Bár mindig is tudta, hogy énekléssel szeretne foglalkozni, tíz éve még álmodni sem mert volna arról, hogy a bécsi Volksoperben, vagy a Hamburgi Állami Operában énekel majd címszerepet. A Budapesten született, majd bécsi tanulmányait követően karrierjét is külföldön megalapozó mezzoszoprán, Dorottya Láng június 10-én a Müpában a Wagner-napokon dalesttel mutatkozik be a magyar közönségnek.
– A Wagner-napokon énekelsz szombaton, nem csupán Wagner műveiből állítottad össze az este programját. Mi alapján kapcsoltad össze a három szerzőt?
– Az est középpontjában Wagner Wesendock dalai állnak, bár összesen 18 dalt írt Wagner, ez az egyetlen dalciklusa, így dalesteken leginkább ezt szokták énekelni tőle. Az öt dal két kortársa, Liszt és Berlioz művei között hangzik majd el ezen az estén. Nem véletlenül kapcsoltam össze ezt a három zeneszerzőt. Liszt és Wagner számos szállal kötődik egymáshoz, jó kapcsolatban voltak, Berlioz pedig nagy Wagner-rajongó volt, ami nagyban befolyásolta a művészetét is. A zongorakísérőmmel, Helmut Deutsch-csal sokszor tesszük bele Liszt műveit a programjainkba, ugyanis ő nagyon szereti Lisztet. És van még egy fontos tényező. Magyar énekesként szerintem olyan színeket tudok megszólaltatni Liszt dalaiban, amiket mondjuk egy német vagy egy francia dalénekes nem biztos, hogy hall ebben a zenében. Ott van például A három cigány című dal, ami az este programjában is szerepel, ahol a dalszöveg számomra egyértelműen a magyar tájat idézi fel, amihez nekem erős kötődésem van, így ezt a személyességet is be tudom vinni az előadásba. Egyébként nagyon várom ezt az estét, hiszen ez lesz az első szólókoncertem otthon. Furcsa is, merthogy engem Budapesten tulajdonképpen senki sem ismer, és nyilván most mindenki sokat vár el tőlem. Izgalommal várom, hogy miként tudok ezeknek az elvárásoknak megfelelni. Megható és megtisztelő, hogy a Müpában mutatkozhatom be.
– Említetted Helmuth Deutschot, aki korunk egyik legkeresettebb és leghíresebb dalkísérője. Vele hogy kezdődött a közös munkátok?
– Körülbelül két évvel ezelőtt egy órát szerettem volna venni tőle, mert fantasztikus pedagógusnak tartom. Akkoriban még Bécsben éltem, és az ügynököm említette, hogy itt lakik az utca túloldalán Helmuth Deutsch, akivel összetalálkozott a piacon, és megkérdezte tőle, hogy felmehetnék-e hozzá egy órát venni. Helmuth ugyanis nagyon szeret tanítani, sok mesterkurzust tart, mivel fontosnak tartja az utódnevelést, hogy a dal, mint műfaj továbbéljen. Felmentem hozzá, egy órát dolgoztunk, miközben én teljesen zavarban voltam, ugyanis ő azt mondta minden dal után, hogy nem tud mit javítani. És én ezt nem dicséretnek vettem, hanem azt gondoltam, nem akar velem foglalkozni. Tulajdonképpen elfutottam az óráról, majd írtam neki egy bocsánatkérő e-mailt, hiszen még azt is elfelejtettem megkérdezni, hogy mennyivel tartozom. Megkértem, hogy küldje át a bankszámlaszámát, amire átutalhatom a pénzt, vagy utólag felugranék kifizetni. Válaszul írt egy e-mailt, amiben az állt, hogy nagyon jónak talál, és szeretne velem dolgozni. Szóval így indult a dolog, majd utána elkezdtünk közösen koncerteket szervezni. Egyébként a 2013/2014-es évadban harmadik lettem egy nemzetközi dalversenyen, tulajdonképpen nekem ott indult az egész daléneklés történet. De ez is szinte magától alakult, nem terveztem. Nem én választottam ezt az utat, sosem epekedtem utána, a dalok szinte maguktól találtak meg. De nekem ez a filozófiám: ami az utadba vetődik, azt csináld. Sosem keresem a dolgokat, ami megtalál, az az enyém.
– Ez a hozzáállás az egész pályádra jellemző?
– Sosem volt kérdés, hogy énekelni szeretnék, az már inkább, hogy mit. Habár anyukámnak szép hangja van, és nagyon muzikális, a családomban senki sem választott zenei pályát, és nem is motiváltak ebbe az irányba. Én vagyok az egyetlen, aki ezt professzionálisan csinálja. 20 éves koromig angol-magyar szakra jártam az ELTE-re. Az egyik előadás közben a Gólyavárban rám tört a dili, és egyszerűen kimentem a teremből Akkor és ott eldöntöttem, hogy nekem nem ez kell, én nem ez vagyok. Másnap kimentem az akkori kutyámmal sétálni, és belefutottam egy másik kutyás lányba, aki egy bokorban énekelt. Tényleg így volt. Elkezdtünk beszélgetni az éneklésről, és ő mondta, hogy van egy énektanára. Így kerültem Kármán Emeséhez, és így kezdtem el privát énekórákat venni. Az egész a szerencsén múlt. Egyébként előtte is voltak zenekaraim. Például amikor megalakult a Riddim Colony nevezetű reggae zenekar, az első évben a vokálosuk voltam, 4-5 koncerten fel is léptem velük. 20 éves koromig tehát nem volt egyenes az utam, de azután, hogy komolyan elkezdtem az énekléssel foglalkozni, már-már túl egyenes lett.
– Ha ránézek a karrieredre, valószínű bármelyik, veled egykorú énekesnő szívesen lenne a helyedben. Mennyire építetted ezt az utat 20 éves korod után tudatosan?
– Abszolút álomkarrier eddig ez nekem, amiről álmodni sem mertem volna. Ha mondjuk öt éve beszélgetünk, valószínű, nem hittem volna el, hogy ez vár rám. Fantasztikus, hogy ezek a dolgok megtaláltak. Két év magántanulás után, szolfézs és minden tudás nélkül felültem a vonatra, és kimentem felvételizni Bécsbe. És felvettek. Így indult. Tulajdonképpen itthon nem is próbálkoztam semmivel. Aztán Bécsben is elég gyorsan ment minden, még körülnézni sem volt időm, és már a Volksoperben találtam magam, utána Németország következett. Eddig szinte minden túl egyenes volt. Öt éve folyamatosan színházakhoz szólnak a szerződéseim, ahol állandóan futó operáim vannak. A múlt szezonban például kilenc szerepem volt, mellette tizenöt koncert, ebből tíz különböző műsorral. Ez tényleg teljesíthetetlenül sok. Ezért később kevesebbet szeretnék csinálni, de azt világszínvonalon. Egy évig még Hamburgban maradok, azután pedig szabadúszóként szeretnék dolgozni. Már most túl sok felkérésem van, és sok minden motoszkál a fejemben, amit szeretnék megcsinálni, de ezek nem valósíthatók meg egy fix hely mellett. Szeretem Németországot, de most már 10 éve nem élek otthon, a családom viszont Budapesten van. Így megfordult a fejemben, hogy a következő évad után visszaköltöznék Budapestre, és otthonról dolgoznék. Szívesen énekelnék a Magyar Állami Operaházban is. Majd meglátjuk, mi lesz belőle.
