Nem beszélget már senki egymással ennyi figyelemmel és szeretettel a képernyőn. De talán még a való életben sem. Alföldi Róbert Főszerepben című könyvének bemutatóján jártunk.
Üres nézőtér, a színpadon csak két szék. A nagy mutatvány egy egyszerű beszélgetés. Nincsenek díszletek, nincsenek jelmezek, nincs rendező, a dramaturg maga az élet. Ennek a „színházi előadásnak” a lényege az ember. Alföldi Róbert Főszerepben című, az RTL streaming és tv csatornáján futott beszélgetéseinek titkát kutatta Radnai Péter a szerzővel, Hámori Ildikóval és Sándor Pállal közösen a sorozatból készült kötet bemutatóján.
A sorozat ötlete Radnai Pétertől származott, aki még annak idején az RTL reggeli műsorában látta, mennyire máshogy tud kérdezni Alföldi Róbert az ilyen hajnali beszélgetések során (melyekre beérni néha komoly kihívást jelentett Alföldinek) a stáb tagjai rendszerint alszanak vagy unatkoznak, jön egy alapzsizsegés, duruzsolás felőlük. Egy alkalommal Eötvös Gábor (magyar artista, zenebohóc, „Van másik…”) volt a vendég, és amikor Alföldi elkezdett beszélgetni vele, Radnai Péter azt vette észre, hogy a stúdióban néma csend lett, hirtelen érzékeny figyelem követte a beszélgetést. Ezt a „varázslatot” látva merült fel benne, hogy beszélgetnie kellene a szakma nagyjaival. A beszélgetéssorozat végül a Demján Sándor Alapítvány támogatásával valósulhatott meg.
Az első széria után következett egy második rész, amiből ez a kötet is készült.
Mitől működnek annyira a 2021-ben elindított interjúk, hogy amikor később kikerült streamingre, verte népszerűségben a Jimmyről szóló sorozatot?
„Ilyen nagyon emberi cuccot sehol nem látsz, mert rohanni kell, mert nem lehet csöndet csinálni, mondván, hogy úgyse érdekli az embereket. Pedig közben baromira érdekli őket. Szerintem nagyon fontos összetevője, hogy nincs benne show-elem” – töpreng az okokról Alföldi Róbert.
„Néha hallgattunk, néha sírdogáltunk vagy egymást lapogattuk. Volt benne közelség, csönd, meghatódás. A beszélgetés már a sminkszobában elindult, kamerák nélkül, és néha teljesen banális dolog is belekerült, mint például, amikor Béres Ilona sétapálcájára mondtam, hogy ez egy kurva jó bot.”
A beszélgetések sikerének okait elemezve Alföldi még egy fontos dolgot említ meg:
„Vannak ilyen tehetségeink, akik harminc-negyven év alatt rengeteg dolgot tettek le az asztalra, hatalmas a tudásuk, az a minimum, hogy címerre vagy pajzsra kellene tenni őket. Vagy meghallgatni őket: ezért is fontos beszélgetni ezekkel az emberekkel. Ráadásul, ha a nők helyzetét nézem, nekik még nehezebb: a társadalom a harminc feletti nőket eldugja, elrejti. Nem látsz idős embereket beszélgetni. Én idős emberek között nőttem fel, nagyapám és nagyanyám nevelt, tudom, mennyire sok dolgot tudnak.”
„Hogy lehet, hogy mégis nézik fiatalok is a beszélgetéseket?” – kérdezte Radnai Péter. „Te elkezdesz beszélgetni, és figyelsz arra, amit mondanak, ez, mondjuk, szokatlan a mai világban. Vagy közbevágsz, ez, mondjuk, megszokott” – egészíti ki Péter.
„Persze, mert ha unalmas, közbevágok. De én azért figyelek ezekre az emberekre, mert engem tényleg nagyon érdekelnek” – feleli Alföldi. Sándor Pál később hozzáteszi: „Nem információt akar belőlünk kiszedni, nem sztoriként tekint ránk, ránk kíváncsi, hogy mi kik vagyunk, hogy vagyunk.” És hogy ezen kívül mit szeretnek Alföldiben, és miért nyílnak meg neki olyan könnyen? „Hát a bizalom, van egy fajta bizalom, ami attól függetlenül is megmarad, hogy évekig nem beszéltünk. A színházban mindenki tegeződik, nem számít, ki mennyi idős, ugyanaz a dolga, ez érződik a beszélgetésekben is” – teszi hozzá Alföldi. „Én szeretem ezeket az embereket, akik velem szemben ülnek.”
A videófelvételeken átsütő bizalom, szeretet, kíváncsiság a könyv lapjairól is árad. De miért akkora boldogság, hogy könyvvé tudtak ezek válni? „Nagyon jó, hogy vannak videófelvételek, nagyon jó, hogy vannak podcastok, nagyon jó, hogy vannak mozgóképek, de azért az, hogy valami fel tud kerülni a könyvespolcokra, a könyvtárakba be tud kerülni, azt gondolom, hogy ezt nem lehet, hogy is mondjam, nem lehet felülmúlni. És nagyon nagy öröm volt, amikor a kiadó úgy döntött, hogy kiadja ezeket a beszélgetéseket” – vallja Radnai Péter.
