Amit ad a sors, azt el kell fogadni, – mást úgy sem tehetsz, akkor sem lesz jobb, ha nem fogadod el –, és az adott helyzetet kell a lehető legjobban megélni.
Csákányi Eszter
Új közösségi térrel gazdagodott Budapest VII. kerülete. A Csányi utca 5. alatti, gyönyörűen felújított, hangulatos épületben kapott helyet az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár. A régi körfolyosós bérház egykori lakásaiból különböző korokra jellemző enteriőröket alakítottak ki, amelyek bemutatják a zsidó polgárok életét, az átriumos, üvegtetővel fedett, fűthető aula színházi előadásoknak, konferenciáknak ad otthont. Az előteret ,,Eszterek estjével” avatták fel: Rubin Eszter Barhesz című monodrámáját adta elő a Kossuth-, Jászai- és friss Bilicsi-díjas Csákányi Eszter. Az est vendégei a szerző saját készítésű barheszét is megkóstolhatták.
-
,,Minden előadásra sütök kóstolót, de most az egyik kedves néző is meglepett engem egy nagy kerek mákos barhesszel.
-
Eljött egy nagynéném, akivel életemben talán háromszor találkoztam, és elhozta Rottenberg Róza dédanyám fotóját, aki szerepel a regényben, de még sosem láttam a fotót. Róza a Kazinczy utcai mikvében dolgozott, és a merítkezés után ő mondta ki az asszonyokra a végső szót, mielőtt hazatértek a hitvesi ágyba: kóser.
-
Azt hiszem, ez életem legnagyobb sikere: az előadás után Csákányi Eszter megkért, hogy ugorjunk be egy éjjel-nappali közértbe libazsírt venni, meg megőrül, ha nem ehet még ma este az előadásban szereplő recept alapján készült zsidótojást a barheszhez.” Rubin Eszter
– Hogyan született meg az előadás?
Rubin Eszter: Keszthelyi Kinga dramaturgtól kaptam egy levelet, amelyben azt írta, hogy Csákányi Eszternek nagyon tetszett a Barhesz című könyvem, és szeretnének belőle monodrámát csinálni. Még egyszer elolvastam a levelet, aztán megkértem a páromat, hogy ö is nézze meg, biztosan az van-e odaírva, amit látok, és kiderült, hogy tényleg, Eszter szívesen előadná a Barheszt. Felolvasószínházi formában, Fischer Iván Lakásszínházában mutattuk be először, ahol én főztem hozzá a vacsorát. Nagy siker volt, és azóta sok helyre hívnak minket.
-
A barhesz a zsidó konyha péksüteménye, kelt fonott kalács. Szombatra hosszúkás, az őszi nagyünnepekre kerek formában sütik. Ebben a tipikusan huszadik századi magyar történetben úgy fonódik össze a Kohav és a Stier család sorsa az időben, akár a barhesz fonatai. Mákkal bőven megszórva.
-
A Barhesz, a szerző megrázó személyes története kisfia elvesztéséről, amely szimbolikus párhuzamot alkot a zsidó nép sorsával. De történhet bármely tragédia, mégsem élhetjük az életünket drámai díszletek között. Éppen ellenkezőleg: a halálnak csak az élettel lehet ellentmondani. Ezért szól a Barhesz az életről, a szerelemről, annak minden szépségével, abszurditásával és ambivalenciájával együtt. A gasztronómiával sűrűn átszőtt regény egyedi, szatirikus módon ábrázolja a gasztrománok világát, abszurdba hajló nézőpontból tekint a zsidó lélekre, istenkeresésre, szexre.
- „Az egész zsidósdi egy nagy purimi karnevál, csak a purimmal ellentétben a többi ünnepen kötött a témaválasztás.”
Csákányi Eszter: Szerettünk volna ,,rendes” színházi előadást csinálni belőle, de hosszan nem jöttek létre a körülmények, és mivel már nagyon dolgozni akartunk rajta, kitaláltuk, hogy legyen belőle felolvasószínház. Magyarországon nem nagyon csinálnak ilyet, pedig a felolvasószínház elképesztően jó műfaj, Németországban, Ausztriában rendszeresek az ilyen estek. Nálunk valahogy nem tudják elképzelni, hogy mi az a felolvasószínház, nem tudják, hogy nem olyan, mintha otthon a konyhában felolvasnánk valamit, hanem igazi, nagyszerű színházi est, amit komoly munka előz meg. Sokszor volt már ilyen munkám, a Krétakörrel is rengeteg felolvasószínházat csináltunk, és nagyon szeretem. Arról nem is beszélve, mekkora lehetőség a kortárs szerzőknek. Nem a könyvet olvasom fel: Eszter írt belőle egy monodrámát, azt adom elő. Szerencsére nem csak mi szeretjük, akárhová mentünk vele, mindenhol sikere volt.
R.E.: Bemutattuk a Zsidó Művészeti Napokon, a Múzeumok Éjszakáján, voltunk a csodálatos Rumbach utcai zsinagógában és vidéken is.
– Miért ragadott meg a könyv?
