Beszippant a virtuális feszültség
Valós veszélyt rejteget magában, ha az embernek nincsenek igazi barátai. A hazai és külföldi filmfesztiválokon számos díjat nyert Engelmann Péter #HELP című filmjében az elidegenedés ijesztő folyamataira világít rá. Az alkotást számos magyar és amerikai fesztiválon díjazták Los Angelestől Texasig. Péter nemrég meghívást kapott a 2017-es Boomtown Filmfesztivál zsűrijébe.
Mi adta a #HELP ötletét?
Egy filmakadémiás csoporttársam, U.G Irajpanah adta a kezdőlökést, hogy készíthetnénk egy olyan filmet, amelyben fontos szerepet kap a Skype. A #HELP legfontosabb témája a pszeudovalóságban való lét, amellyel egyik pszichológia szakos órámon találkoztam. A pszeudovalóság az a valóság, amely csak látszólag létezik, például a közösségi oldalak, vagy maga az internet. Lehet ezerötszáz ismerősünk Facebookon, de sokat meg se ismernénk az utcán. És ők se minket. A másik nagyobb téma pedig a valóságshow iránti egyre nagyobb vonzalom, ami nagyon foglalkoztat.
Miért?
Egyre kevésbé lesz elég a szex, az ordibálás, az, hogy főznek, vagy kimennek egy farmra. Az emberek még többet akarnak, még izgalmasabb, rejtélyesebb dolgok felé fordulnak. Sőt, lehet, hogy már létezik is ilyen, amit ebben a filmben láthatunk. Az ivós haverok jelensége is tulajdonképpen pszeudovalóság. Egy olyan valóság, ami addig terjed, hogy mit iszunk ma. Olyan valóság, ahol fel sem tűnik, hogy nincs meg a másik ember. Emlékszem a szomorú hírre, hogy a Margitszigetről jött egy társaság, és lemaradt valaki. Ezt a többiek csak a villamoson vették észre. Soha nem találták meg a fiút.
Hogy érezted magad, amikor 2015 októberében, a veszprémi Pannonfíling Fesztiválon megkaptad az első díjat?
Izgultam, mint az állat (nevet). Nekünk tetszett, de nem tudtuk, hogy vajon más is így lesz-e ezzel. Illetve ez az első narratív kisfilmem, és ez volt a premier, így még különlegesebb volt. Szerencsére utána is, amelyik magyar fesztiválra beválogatták, ott mindig elismertek minket díj formájában. De természetesen akár hányra megyek, mindig szétizgulom magam. Ez ilyen.
Mi fogta meg szerinted a nézőket, zsűrit?
A visszajelzések alapján egyrészt a feszültség, mely hatására fel sem tűnik a húsz és fél perc, mert beszippant. A témaválasztás, maga a sztori, melynek hatására az ember a filmet nézve észreveszi, hogy találkozott már a jelenséggel, vagy ő is így csinálja, remélhetőleg enyhébb formában… Illetve az innovatív szót szokták még használni, a chat feliratok és az egyéb ilyen jellegű megoldások miatt. A #HELP egy thriller, klasszikus horror elemekkel ötvözve, szatirikus hangvétellel. Mint műfaji film, ritka nálunk, az egyik fesztivál zsűrije ezt is külön kiemelte, hogy végre lát ilyet is itthon.
Hol szerezted a színészeket?
Javarészt amatőr színészek voltak, egy-két kivétellel. Hiszek az amatőr színészekben. Olyanokat próbáltam választani, akik az adott karakterhez illenek, s így tudják magukat adni, tudják azt a természetességet hozni, ami szinte utánozhatatlan. A főszereplővel, Koncz Julival egy házibuliban találkoztunk egyébként, ahova őszintén szólva el se akartam menni, de összeteszem a két kezemet, hogy mégis elmentem. Juli első látásra is szimpatikus volt, ám később meghallottam, hogy valaki mással épp arról beszél, hogy mennyire szeretett színpadon állni, mikor lehetőség volt rá, és mennyire sokat jelent neki a színészet. Ez a hozzáállás nagyon megnyerő volt, biztos voltam benne, hogy az elhivatottság megvan, ami sokat jelent. Ekkor arra lettem figyelmes, hogy elkezdtem fejben belepróbálni a főszerepbe, és az eredmény tetszett. Így hát továbbra is figyeltem őt, de nem szóltam semmit. Aludtam rá egyet, és mivel másnap is jó ötletnek tűnt, írtam neki, hogy lenne itt egy főszerep. Illetve lenne itt egy casting egy főszerepre, merthogy úgy voltam vele, nézzük meg U.G barátommal szerepben is, nehogy csak az én agymenésem legyen. Ezért aztán ezen a castingon természetesen csak ő vett részt, de ezt neki nem árultuk el. Mondanom sem kell, teljesen meg voltunk elégedve. Egy órával a casting után már hívtam is, hogy tiéd a szerep. Remek döntés volt.
