Korniss igen életszerető ember volt, tudta kívülről szemlélni a körülötte zajló eseményeket, és vonzódott az érzéki, harmonikus világhoz.
Június 18-ig látogatható a Szentendrei Képtárban Korniss Dezső (1908–1984) Tücsöktánc a lét határán című kiállítása. A válogatás középpontjában az 1948-ban festett Tücsöklakodalom című festmény áll, de a tizenkét darabból álló Tücsöktánc nevű sorozat tíz kis méretű képe és számos hazai gyűjteményből kölcsönzött műalkotás is megtalálható a tárlaton. Miként hatottak mesterei Korniss Dezsőre? Hogyan dolgozta fel a háborús traumákat és hogyan tekintett alkotótársára, Vajda Lajosra? A kiállítás kurátorával, Bodonyi Emőkével beszélgettünk. Interjú.
– Korniss Dezső mesterei voltak Csók István és Vaszary János. Ők hogyan jelennek meg Korniss egyedi látásmódjában?
Elsősorban szemléletmódban. Azon túl, hogy mesterei a progresszív francia törekvéseket közvetítették növendékeik számára, mindketten hagyták őket a maguk választott útján járni. Egyikőjük sem akarta rájuk erőltetni a saját stílusát, és nem akadályozták meg a fiatal és szociálisan érzékeny növendékeknek az új kifejezésmódok iránti útkeresését. Korniss Dezső visszaemlékezése szerint Csók István egy szekrény oldalán hagyott festék pacniban is meglátta a művészi kifejezés lehetőségét. Az 1920-as évek főiskolai reformjának következtében került a tanári karba Csók és Vaszary, oktatási módszerük eltért a főiskola többi nagytekintélyű tanáráétól, többek között a nagybányai elveket valló Réti Istvánétól, vagy az alföldi látásmódú Rudnay Gyuláétól. Korniss és barátai, akik a főiskolán belül egy kisebb csoportot alkottak– ide tartozott Hegedűs Béla, Kepes György, Schubert Ernő, Trauner Sándor, Vajda Lajos, Veszelszky Béla – többek között a Mentor könyvesbolt polcain talált kiadványokból tájékozódtak. Megismerkedtek a Bauhaus és az orosz avantgárd művészettel, amelynek eredményeképpen dadaista kollázsokat, konstruktivista kompozíciókat, fotómontázsokat készítettek. Mindez nem maradt visszhangtalan, ismert az 1928-as műcsarnoki főiskolai kiállítás botránya, amelyet a műtermekben folytatott vizsgálat követett és nemcsak a növendékek nem fejezhették be tanulmányaikat, de Csók és Vaszary főiskolai katedráját is megszüntették. Mindez rávilágít arra a fokozatosan konzervatívvá váló kultúrpolitikai háttérre, amelyben Korniss is megpróbálta saját, progresszív szellemiségű művészetét kibontakoztatni.
– Élete során Korniss Dezső ritkán lépett a nyilvánosság elé önálló tárlattal. Mi ennek az oka és következménye?
Annak ellenére, hogy Korniss több csoportos kiállításon részt vett, önálló tárlata egész élete során kevés volt, aminek okát az 1946-ban írt önéletrajzában saját maga is megfogalmazta: az absztrakciót, amelyet művészete képviselt, jobbról és balról is támadták. Ez a második világháború előtti és az 1948 utáni években egyaránt befolyásolta művészetének megítélését. A világháború előtt a hivatalos kurzusművészet időszakában a progresszív kezdeményezések bemutatkozásának megvoltak a maga fórumai, de viszonylag szűkebb területen, 1948 után pedig a szocialista kultúrpolitika helyezte partvonalon kívülre az absztrakciót. Korniss Dezső alig tizennyolc éves korában, két holland tájképével már szerepelt első mestere, Podolini-Volkman Artúr növendékeinek munkáját bemutató tárlaton. Ezt követték a főiskola növendéki, köztük az előbb említett, retorzióval végződő műcsarnoki kiállítása. Ekkor figyelt fel rájuk Rózsa Miklós, aki meghívta Kornisst és társait a KUT kiállítására. Korniss baloldali érdeklődését a Szocialista Képzőművészek Csoportjához fűződő rokonszenve is jelzi. Első önálló bemutatkozására azonban csak 1946-ban került sor az Európai Iskola kiállító helyén és szervezésében. 1948 után azonban újra visszaszorult a nyilvánosságtól, bábfestésből és plakátszínezésből élt, és csak este jutott ideje a festésre. Ez időszak alatt csak néhány vidéki helyszínen, Szentendrén és Esztergomban rendezett csoportos kiállításokon tűntek fel képei. Ezért is számított valódi ünnepnek 1965-ben a székesfehérvári István Király Múzeumban látható önálló tárlata, amelyet Pilinszky János nyitott meg. 1975–1978 között pedig Hatvanban három önálló bemutatkozása is volt, végül 1980-ban, még életében, a Magyar Nemzeti Galériában rendezték meg gyűjteményes kiállítását.