Cs. E.: Az életben maradás vágya mint alapgondolat fogott meg rögtön: amit ad a sors, azt el kell fogadni – mást úgy sem tehetsz, akkor sem lesz jobb, ha nem fogadod el –, és az adott helyzetet kell a lehető legjobban megélni. A Barhesz ezt az életfilozófiát képviseli, és én is így gondolkodom. Számomra ez az emberiség jövőjét, a túlélést jelenti. De sajnos ezt sokan nem tudják. Boldogtalan, szomorú arcokat látok magam körül. Nemrég Thessalonikiben jártunk a Pintér Béla Társulat Titkaink-előadásával. Görögország csődben van, borzalmasan szegényen, rosszul élnek, mégis csak mosolygós, kedves, jófej embereket láttam. Ugyanez az élni akarás, életszeretet árad Eszter könyvéből is. Van benne egy emblematikus történet a kisfia elvesztéséről, ami belénk ég, de mindenen felül tud emelkedni, azt sugallja, hogy egy ilyen tragédiát is túl lehet élni. Hál’ istennek van családja, van egy gyönyörű lánya, minden a helyére került, és ez is benne van a könyvben. Nagyszerű, filozofikus írás, amiben fontos szerepük van az ünnepek és a hétköznapok kulináris élvezeteinek és a humornak, amit szintén nagyra értékelek.
R.E.: Nem is túlélésről, hanem élésről van szó, élni kell megtanulni, és azt kell jól gyakorolni mindegy egyes napon. Az a nehéz.
-
,,Rubin Eszter regénye rendkívül eredeti alkotás, olyan lefegyverző eleganciával fűz össze tragédiát szatírával, családregényt receptkönyvvel, ami szokatlan a kortárs prózában. A könyv végig rendkívül széles érzelmi-intellektuális skálán játszik: nagyon megrendítő, máskor nagyon vicces, és magával ragadó. A Barhesz fontos témáinak és motívumainak jelentése egyre gazdagabb lesz: a zsidóság, a főzés vagy éppen a barhesz egyre összetettebb metaforává válik. A könyv nagy témája, a főzés gazdag metaforabokorrá fejlődik a regény során. Kifejezetten merészen játszik az ételekhez társított jelentésekkel: a barhesz előbb a gyermekkori dunyhát idézi fel, aztán a szakács-isten teremtményeként emlegeti az elbeszélő, majd a keletlen barhesz halott csecsemő lesz, ami – ahogy később rádöbbenünk – az elmesélhetetlen és mégis elmesélt tragédiát jelzi előre. A Barhesz regisztereket és műfajokat könnyű kézzel keverő stílusa már néhány oldal után jól felismerhető, kaleidoszkópszerű, érzékien gazdag, mindvégig ironikus, de sötét tónusokat is láttató írói nyelv.” Gács Anna, Élet és Irodalom.
– Csákányi Eszter hozzá tudott tenni a Barheszhez valami olyat, amiről magad sem gondoltad, hogy benne van?
R.E.: Az ő személyisége, ahogyan életre kelti a szavakat, rengeteget tesz hozzá. Számomra reveláció. Minden alkalommal szembetalálom magam azzal az állapottal, ahogy a kisfiam halála után, kócosan, pizsamában ülök a gépemnél és írok. Nem volt vele semmilyen célom, csak írtam. És sírtam. Konkrétan azok a szavak elevenednek meg, amiket a legelső napon írtam, magamnak. A szavaim Eszter által eljutnak azokhoz az emberekhez, akik az előadáson ülnek, és ők is sírnak. Ez elképesztően katartikus érzés.
Cs.E.: Favorizálom, hogy erőteljesen jelen legyen a kortárs művészet, és nagy örömömre sok élő szerző darabjában játszottam. Amikor az író eljön megnézni a próbát, az engem mindig rettentően gátol. Meg kell értenie, hogy ez az én utam, és biztos, hogy nem ugyanazt gondolom, amit ő, tehát neki azt el kell engednie. A kardinális kérdéseket persze beszéljük meg, jelezze, ha valami félremenne, de a színielőadásban nem ő szül, hanem én szülök, ezt adjuk hozzá a darabjához a rendezővel, és jobb, ha abba nem szól bele. Hozzáteszem: a Barhesznél nem így volt, nagyon sokat dolgoztunk rajta közösen, és itt a próbafolyamatot az előadások jelentették; akkor léptünk tovább, amikor már megtörtént egy-egy felolvasás.
R.E.: A Barheszt ötezerszer olvastam újra, bennem él a könyv minden szava és mindegyiknek a jelentése. Körömszakadtáig ragaszkodtam minden szóhoz, és eleinte egyáltalán nem akartam engedni belőlük. De aztán nekem is el kellett engednem az elképzeléseimet, különben nyilván nem születhetett volna meg az előadás.
Cs.E.: Ha a szerző nem képes elfogadni, hogy nem mindennel tudok úgy azonosulni, ahogy ő, akkor lehetetlen együtt dolgozni. Ez kemény feladat az írónak, de az eredmény sok mindenért kárpótolja. Természetesen amit Eszter szeretett volna, az benne van az előadásban.
R.E.: Az pedig nincs benne, amiről Eszter úgy érzete, hogy nem tudja átadni. Az van benne, ami az ő személyiségéből is fakad. És ez így csodálatos összekapcsolódás. Sokan odajönnek hozzám az estek után, és a legtöbbször azt mondják: ,,ez olyan, mintha az én családom története lenne”. Szinte mindenki belelátja önmagát. Ez biztosan az előadásnak szól. Nem így lenne, ha én olvasnám fel a monodrámát.
– Csak a zsidósághoz kapcsolódó helyszínekre viszitek az előadást?
Cs.E.: Nem, voltunk például a Petőfi Irodalmi Múzeumban is. Ez nem zsidó, hanem emberi történet.
R.E.: Igaz, hogy a zsidók számára micve, parancsolat, hogy mindig az életet kell választani, de a megélés, a túlélés, általános, minden ember számára létező parancs.
A következő Barhesz-előadásra 2017. december 9-én 18 órakor kerül sor az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tárban.