A film fő helyszíne az üres, romos budapesti Nagyvásártelep volt, ahol már forgattatok az elhagyatott budapesti épületeket bejáró I’m scared sorozatban. Milyen érzés volt ott dolgozni?
Az I’m scared-nél már megszületett bennem a gondolat, hogy itt egyszer filmet szeretnék forgatni, mert annyira lenyűgöző. De a megvalósításnál kicsit megijedtünk. Közel és távol nem volt áram. Hajléktalanok, drogosok mindenfelé. A hangár, ahol a bulit vettük fel, hatalmasnak tűnt, végül egy ügyes megoldással sikerült leszűkítenünk.
De megtörtént, hogy amikor U.G-val feltérképeztük a helyszínt, egyszer csak hallottunk egy ciccegő hangot. Odanézünk. Takarásból egy fej félig kijött a sötétből. Próbáltam vele kommunikálni, de nem válaszolt, csak ciccegett. Mondtam U.G-nak, hogy nem először járok itt, ilyenkor kell eltűnni a színről. Amikor kint voltak a lámpák már, javában forgattunk, egyszer csak megjelent egy csapat hajléktalan. Mondták, hogy szívesen szerepelnének. Mi meg mondtuk, hogy köszönjük, ezt kihagyjuk. Egy másik fazon meg egyszer csak megjelent viperával, véres fejjel a pincében, és mondta, hogy előző nap itt megkéseltek valakit.
Folytatás?
Egy szintén szatirikus hangvételű sci-fi-thrillert írok, amit, remélem, hamarosan már forgathatunk is! A csapat magja marad, de azóta már jöttek új megkeresések is, hogy szívesen csatlakoznának a csapathoz producerként, illetve egyéb szerepkörben, sőt az amerikai túra után már egy ott megismert színésznő is jelezte, hogy szívesen szerepelne a következő kisfilmben. Kíváncsi vagyok, mi kerekedik ki belőle!
Benesóczky László
Engelmann Péter 1992. augusztus 1-jén született Budapesten, és a szintén budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségizett 2011-ben. 2013-ban végzett a BKF (ma Metropolitan Főiskola) televíziós műsorgyártó felsőfokú képzésén, 2015-ben végzett a Budapest Filmakadémia rendező, forgatókönyvíró, vágó képzésein. Jelenleg az ELTE pszichológia szakos hallgatója.
Számos kisfilm, reklámfilm közreműködői között találjuk. A Bezárt gondolatok című etűdjével, amely egy kis szobába zárt, múlt és jövő nélkül tengődő férfi mindennapjairól szól, 2013-ban a Totál Plán Független Filmfesztivál különdíjasa lett. I’m Scared néven egy websorozatot is készített, ahol társaival elhagyatott épületeket, építményeket jártak be. Nemrég meghívást kapott a texasi Boomtown Film & Music Festival zsűrijébe.
A #HELP-ben a forgatókönyvíráson és a rendezésen kívül vágóként és a hangkeverés-vágás felelőseként is dolgozott, valamint a fényelés is az ő munkáját dicséri.
A film díjai és jelölései:
2015 október: 3. helyezett a 11. Pannonfíling Mozgóképes Találkozón
2015 október: Zsűridíj a feszültségkeltésért, 11. VAS-FILM Vas Megyei Függetlenfilm Fesztiválon
2016 február: 1. helyezés a 3. Totál Plán Független Filmfesztiválon
2016 február: Legjobb Diák Rövidfilm és Legjobb Film díjak a 9. Boomtown Film & Music Festival-on (USA)
2016 február: Legjobb Innovatív Film díj, valamint jelölés a Legjobb Elsőfilmes és Legjobb Rendező díjakra a 2. The New Classic Cinema Film Festival-on (USA)
2016 március: Első helyezés és közönségdíj a X. BIG Diákfilmfesztivál 20+ kategóriájában
2016 április: Különdíj a 3. Savaria Filmszemlén
2016 április: Legjobb Diák Rövidfilm díj, valamint jelölés a Legjobb Vágó és a Legjobb Rövidfilm díjakra a 3. Milledgeville Film Festival-on (USA)
2016 május: Las Vegas Galaxy Film Festival – Legjobb Külföldi Film (USA)
2016 augusztus: VII. Bujtor István Filmfesztivál – 2. hely
2016 december: FameUs Film Festival, Hollywood – ezüst díj (USA)
2016 december: jelölések a Legjobb operatőr (Darvas Bence), Legjobb Vágás és a Legjobb Hangvágás díjakra a Next Generation of Filmmakers Festival-on (USA)