„Robit ismerem elég régóta, de felületesen. Mindig is tiszteltem őt, de valamiért tartottam is tőle. Amikor felmerült a könyv ötlete, és az RTL és a Demján Alapítvány is nyitott volt az együttműködésre, akkor már csak az maradt hátra, hogy oké, de hát a Robival is kéne erről beszélni. Kicsit szorongtam, de tényleg, hogy ez hogy lesz. És hát meg kell, hogy mondjam, fantasztikus volt. Az ő nyitottsága, alapossága, az, hogy mennyire örült annak, hogy ez a könyv létrejön, hogy ő ennek a könyvnek az összes betűjét elolvasta, és mindent, ami szerinte nem úgy volt, ahogy kellene, azt jelezte, a fotókat átnézte. Szóval, hogy ő gazdája ennek a könyvnek. Tehát, hogy nemcsak azt mondta, hogy oké, hanem ezzel sokat dolgozott, és mi hálásak vagyunk tényleg egyrészt a munkájáért, másrészt pedig azért, hogy a kiadónknak van egy olyan kiadványa, amire rá van írva szerzőként az Alföldi Róbert neve” – foglalta össze Rényi Ádám, kiadó egyik vezetője.
A beszélgetések dinamikusságára, mélyhatásaira jó példa Sándor Pál esete, aki a színpadra ülve az este során megjegyzi, hogy kifejezetten felbosszantotta Robi a riport során azzal a kérdéssel, hogy azt a nagy tudást, ami neki van, miért nem adja tovább, miért nem tanít? Alföldi nevet: „Tudtam, hogy ezzel felpiszkálok benned valamit.” Mire Sándor Pál nevetve árulja el, hogy sikerült őt akkor annyira felhúznia, hogy azóta elkezdett tanítani. „Robi, istenien tanítok, és imádnak a gyerekek!”
Hámori Ildikó, aki ritkán ad interjút, mert úgy érzi, beszélnek épp eleget a családjáról akár otthon, akár a sajtóban, Alföldi felkérésére mégis azonnal igent mondott, aki sokszor emlegette őt színházi anyukájaként, mert vele lépett először színpadra, és érezte, ahogy Ildikó támogatja, figyeli az előadás alatt minden rebbenését. »Szóval gondoltam, ha a „gyereknek” könyvbemutatója lesz, eljövök« – utalt Hámori Ildikó is a színházi anyukaságára nevetve. De kiemeli a bizalom fontosságát is: azt a számtalan folyosói nevetést, beszélgetést, ami sok év kihagyás után is szoros kapcsot képez közöttük. Nem volt kérdés, hogy amikor Alföldi később, rendezőként hívta el a Chicago című musicalre, igent mond neki. Ájultan követte az instrukcióit, és nagy sikere lett a darabnak, és neki személyesen is. A színészi pályájáról amúgy így vall: amikor ötévesen megkérdezték, mi akar lenni, azt válaszolta, mamika, amikor tizenhat évesen, színésznő, később ismét mamika akart lenni, és nem bánta meg, hogy ilyen sok időt szánt a családjára, hiszen a pályája így is teljes lett.
Sándor Pál az Alföldivel való beszélgetések kémiájához még hozzáteszi kulisszatitokként: „Te valaki vagy, Robi, egy nagy ember, amikor leülök veled beszélgetni, azt érzem, hogy meg kell vívni veled, kihozod belőlem a szenvedélyt.”
A kötetbemutató-beszélgetésből is ez a szenvedély, bizalom és az egymás iránti tisztelet jött át. A másfél óra alatt azt lehetett érezni, hogy bárcsak többen tudnánk így beszélgetni, önmagukra és a másikra is folyamatosan reflektálva, egyfajta konstruktív kíváncsiságban.
Alföldi Róbert amikor kérdez, nem játssza el a riporter szerepét. Nem is tudná:
„Nem tudok szerepet játszani, mert hát ezek az emberek ismernek engem. Tizenkét másodperc alatt lelepleznek, és tizenkét másodperc alatt azt mondják, hogy álljál le, most akkor beszélgetünk normálisan, vagy nem beszélgetünk normálisan? Hiába is próbálnám meg nekik eljátszani azt, hogy riporter vagyok, kiröhögnének, vagy felállnának, mert nem ezért vállalják el. Pont azért a bizalomért vagy szeretetért, vagy nem tudom, miért vállalják el, ami egyébként nekünk a viszonyunk. Egyébként személyesen vagy az életben. És még azokkal is, akikkel, mondjuk, az életben nincs szorosabb viszonyom. Tehát ugye akár az Ildikó, akár a Pali, aki itt ül, ők neveltek föl nagyjából konkrétan, hiszen életemben először az Ildikóval léptem professzionális színészként színpadra.”
A Főszerepben című beszélgetéssorozatból készült könyv pedig, reméljük, hogy sok fiatal olvasót nevel fel és tesz kíváncsi emberré a másik iránt. Az idősebbekben pedig, bízunk benne, azt az érzést kelti majd, hogy igen, így is lehet élni, így is lehet beszélgetni. Vagyis csak így lehet. Szeretettel és bizalommal. Alföldis őszinteséggel.
