+ Film

Film ma estére: Ponyvaregény

ponyvaregény

A Ponyvaregény című filmet ma, január 9-én a Moziverzumon láthatod 21 órától, és utána még két alkalommal…

Adott két idősödő, szabad szájú, tökös, szimpatikus gengszter, Vincent és Jules, akik igyekeznek főnöküknek visszaszerezni egy aktatáskát. Ehhez persze meg kell ölniük pár embert, de ez az egyszerű bérgyilkosokkal gyakran megesik.

Jules a rá célzott golyókat csodával határos módon elkerüli, s ezt jelnek tekintvén úgy dönt, felhagy eddigi életével. Társának viszont el kell vinnie szórakozni a gengszterfőnök feleségét…

Van továbbá egy boxoló, Butch, aki a hírhedt maffiafőnök, Marselleus Wallace átvágását tervezi. Hogy-hogy nem, odáig fajul a történet, hogy végül már inkább a megmentésére készül, mint a lelövésére…

Nem utolsósorban, pedig, van egy piti rabló-párosunk is, akik éppen egy étterem kirablására készülnek. Ám ott reggelizik Vincent és Jules. A szálak végül összeérnek, Marselleus Wallace megbocsájt Butch-nak, miután az megmentette az életét, Vincent és Jules megakadályozzák a rablást, és a gengszterfőnök feleségének szórakoztatása is happy enddel zárul, annak ellenére, hogy nem indult valami fényesen.

Az 1994-ben készült, 150 perces amerikai krimi vígjátékot Quentin Tarantino rendezte és a forgatókönyvet is ő írta. A film egyik főszereplője John Travolta, de zseniálisat alakít Uma Thurman, Bruce Willis, Tim Roth és Tarantino is.

A Ponyvaregény című filmet ma, január 9-én a Moziverzumon láthatod 21 órától, és utána még kétszer: január 14-én a Prime-on 1.30-kor, és január 16-án újra a Moziverzumon 1 óra 20 perckor.

Ha szeretnél a legfrissebb ma esti filmajánlónkról értesülni, akkor mentsd el ezt a linket, ezen mindent megtalálsz: https://librarius.hu/tag/film-ma-estere/

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top