete során – mindössze 31 évet élt – 750 festményt, több mint ezer rajzot és 13 rézkarcot alkotott.

„MILYEN KÁR!” – MONDTA, ÉS HOLTAN ESETT ÖSSZE

Paula Becker 1876. február 8-án született Drezdában, értelmiségi családban: édesapja mérnök volt, édesanyja, aki nemesi családból származott, oroszul, franciául és angolul is kiválóan beszélt. A család 1888-ban költözött Brémába. Édesanyja számos művésszel ápolt jó barátságot, akiket rendszeresen vendégül is látott otthonukban. Így Paula Beckernek már gyerekkorában természetessé vált a művészeti közeg. Korán eldöntötte, hogy festőnek áll, ám csak 16 évesen kezdett el komolyabban foglalkozni a rajzolással: nagybátyja támogatásával 1892-ben egy londoni művészeti iskolában tanult fél évig, ahol reggel 10-től este 6-ig tartottak a rajzórák. Brémába visszatérve festészeti magánórákat vett Bernhard Wiegandt festőtől, ám ezalatt édesapja unszolására elvégezte a két éves, tanítói/nevelőnői iskolát is: a családfő ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy lányának polgári foglalkozása is legyen. 1896-ban Berlinbe költözött.

Mivel a nők akkoriban hivatalosan még nem tanulhattak Németországban művészeti akadémián, ezért különböző festő- és rajzkurzusokon képezte magát másfél évig. Legelőször 1897 nyarán látogatott el az azóta elhíresült Worpswede művésztelepre, ahol életre szóló barátságot kötött Clara Westhoff szobrásszal, Rainer Maria Rilke költővel, valamint itt ismerte meg leendő férjét, a festő Otto Modersohn-t, akihez 1901. május 25-én ment feleségül. (Apja provinciális gondolkodását mi sem tükrözi jobban, minthogy az esküvő előtt Paulát befizette egy berlini iskola főzőtanfolyamára, ahol az akkor már művészeti díjat is nyert festőnő két hónapon át azt tanulta, hogyan kell fasírtot készíteni.)

Összesen négyszer járt tanulmányúton Párizsban, 1900-ban, 1903-ban, 1905-ben és 1906-ban, követve Clara Westhoffot és Rilkét, menekülve rosszul működő házasságából. Noha Otto kezdetben lelkesen támogatta felesége művészeti törekvéseit, a későbbiekben lesújtóan írt stílusáról:

„Szögletes, csúnya, bizarr, esetlen. A szájak olyanok, akár a sebek, az arcok akár a gyengeelméjűeké.”

– olvasható naplójában. Sőt, egy másik bejegyzésben, kiemelte, hogy „legyen szó bármiről is, a nők nem könnyen valósítják azt meg a helyénvaló módon”.

Nem csoda hát, hogy Paula Becker időről időre Párizsba menekült barátaihoz, Rilkéhez és Clara Westhoffhoz. Végleg el akarta hagyni Ottót, és csakis a művészetnek élni, ám férje utánament, kibékültek, Paula teherbe esett, így 1907 februárjában visszatértek Worpswede-be. (Addig férje előző házasságból született lányát nevelte, közös gyermekük nem volt.) Lányuk, Mathilde Modersohn 1907. november 2-án született. Paula Becker 18 nappal a szülés után, embólia következtében halt meg: éppen kisebb ünnepségre készült a családdal, boldogan tartotta csecsemőjét a kezében, amikor felállt, megszédült, és hirtelen összeesett. Utolsó mondata az volt: „milyen kár!”

A KÉP, AMELY MEGVÁLTOZTATTA A MODERN MŰVÉSZETTÖRTÉNETET

A fiatal festőnő történelmet írt negyedik és egyben utolsó, 1906-ban tett párizsi tanulmányútja során, amikor megfestette a művészettörténet első, női festőt ábrázoló teljes alakos önaktját – tette mindezt nagyon is tudatosan:

„Megcsináltam. Megcsináltam azt, amit előttem senki más. Tisztában vagyok vele, sikerült.” – olvasható naplóbejegyzésében az „Önarckép a 6. házassági évfordulón”  című festménye kapcsán, amelyen a művész félmeztelenül látható. A póz, amelyben megörökítette magát, kísértetiesen hasonlít egy terhes nőre, aki kíváncsian vizsgálja változó testét és a benne növekvő életet – pedig Modersohn-Becker ekkor még biztosan nem eshetett teherbe. (A művet 1906. május 25-én festette.) A képpel szinte megjövendölte sorsát és végzetét.