– A II. világháború idején behívták katonának, majd hadifogságba esett. Ezek az élmények erős hatást gyakoroltak festészetére. Mennyiben voltak mások a háború után készült alkotásai, mint a korábbiak? A személyiségén is nyomott hagyott a háború?
Korniss igen életszerető ember volt, tudta kívülről szemlélni a körülötte zajló eseményeket, és vonzódott az érzéki, harmonikus világhoz. Ez kifejeződött az első szentendrei korszakában készült Szentendrei motívum-sorozatban vagy a Szigetmonostori csendélet változataiban. Háromszor kapott katonai szolgálatra behívott, a második alkalommal jutott el a kijevi múzeumba, ahol képes volt a viszontagságok ellenére is felfedezni az ott látott ikonok szépségét. A háborús emlékei között azonban két példát is említhetünk azzal kapcsolatban, hogy az átélt tragikus események nála is mély nyomot hagytak, de természetes életösztönéből adódóan mindig képes volt ezeken túllépni. Az egyik emléke egy lövészárokbeli eseményhez kötődik, amikor a visszaemlékezése szerint ráébredt arra, hogy a megélt történések kifejezésére új ábrázolásmódot kell találnia. Innen számítjuk a csurgatásos technika megjelenését festészetében. Szabadjára engedte a papíron vagy a vásznon szétfolyó festék mozgását, persze bizonyos kontroll alatt, ami Korniss módszerére mindvégig jellemző maradt. Racionális művészként tartjuk számon Kornisst, ami abban is megmutatkozott, hogy saját magát is bizonyos szigorúsággal vizsgálta. Ennek köszönhetően a vallomásából ismert az a tény, hogy egymással párhuzamosan egy időben szüksége volt mind a szabadabb, mind a feszesebb formákkal való kifejezésmódokra. A Tücsöklakodalom keletkezéséhez tartozó személyes élményét érdemes még felidéznünk. Felébredve egy ütközetből egy napsütötte mezőn találta magát, ahol rovarok, bogarak, lepkék szálltak virágról virágra, és csak kis idő múlva vette észre, hogy mindenhol emberi hullák hevernek. Egy feje tetejére állított világként élte meg ezt a jelenetet, ahol nemcsak a bogarak nőttek túl nagyra, hanem táncot jártak az emberek felett.
– „Kornissnak egy allergikus pontja volt: Vajda Lajos maradt a legyőzendő vetélytárs” – emlékezett vissza Körner Éva művészettörténész egy interjúban Korniss Dezső és Vajda Lajos kapcsolatára. Mi ennek a háttértörténete?
Érdemes végig olvasni az 1950-es évek végétől megjelenő művészeti írásokat és követni annak a tendenciáját, hogyan válik Vajda Lajos művészetének megítélése egyre fontosabbá, miközben a harmincas években a vele együtt Szentendrén alkotó fiatal művészekre gyakorolt hatása is egyre inkább kézzel foghatóbbá vált, gondoljunk csak Ámos Imre, Bálint Endre, Szántó Piroska visszaemlékezéseire. Vajda emblematikus jelenléte talán kicsit háttérbe szorította Korniss jelentőségét, miközben jól tudjuk, hogy az 1930-as évek közepén Korniss és Vajda közösen folytatták Szentendrén és a közeli Szigetmonostoron a motívumgyűjtésüket a szentendrei programjuk megvalósítása céljából, és kettejük egymáshoz hasonló szellemi érdeklődéséről Vajda Lajos is igen elismerő módon tett említést feleségének írott leveleiben. Vélhetően Korniss mindezt azzal akarta korrigálni, hogy néha átdatálta a műveit, a keletkezésük idejüket előre hozva, ezzel bizonygatva a saját elsőségét, és ezt a Korniss-kutatók nem hagyhatták figyelmen kívül.
