Amikor a kormányok tehetetlenek, a civil társadalom utat talál.
Szarajevó ostroma alatt számtalan példa volt arra, hogyan fogtak össze barátok és idegenek, hogy a lehetőségekhez képest normális életkörülményeket teremtsenek. Egy kopott, századfordulón épült zsinagóga épületében zsidó holokauszttúlélők és leszármazottaik egy csoportja megalakította a La Benevolencija humanitárius segélyszervezetet. Kik dolgoztak itt? Zsidók és muszlimok, ortodox szerbek és katolikus horvátok, hétköznapi emberek,
akik sosem hitték el, hogy bármelyik etnikai csoport felsőbbrendű.
Edward Serotta fotódokumentációt készített a La Benevolencija munkájáról és később kiadott egy könyvet Túlélés Szarajevóban: zsidók, Bosznia és a múlt tanulságai címmel. Az Európai Bizottság Europe for Citizens programja támogatásával a Centropa készített egy filmet és egy kiállítást a La Benevolencija történetéből. A film elérhető magyar, román és lengyel nyelven, és a témához kapcsolódó vándorkiállítás is elkészült mindhárom országban. Arra biztatják a Magyarországon, Lengyelországban és Romániában dolgozó tanárokat, hogy használják ezt a történetet példaként arra, hogyan tudnak különböző vallású és etnikumú emberek együtt élni és segíteni egymáson a legnehezebb körülmények között is. Céljuk, hogy bátorítsák tanárokat és diákokat egyaránt, hogy közösségeik felelős tagjai legyenek.
Sokszor halljuk, hogy különböző vallású, származású emberek nem tudnak együtt élni, sőt ellenségeskedéseik sokszor háborúkhoz, az emberiség történelmének legvéresebb tetteihez vezetnek.
Ám mindig akadnak olyanok, akik rácáfolnak ezekre a sztereotípiákra,
és megmutatják, hogy különböző kultúrájú igenis képesek együttműködni. Sőt barátok is lehetnek.
A Centropa Alapítvány Izraeli Kulturális Intézetben látható utazó kiállítása egy ilyen történetet mesél el Bosznia fővárosáról, Szarajevóról. A tradicionálisan sokszínű városban évszázadokon át éltek békében egymás mellett zsidók, muszlimok, katolikus horvátok és szerb ortodoxok – míg 1992-ben ki nem tört a háború a régióban. Az ostrom éveiben a szarajevói zsidó közösség fáradhatatlanul működtette a La Benevolencija nevű segélyszervezetet, ahol az önkéntesek – politikai nézeteiket félretéve – segítettek mindenkinek, akinek szüksége volt rá. A kiállítással nekik állítanak emléket, és minden megtekintőt arra biztatnak:
váljon maga is aktív állampolgárrá.
Ha a zsidók elköltöznek, az rossz jel a városra nézve.
– bosnyák közmondás.
1992 és 1995 között, a boszniai háború idején a szarajevói zsidó közösség humaniárius segélyszervezetté alakult, ahol zsidók, muszlimok, szerb ortodoxok és katolikus horvátok közösen dolgoztak nap mint nap, hogy élelmet, gyógyszert és reményt nyújtsanak az ostromlott város lakosainak. Ezt a nem mindennapi, ma is aktuális történetet mutatja be a Centropa új vándorkiállítása, amely a 1061 Budapest, Paulay Ede utca 1. alatt március 28-áig látogatható, virtuálisan pedig a Centropa honlapján tekinthető meg.
A kiállítást a megnyitón a Közös Nevező Oktatási Program keretében megvalósuló „Szarajevótól Szolnokig” című diákprojekt résztvevői mutatták be. A diákok a szolnoki Baross Gábor Műszaki Szakgimnázium, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és a Scheiber Sándor Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium tanulói. A kiállítást Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke nyitotta meg, megtisztelte jelenlétével és beszédet mondott Yossi Amrani, Izrael magyarországi nagykövete, valamint Sulok Zoltán, a Magyarországi Muszlimok Egyháza vezetője és Kenesei Marcell, a Centropa Alapítvány vezetője.
Az alábbiakban Kenesei Marcell szavait idézzük:
,,Nagy öröm számomra, hogy ezt a kiállítást ilyen színes csapat mutatja be. Nem csak azért öröm, mert ez a történet, a Túlélés Szarajevóban az együttműködésről és összefogásról szól, és így nagyon passzol a témához, hanem azért is, mert nagyon ritka ma Magyarországon, hogy különböző vallású, kulturális hátterű, más környezetben szocializálódó fiatalok nem pusztán megismerhetik egymást, hanem valami közöset alkothatnak, közösen cselekedhetnek.
A Közös Nevező program keretében a Centropa Alapítvány, a Haver Alapítvány, az Uccu Alapítvány, a Tevan alapítvány és a Wesley Iskola fogott össze, mert egyetértettünk abban, hogy a mai iskolarendszer egyik legnagyobb kihívása, hogy hogyan építsünk hidakat városiak és vidékiek, romák és nem romák, zsidók és nem zsidók – különböző tanárok, diákok – emberek közt.
A hidak építése a különböző vallások, kultúrák, kisebbségek és többségek közt nem csak az iskolában lenne fontos persze, de mindenképpen ott kell elkezdeni.
A Túlélés Szarajevóban remek példája annak, hogy
még a legnagyobb válság és háború idején is, amikor mindenkit igyekeznek felülről egymásnak ugrasztani, vannak, akik nem a gyűlölet és az ellenségeskedés útját választják.
Különleges történet ez egy szefárd közösségről, amelyet bár megtépáztak az évszázadok – 1492-es Spanyolországból történő kiűzetésétől kezdve megannyi megpróbáltatáson át egészen a holokausztig – nem felejtették el azt a leckét, amit a történelem tanított nekik. A kirekesztés, a gyűlölet, az egymással való szembefordulás nem az egyetlen út, ami létezik.
Hétköznapi békés életünkben sokszor elnézünk egymás mellett. Nem tudjuk, hogyan élnek embertársaink az ország más tájain, nem is vagyunk nagyon kíváncsiak rájuk. Sőt sokszor gyanakvással, félelemmel tekintünk egymásra. Pedig nem kell feltétlenül így lennie. Nem kell ahhoz háború, hogy törődjünk egymással, odafigyeljünk embertársainkra, szolidárisak legyünk.
Sőt talán a háborúnak és válságnak így lehet a legjobban elejét venni.
Éppen ezért áll az én szívemhez is olyan közel ez a projekt. És éppen ezért érzem nagyon nagy megtiszteltetésnek, hogy a zsidó és muszlim közösség képviselői is itt vannak és fontosnak tartják ennek hangsúlyozását. Olyan ritka az ilyesmi, pedig láthatólag létezik a nyitottság is egymás irányába.”