Paula Becker újító, modern festészete nemcsak technikájában, hanem témáiban is merőben eltért a megszokottól: a kor férfi művészeivel szemben nem idealizálta a női testet, giccses, cukormázas maszlag nélkül festett csecsemőiket szoptató meztelen anyákat, nőket és kislányokat, bensőséges módon láttatva igazi, törékeny, érzékeny lényüket.

A művészettörténészek szerint a Párizsban töltött 1906-os év volt a legtermékenyebb időszaka: bolháktól hemzsegő kis műtermében nyolcvan képet festett. Noha a nácik előretörésekor, 1937-ben hetven festményét távolították el a múzeumokból, semmisítették meg vagy állították ki „degenerált művészetként,” később mégis ő volt az első női festő, akinek egy egész múzeumot szenteltek.

Rövid pályafutása során 750 festményt – amelyből mindössze hármat adott el életében – több mint ezer rajzot és 13 rézkarcot készített. A Paula-Modersohn Becker múzeum 1927-ben nyitotta meg kapuit, és a mai napig működik Brémában.

RILKÉVEL ÉS CLARA WESTHOFFAL VALÓ BARÁTSÁGA

A hagyományostól eltérően indult 1899 szilveszter éjszakája Paula Becker számára: mindent maga mögött hagyva vonatra szállt és egész éjjel utazott, hogy reggelre Párizsban legyen barátnőjénél, Clara Westhoffnál, aki akkoriban Rodin tanítványa volt. Első párizsi útja során lelkesen járta a múzeumokat, különösen a Louvre-ban időzött sokat, és másolta a régi mesterek munkáit.

Míg Clara Rodinnél tanulta a szobrászmesterséget, addig Paula a Colarossi Akadémián festett, de az anatómia órákat közösen látogatták. 1900-ban Paula és Clara visszatért Worpswede-be, ahol megismerkedtek és barátságot kötöttek Rilkével. A költő állítólag mindkettőjükbe beleszeretett, de Paulát akarta feleségül venni, ám a festőnő akkorra már Otto Modersohnnak ígérte a kezét. Így Rilke Clara Westhoffot vette el 1901 tavaszán, Paula és Otto esküvője után. Furcsa négyesüket csak úgy hívták „A Család”, amely egymás között létrejött szoros művészeti és érzelmi kötődésüket is jól kifejezte. Clara Westhoff 1902 decemberében szülte meg Ruth Rilkét, ám a költő fél év után elhagyta Clarát és a gyermeket: a szobrásznő szüleire bízta lányukat, és Párizsba ment, hogy ígéretesnek induló művészeti karrierjét beteljesítse: Rodin, Fritz Mackensen és Max Klinger is zseninek tartotta, akik hímsoviniszta módon úgy fogalmaztak, „nem úgy nyúl a kőhöz, mint egy nő”.

Rilkével életük végéig jó barátságban maradtak. Paula időről időre visszatért Párizsba, utolsó, 1906-os ott-tartózkodása idején festette meg Rilke azóta elhíresült portréját. Hogy kettőjük között pontosan mi történt, nem tudni, annyi viszont bizonyos, hogy nagyon erős érzelmi kötelék fűzte őket egymáshoz. Habár Rilke az egyik legnagyobb rajongója volt festészetének, a költő furcsa módon meg sem említi őt vagy Clarát a művésztelepről szóló könyvében. Sőt, Rodinnek is úgy ajánlotta be, mint „egy kiváló festő feleségét.”, nem mint önálló és független művészt. Ma mégis Paula Becker a leghíresebb festő a Worpswede-ről. 1908-ban, egy évvel Paula halála után Rilke megírta Rekviem (egy barátnőm emlékére) című versét, amelyben megemlékezik egykori szerelme különleges lényéről, nem tagadva a nő kínzó hiányát és a köztük lévő elszakíthatatlan köteléket.