– A tárlat középpontjában a Tücsöklakodalom című festmény áll. Mit tud ez a festmény, mit ötvöz Korniss művészetéből, hogyan lett ez az egyik legismertebb alkotása?
A Tücsöklakodalom Korniss második, tehát az 1945 után kezdődő szentendrei alkotói periódusának összegző műve, emellett pedig a huszadik századi magyar művészet egyik kiemelkedő jelentőségű alkotása. Megvalósult benne az 1930-as évek közepén eszményített közép-kelet-európai személetmód, amelyben a magyar népi hagyomány szervesen összeforr az avantgárd kifejezésmóddal, miközben az alcímében is tudatosan utal a bartóki példaképre. A szürrealista-konstruktív tematika, amely már a főiskolai évek alatt is célkitűzés, majd a Vajdával közösen vállalt szentendrei program része volt, ebben a műben monumentális arányokban teljesedett ki. A Házasodik a tücsök kezdetű gyermekdal bogár- és állatfiguráit megszemélyesítő, homogén színfelületekből építkező, feszes ritmusba rendezett alakjai egy architekturális képtérben, és két feszített színsáv előtt táncolva, nemcsak az életöröm kifejezői, hanem egy nyugtalanító, felfordult világ szereplői. Szintézisbe kerül a népi formakincs elemein és ritmusképletén alapuló tiszta, precízen lehatárolt színfoltokból építkező konstruktív képépítés és a felnagyított, egymás mellé sorakoztatott bizarr lények által közvetített tematika számos jelentésréteget magában hordozó szürrealista világa.
– Korniss Dezső munkássága nagy hatással volt a fiatal szentendrei festőkre. Mondana erre példákat?
Nemcsak szentendrei művészekre hatott, hanem az 1960-as években induló, progresszív gondolkodású, fiatal, pályakezdő művészek példaképe volt perfekcionizmusa és szuverén, következetes művészi magatartása révén. A Zuglói kör és az Iparterv-generáció tagjai folyamatosságot igyekeztek teremteni a saját maguk és a Korniss által képviselt művészet között. Korniss is nyitott volt a fiatalok kezdeményezései iránt, közösen vállalt velük fellépéseket, ilyen volt 1970 végén a műegyetemi „R”-kiállítás, és 1972-ben a Rezeda 9. című, Attalai Gáborral, Bak Imrével, Csiky Tiborral közösen rendezett tárlatuk, ahol fotómontázsait és konceptuális jellegű alkotásait állította ki. Igényes, egzakt kifejezésmódjával egyedülállóan teremtett olyan éles, tisztán metsző formákat, amely majd a hard-edgre lesz jellemző a hatvanas években. Csiky Tibor mondta ezzel kapcsolatban, hogy már a Tücsöklakodalmon jelen van a hard edge és Magyarországon Kornisson kívül jó ideig nem akadt olyan festő, aki egységes piros felületet fel tudott vinni a vászonra.
– Ha a mostani Korniss Dezső kollekcióból választania kellene egy képet, melyik lenne az és miért?
A kiállítás elsősorban a Ferenczy Múzeumi Centrum képzőművészeti gyűjteményében őrzött Korniss-kollekcióra koncentrál és célja az, hogy a Tücsöklakodalom című festmény motívumvilágának előzményeit, illetve a kép utóéletét megismerhessük. Ennek érzékeltetéséhez néhány magángyűjteményben őrzött alkotást is kölcsön kértünk, köztük a különleges szépségű Mezei Vénuszt, az eredetileg tizenkét darabból álló Tücsöktánc-sorozatból tíz kis méretű remekművet és néhány olyan alkotást, amely a Tücsöklakodalom motívumai közül külön is feldolgoz egyet-egyet. Az utóélet felvillantásához pedig az 1968-as születésű Házasodik a tücsök című animációs film is látható, amelynek induló képsorában szintén a Tücsöklakodalom szerepel néhány idősebb festőművész, illetve az akkor induló fiatal művészek jó néhány alkotásával együtt, mintegy rokonságot vállalva azok szellemiségével.
