+ Színház

Új játszóhelyet nyit a Vígszínház

Vígszínház

A Vígszínház keddi évadnyitó sajtótájékoztatóján Rudolf Péter igazgató elmondta, hogy a Hegedűs Gyula utcában…

Megnyitotta 2024/25-ös évadát a Vígszínház, amely a hétvégén Vígnappal, októbertől pedig Víg Szalon néven új játszóhellyel is várja a közönséget.

A Vígszínház keddi évadnyitó sajtótájékoztatóján Rudolf Péter igazgató elmondta, hogy a Hegedűs Gyula utcában, a hajdani Club Kávézó bérelt épületében megnyíló negyedik játszóhelyükön az egykori polgári szalonok hangulatát szeretnék megteremteni, ahol írókkal, színészekkel, zenészekkel, alkotókkal találkozhat a közönség.

A Víg Szalon október 12-i nyitó eseménye egy irodalmi est lesz, másnap Az imposztor bemutatójához kapcsolódva tartanak beszélgetést – tette hozzá.

Rudolf Péter beszámolt arról, hogy már zajlanak az első bemutató, a Liliomfi próbái. Szigligeti Endre művét ifj. Vidnyánszky Attila állítja színpadra a Vígszínházban szeptember 21-i premierrel, a Pesti Színházban pedig október 5-én Alföldi Róbert rendezésében mutatják be Wéber Kata drámáját, az Egy nő anatómiáját.

Kiemelte, hogy a Házi Színpadon december 6-án tűzik műsorra Esterházy Péter utolsó drámáját, a Mercedes Benz című művet Zsótér Sándor rendezésében.

A legfrissebb színházi hírek

Népszerűek

To Top