„Mert ha van vétek, akkor ez a vétek: / a kedves szabadságát nem növelni /szabad bensőnk minden szabad hevével. / Csak ezt tehetjük: akit szeretünk, / engedjük el; mert egymásba fogózni / tanulnunk sem kell, oly könnyű dolog. / Itt vagy-e még? Melyik sarokba vagy? / Te minderről sokat tudtál, s erőd / oly sokra volt, elmenvén, mindeneknek / kitárulón, akár a virradó nap. / Az asszony szenved, szeretni: magány, / s a művész néha sejti munka közben: / át kell formálnunk, műbe, a szerelmet. / Te elkezdted; abban, mit most a hír, / megfosztva ettől, torzít – ez ragyog. / Ó, tőled minden hírnév távol állt. / Fénytelen éltél; szépséged szelíden / vontad be, akár zászlót ha bevonnak / ködös-szürke hétköznap-reggelen, / dolgozni vágytál, hosszan, semmi mást – / s megállt a munka, mégiscsak megállt.”

(Rilke: Rekviem (egy barátnőm emlékére) Szabó Ede fordítása)

ÖNAKT, PAULA BECKER ELŐTT

A művészettörténet első ismert önaktját Albrecht Dürer (1471-1528) készítette 1500 és 1512 között. A 29,2 × 15,4 centiméteres tollrajz keletkezésének körülményeiről nem sokat tudni. A rajzon található bélyeg arról árulkodik, hogy a mű a Grünling-gyűjtemény része volt.

Mindössze 17 évesen festette meg a Zsuzsanna és a vének című képét a barokk művésznő Artemisia Gentileschi (1593-1653). A Bibliából ismert történet feldolgozását – amelyben Zsuzsannát két vén korrupt bíró megpróbálja megerőszakolni, majd amikor ő ellenáll, azok házasságtöréssel vádolják – 1601 és 1602 között készítette el, modell híján pedig feltehetően a saját meztelen testét használta. A mű azonban nem értelmezhető önaktként.

Fedetlen kebleit festette meg és ajándékozta a miniatűrt az amerikai festőművésznő, Sarah Goodridge (1788-1853) 1828-ban szeretőjének, Daniel Websternek, hogy így bírja házasságra a férfit: az „önarcképként” számon tartott 6,7 cm x 8 cm-es képen azonban nem látható a művésznő arca és teljes alakja sem.

Ugyanebben az évben, 1828-ban készítette el a német romantikus festészet ikonjává vált Önarckép állvánnyal című félmeztelen önportréját Victor Emil Janssen (1807-1845). Egyes források szerint a kép 1832-ben vagy 1835-ben készült. A feltehetően mentális betegségben szenvedő, tuberkulózisban 38 évesen elhunyt művész a legtöbb képét elégette, a megmaradt munkák pedig festő barátjához, Friedrich Wasmannhoz kerültek.

A modern művészettörténetben Edvard Munch (1863-1944) volt az első, aki 1903-ban félmeztelen önarcképet festett, őt követte Picasso (1881-1973), aki csakúgy, mint Paula Becker, 1906-ban örökítette meg magát ruhátlan felsőtesttel.

Diana Radycki művészettörténész, aki elsőként fordította le angol nyelvre Paula Modersohn-Becker naplóját és leveleit, valamint elsőként publikált monográfiát a festőnőről, úgy véli, hogy Paula önaktja is inspirálta Picassót félmeztelen önarcképe megfestésére. Sőt, a Gertrud Steinről készített portréja befejezéséhez is, amellyel sokáig küzdött, Paula munkái nyújtottak segítséget. Noha a két művész nem állt szoros kapcsolatban, annyi bizonyos, hogy Picasso, az egyik közös barátjuk révén, járt Paula párizsi műtermében, tehát láthatta az önaktot.

Paula Becker ismertebb elődei közül, mint például Angelika Kauffmann (1741-1807) Berthe Morisot (1841-1895) vagy Mary Cassatt (1844-1926), senki sem készített aktot önmagáról, így valóban Becker volt az első nő, aki meztelenül örökítette meg magát.